Fűrészné Molnár Anikó szerk.: Komárom – Esztergom Megyei Múzeumok Közleményei 3. (Tata, 1989)

Régészet - Kövecses-Varga Etelka: Két esztergomi leletmentés késő középkori lábbeli anyagának elemzése

A XVIII. sz. elejéről (1724-ből, ill. 1735-ből) ismerjük árszabásukat is.^ Eszerint a következő árukat készítették: Ökör- és bivalybőrből talpbőröket készítettek. Tehén-, tinó- és borjúbőrt (a legjobb minőségűt halzsírral kezelve) dolgoztak ki. Bocskort készítettek. Tehén- és borjúbőrt festettek feketére. Borjúbőrt „fehérre készítve", azaz a régi tímárok timsós eljárásával dolgoztak ki. A vöröstímárok a feldolgozáshoz ezzel szemben cserszömörcét használtak. Számos adatunk maradt meg az esztergomi vargák mesterségéről is. A XVIII. sz.-tól kezdve a vargamestereknek Esztergomban is többféle csoportjával számolhatunk. Valószínűleg ezért fordul elő a hivatkozásokban is többféle megnevezésük. A már említett összeírás szerint 1715-ben Esztergom szab. kir. városban 9 varga, az érseki Vízivárosban 2 varga, Szenttamáson 1 varga élt. A kir. városi vargák közel laktak a Kis-Dunához, és egy 1701-es adat szerint kezdetben, a XVII. sz. végéig a Kis-Duna vizében készítették ki félnyers bőrneműiket. A források beszélnek „varga céhről". A céhkataszter megállapítása szerint ennek eddig ismert legrégibb privilégiumlevele 1473-ból származik, és latin nyelven íródott.

28 Villányi Szaniszló ugyanezen évben jelöli meg az esztergomi magyar vargák privilégiumlevelének kiadását, mely közvetett úton maradt ránk a komáromi, győri és pápai magyar vargák számára 1699-ben kiadott kiváltságlevél szövege alapján. Ennek alapja ugyanis az esztergomi vargaközösség részére kiadott kiváltságlevél volt. Az esztergomi vargák közvetett úton fennmaradt kiváltságlevele szerint a mesterek általában a vásárokon vagy falun szerezték be a bőrt. Elsősorban feketére és vörösre festett sarukat készítettek, s ezeket szintén a vásárokon adták el. Fennmaradt a vargalegények társulatának kiváltságlevele is - szintén közvetett úton - 1610-ből. A szabálypontok azonban sajnos nem beszélnek arról, hogy milyen lábbeliket készíthettek el akkoriban a legények.

31 Fennmaradt azonban a XVIII. sz. elejéről két árszabás, amelyből további adatokat kapunk a magyar és a német vargák által készített lábbelikre: A magyar vargák „halászoknak való" hosszú és rövid szárú sarut, egyéb - polgári használatra szánt - sarukat, delicsizmát, delisarut, bakancsot, bőrkapcát és bocskort készítettek. Ők készítették ki továbbá a csizmadiák számára a juhbőrt (kosbőrt), az ökör-, tehén- és borjúbőrt, valamint a lóbőrt. A német vargák készítettek csizmát („stivli")

33 (halászcsizmát, kapás lovaglócsizmát és hétköznapra való csizmákat), ún. befűző sarukat és egyéb közönséges sarukat férfiaknak és nőknek, férfipapucsot („pantofli") kordovánból, borjúbőrből és szattyánból, prémmel díszítve, női papucsot, férfi- és női cipőt, bagaria és egyéb jó minőségű bőrfélékből többféle színben, gyermekcipőket és gyermekcsizmát. Ezenkívül vállalták lovaglócsizma fejelését, férficsizma és -cipő talpalását, és fa-, ill. bőrsarok készítését, rátevését csizmára és cipőre. Egy, a XVIII. sz. elejéről származó adatunk szerint „a kir. városi, vízivárosi és szenttamáshegyi (suszter) német vargák czéhszabáWa 1711-ben lett megerősítve (ismeretlen) és kihirdetve a város és megye részéről". A Balassa Bálint Múzeumban van egy - feltételezhetően a XVIII. sz. első felében kiadott - kiváltságlevél^amely az érseki Víziváros és az érsekség területén lakó többi „Schuhmacher" mester számára került kiadásra. 36