Fűrészné Molnár Anikó szerk.: Komárom – Esztergom Megyei Múzeumok Közleményei 3. (Tata, 1989)

Néprajz - Dr. Solymos Ede: Az esztergomi halászcéh története

hibát találnak, de szegénységére való tekintettel csak 6 ft-ra büntetik. Bell István remekjében 20 hiba volt, „mind azon által Atyai szeretettbül, rész szerént hiba pótlás, rész szerént némely Czéh taxát feliben, mind öszve 34 fkban váltó taxáltatott", s kötelezte magát, hogy egy év alatt kifizeti. Borz Ferenc (1832) remekjét a céhháznál mutatta be. 75 ft-ot kellene fizetnie, de megengedik, hogy csak felét tegye le, a többit csak akkor, ha arra a céhnek „elkerülhetetlen szüksége lészen". Borz Györgyöt, aki legény létére beleavatkozott két mester civakodásába, 2 ft-ra büntetik, s bevételekor megfeddik, s meghagyják, hogy mint mesterember „az aggot Annyának gazdaságárul gondviselés tekintetébül csupán a becsületes Czébe bé is vitetvén". A mestertaksa 25 ft, fáklya és a céhnek egyéb „mesterség szerszámjaira" 6 ft, vándorlás megváltás 30 ft. Ugyanennyit fizet testvére is. - Bár a privilégiumok mindig tiltják a vándorlás megváltását, a gyakorlatban mindenütt engedélyezik. Szüts Pál 1839-ben tért haza a vándorlásból. Bemutatta vándorkönyvét, s kérte bevételét. Csakhogy „mind vándorlás ideje alatt, mind pedig ithon magát nem illően viselte, sőt több vétkes ki hágásokat követett el", még egy ideig várnak felvételével. Kiss Imrét azért veszik fel, hogy özvegy, „aggot" édesanyjának gazdaságát előmozdítsa. Egyébként is jámbor és józan magaviseletű, mester ember fia. Remekjében 40 hibát találtak (1841). 1849-ben veszik fel Borz Imrét „remeklő mesternek". Két hét alatt egy „50 négyszög öles kis hálót" kell elkészítenie két mester és két legény felügyelete mellett. 40 hibát találtak, apja, Borz György vállalt kezességet, hogy újévig kifizeti a 78 ft-ot. Kurczbacher Józsefnek ugyancsak egy „50 öles kishálót" kell két hét alatt elkészítenie. Borz Györgynél még azt is hozzáfűzik, hogy „az illető olmozással együtt". Miután a remeket elkészítette és a taksákat kifizette „s így a kielégítés után Székét elfoglalta s mesterré avattatása bé igtattatott". 1863-ban ifj. Borz Ferenc „miután édes annya özvegységében több gyermekkel terhelve lévén, jóllehet a remeklést kérő fiú a vándorlást nem tette meg, még is annak idején pénzbéli megváltási dijj mellett... táblajárást 4 f 80 xrt lefizette, felvétetett s a remek készétésére 50 öl hosszúságú kis háló adatván fel..." A csekélyebb hibákért 2 ft, céhtaxára 10 ft, vándorlás elengedésért 6 ft, zászlóra 4 ft, tőkeszedő szerszám s fáklya 2 ft. - Hogy ez a tőkeszedő szerszám milyen lehetett, nem tudjuk. Úgy látszik, a Borz család asszonyai nem voltak szerencsések: 1870-ben özvegy Borz Andrásné fia, Imre kérte felvételét. 1939-ben Béli István, aki mesterségét évekig vidéki helyeken folytatta, hazatért, s a céh továbbra is mesternek elismerte. Egy esetben említik a mesterasztalt, amikor 1859-ben ifjú Kurtspacher adós maradt 4 fi értékkel. A céh kisebb vétségekben maga bíráskodott tagjai felett. Enyhébb vétek volt, ha valaki elkésett vagy nem jelent meg a gyűlésen, körmeneten, temetésen, amit némi pénzbüntetéssel megúszott a delikvens. Nagy felháborodást keltett viszont Móringer Aloyz 1825-ben, mert - előttünk ismeretlen váddal - a Tanácsnál panaszolta be a céhet. Az megfelelően védekezhetett, mert Móringert a költségek megfizetésére kötelezték, de nem fizetett, mire kizárták a céhből, s „egyszersmind a B. Czéh által az árendába vett Duna vizén az halászattól eltiltatott, mindaddig méglen ezen vétkéből egészen magát ki nem tisztétván, a Tettes Ns Tanáts által hozandó végzés szerént a B. Czéhbe leendő felvétele rendeltetik". Móringer mindent megígért - hisz ha eltiltják a halászattól, nincs kereset - „mindegyikkel történt kéz fogás után ismét a Czéh56