Fűrészné Molnár Anikó szerk.: Komárom – Esztergom Megyei Múzeumok Közleményei 3. (Tata, 1989)
Történelem - Payer Gábor: Egy 16. századi hugenotta hadvezér és terve a török európai kiűzésére
Korszerű hadtudományi alapelvei kialakításának fő forrása elsősorban - és egyúttal gyakorlati próbaköve is - az a hugenotta hadsereg volt, amely fegyvernemi összetételét tekintve már a 16. század színvonalán mozgott. 31 3. La Noue hadtudományi nézeteiről A 16-17. század hadtudományi irodalma - a maga gazdag változatosságával (tartalmában, céljaiban és módszereiben egyaránt) - híven tükrözi e mozgalmas történelmi korszak problémáit, ellentmondásait. Az írók egy részénél továbbra is hat a lovagkor eszménye, s-a térhódító „alantas" tűzfegyverek mítosz foszlató „lovagiatlanságával" szemben - a lovagság fő erényét, az agresszív vitézséget (bátorság, erő, virtus), a harc lovagság általi „megszentelését" hirdetik. (I. Ferenc 1525-ös páviai csatavesztése azonban ezt az illúziót végképp szertefoszlatja.) Az első modern értelemben vett katonai memoárírók visszaemlékezéseikben hadi tapasztalataikról adnak számot - irodalmi formában. (Du Bellay, s Montluc mellett ide sorolható La Noue is, „Mémoires"-ja kapcsán.) A hadtudományi szerzők másik része - a központosítás híveként - számos hadseregszervezési reformot sürget, s vetik fel - a centralizált királyi hatalom legbiztosabb támaszaként - a jól kiképzett állandó hadseregek megteremtését. Monarchikus loyalizmusa révén La Noue is elsősorban ezt az elvet képviseli. Műve 13. és 14. fejezetében foglalkozik részletesen a francia királyság védelmével, az állandó hadsereg reformjával, amelynek lényegét tömören így fogalmazza meg: „Amit elérni kívánok az, hogy az ezredtestek mindig készenlétben legyenek, avégett, hogy a hadtudomány sem elméletben, sem a gyakorlatban el ne hanyagolódjon De a legfőbb cél az, hogy tapasztalt, képzett katonák mindig rendelkezésre álljanak, ha a szükség úgy kívánja." (Discours XIII. 302., 304.p.) A16. század katonai szervezete a zsoldosrendszeren alapult. E zsoldos hadseregeket elsősorban az a centralizációs folyamat hívta létre, amely a rendi feudális társadalmakban a 14-15. század folyamán indult meg, s amelynek eredményeként - a feudális partikularizmus erőinek háttérbe szorításával - a központi hatalom megszilárdul. A nagyrészt a városok anyagi erőforrásaira építő európai uralkodók legtöbbje - a központosítás gátjává váló megbízhatatlan nemesi felkeléssel szemben - a független királyi hatalmat egyre inkább a tapasztalt zsoldosseregekre alapozta. A lovagi hadseregek letűnéséhez - a zsoldosság térhódítása mellett - két igen fontos tényező, a gyalogság újjászületése, valamint a tűzfegyverek megjelenése is hozzájárult. A gyenge harcértékű, rosszul felszerelt középkori gyalogság helyébe a 14. század folyamán a fegyelmezett, zárt rendben harcoló (hosszú lándzsával és alabárddal felszerelt), támadó szellemű svájci gyalogság lépett. „Az új haditechnika és hadművészet küzdelme a lovagi hadművészettel hosszú ideig tartott, s győzelme csak a korszak hadművészetileg legjelentősebb háborújában, az 1494-1537-es itáliai hadjáratokban vált teljessé. E háborúban a XVI. század legtöbb speciális katonatípusa (német landsknecht, spanyol, svájci gyalogos, olasz és francia nehézlovas, francia tüzér stb.) megfordult, s kölcsönhatásukként megteremtődött a XVI-XVII. századi hadművészet egyik bázisa: az egységes európai gyalogság." A hadseregek gerincét a 16. századtól kezdve a szabad zsoldostársaságok alkották, amelyek mindinkább kapitalista jellegű vállalkozásokká fejlődtek. A zsoldosság intézménye révén a katonáskodás - feudális osztálykiváltságoktól független - állandó hivatássá, jól fizető, de korántsem veszélytelen mesterséggé válik. A zsoldoscsapatok 81
