Fűrészné Molnár Anikó szerk.: Komárom – Esztergom Megyei Múzeumok Közleményei 3. (Tata, 1989)

Történelem - Payer Gábor: Egy 16. századi hugenotta hadvezér és terve a török európai kiűzésére

S noha e zsoldoshadseregek valamennyi hátránya és ellentmondása már a 16. század folyamán egyre nyilvánvalóbbá vált, a zsoldosság intézménye - a feudalizmus keretei között meghatározó hadkiegészítési formaként - a 18. század végéig fennmaradt. A 16-17. század a hadviselési taktika fejlődésében is jelentős időszak. Az új haditechnika, a tűzfegyverek térhódításával a gyalogság egyre nagyobb jelentőségre tesz szert. Szerepváltozását hűen tükrözi - a harcrendi formációkat bőven taglaló - új taktikai szabályzatok megjelenése. A korabeli hadvezetés számára a legfőbb problémát az okozta, hogy miként egyesíthető a leghatékonyabban egy harcrendben - a tűzfegyverek kezdetlegessége folytán - a jellegében egymástól gyökeresen eltérő két gyalogos típus (pikások, lövészek). Erre számos - lényegében azonos alapformára épülő - harcrend (spanyol-magyar, németalföldi) jött létre. A harcrend közepét általában a gyalogság mély, több ezer fős négyszögoszlopai alkották, s a széleken - a mellékfegyvernemmé süllyedt - lovasság biztosított. A sok változtatás és módosítás nagyrészt csak a pikások és lövészek négyszögoszlopon belüli arányára és elhelyezkedésére vonatkozott. Gyakorlatilag La Noue-nál is e harcrendi formációkkal, taktikai megfontolásokkal kapcsolatos - gazdag gyakorlati tapasztalatain alapuló - elméleti alapvetéseket fedezhetjük fel, miközben a gyalogsági „carré"-k együttműködési taktikáját elemzi, s egy nagyszabású törökellenes hadjárat tervét vázolja fel. A18. „discours"-ban - négy paradox állításának bizonyítása kapcsán - foglalkozik részletesen taktikai kérdésekkel; a reiterek, s a gyalogság taktikájával, a hadvezetéssel és ostromtechnikával. A gyalogsági négyszögek felépítésével és együttműködési taktikájával kapcsolatos nézeteit második paradox állításában fejti ki részletesen. Abból a feltevésből indul ki, hogy - szerinte - kétezerötszáz pikás és ezerötszáz arkebüzőr nyílt terepen képes visszavonulni három francia mérföldet kétezer lovassal szemben. Ezt persze csak akkor tartja megvalósíthatónak, ha a „carré"-k az elgondolása szerinti felépítést és együttműködési taktikát követik: „Ennélfogva tehát a gyalogságot két zászlóaljba szervezném, mindegyikbe ezerkétszázötven pikást és hétszázötven arkebüzört. S ha azt kérdezik, hogy miért inkább kettőbe, mintsem hogy egybe, erre azt válaszolom, azért, hogy egymást fedezzék, mint ahogy ez a mellékelt ábrán, a könnyebb megértés végett, áttekinthető (lásd 1. ábra). Egymástól legfeljebb nyolcvan lépésnyire haladnának, ebből következően az első zászlóalj „A" frontját nehéz lenne megtámadni, mivel azt a másik zászlóalj 3. oldala fedezi, mint ahogy a fent említett front is hasonlóképpen cselekedne az említett oldal védelmére, hasonlóképpen fedeznék egymást az arkebüzörökkel a második zászlóalj 2-sel jelzett frontja és az első „D" oldala, ily módon a lovasság számára nagy veszéllyel járna az egymást kölcsönösen fedező oldalak megtámadása." (Discours XVIII. 367-368.p.) La Noue a továbbiakban a „carré" felépítését ismerteti. „Ami a zászlóaljak beosztását illeti, egy sor ötven vértesből állna, a fronton hét sorban helyezkedne el Összesen háromszázötven pikás, ezt követően tíz sor arkebüzőr, s közéjük középre a zászlósok sora, a végére pedig hat sor pikás kerülne, akik így együttesen hatszázötven pikást és ötszáz arkebüzört tesznek ki, huszonnégy sorba rendezve. Az oldalakat, amelyek a legtöbb nehézséget okozzák, a következő módon kívánom alkalmasabbá tenni (a szokással ellentétben ide nem tennék egyetlen arkebüzört sem), háromszáz pikásból hat sort alkotnék, mindegyikben ötven emberrel, hogy ily módon frontot képezzenek az oldalak felől is. Az ellenfél közeledtére másképpen menetelnének a 83