Fűrészné Molnár Anikó szerk.: Komárom – Esztergom Megyei Múzeumok Közleményei 3. (Tata, 1989)

Történelem - Fűrészné Molnár Anikó: A Komárom Megyei Munkásmozgalmi és Ipartörténeti Múzeum fényképtára (Megyei fényképészek és fényképészműtermek)

A KOMÁROM MEGYEI MUNKÁSMOZGALMI ÉS IPARTÖRTÉNETI MÚZEUM FÉNYKÉPTÁRA (MEGYEI FÉNYKÉPÉSZEK ÉS FÉNYKÉPÉSZMŰTERMEK) Fűrészné Molnár Anikó (Komárom Megyei Múzeumok Igazgatósága) Százötven éve, hogy Daguerre feltalálta az első használható fotográfiai eljárást. A fotó azóta mind nagyobb szerephez jutott. Múzeumi szerepéről hosszú ideig vita folyt. Önálló muzeális tárgyi jellegét ma már nehéz vitatni azért is, mert a gyakorlat ezt a kérdést elég régen eldöntötte. Múzeum ma már elképzelhetetlen fényképgyűjtemény nélkül. A fotó megtekintése után nem elképzeljük, hanem ismerjük a keresett témát. A kiállításnál éppen ez a kérdés lényege, hiszen elképzelni egy személyt, épületet, eseményt dokumentum alapján is lehetséges. A fénykép elsődleges fontossága - esztétikai, vizuális értéke mellett -, forrásértéke, dokumentáló készsége. A ma, s a jövő számára fel kell dolgozni a múzeumokban őrzött hatalmas anyagot. Ez fontos, halaszthatatlan feladat. Ahhoz, hogy a fénykép a tárgyi anyaghoz hasonló szerepet tölthessen be, alapvető feltétele, hogy tudományos meghatározása is azonos legyen az egyéb múzeumi gyűjteménydarabokéval, vagyis ismernünk kell minden egyes kép pontos adatait. Mindezt meghatározni sok esetben nem egyszerű. Valódi értékén becsülni, megszólaltatni, összefüggésekben elhelyezni, érdekesen megírni a képekből kibontakozó történetet, még a muzeológus számára sem mindig könnyű feladat. A Komárom Megyei Munkásmozgalmi és Ipartörténeti Múzeum több mint tízezer értékes régi fényképet őriz. Az egyik leggazdagabb gyűjteményegyüttese a fotóarchívum. Portrék, albumok, csoportképek, életképek, épület- és tájképek, riportképek, szociofotók stb. széles tárházát felölelő a gyűjtemény, amelyet gazdag levelezőlap anyag egészít ki. S fényképtár anyaga jelentős forrásul szolgál a helyi fényképészek munkásságának feltárásához is. A fényképtárban őrzött felvételek alkotóinak többsége az 1947-ben várossá vált Tatabányát alkotó hajdani községekben - Bánhidán, Alsógallán, Felsőgallán és a szénbányászat révén 1902-ben önálló községgé lett Tatabányán - élt és alkotott. A községek életében az 1896-os esztendő, a szénbányászat megindulása, olyan minőségi és mennyiségi átalakulások kezdetét jelentette, amely megváltoztatta a táj egész arculatát, a járás népessége összetételét, életritmusát. A tatai szénmedence a céltudatos iparfejlesztő tevékenység révén századunk első harmadában Magyarország legdinamikusabban fejlődő ipari körzetévé vált. 1940-re az egykori bányatelepből Észak-Dunántúl egyik legjelentősebb gyáripari centruma alakult ki. A kialakuló új ipartelepek sokrétű munkalehetőséget biztosítva, a monarchia minden tájáról vonzották a munkát kereső magyarok, németek, szlovákok százait, szakképzett és szakképzetlen munkásokat egyaránt.

2 Az évek folyamán a szénmedence az ország egyik igen jelentős munkásmozgalmi bázisává is vált. Akadt tehát megörökítésre érdemes téma bőven az ide települt és itt született fényképészeknek egyaránt. A bányanyitást megelőző időszakból művészi vagy dokumentációs értékű fényképről sem tudunk. 1896. előtti fényképészt nem találtunk sem Bánhidán, sem Alsó-, sem Felsőgallán. A három község lakosai, ha fényképészhez mentek, feltehetően Tatára a járási székhelyre mentek. Tatabánya és a három község lélekszámának gyors növekedése, az itt élő emberek munka- és életkörülményeinek megváltozása csak a bányanyitás 121