Bíróné dr. Szatmári Sarolta szerk.: Komárom – Esztergom Megyei Múzeumok Közleményei 2. (Tata, 1986)

V. Vadász Éva: Adatok Dunaalmás középső bronzkori településtörténetéhez Lenhardt György magángyűjteményei I.

túli mészbetétes edényekkel 73 . Az eddigi tapasztalatok alapján ezekben a teme­tőkben magy aradi edények nem kerülnek elő 74 . Ugyanakkor a c. és d. csoport temetőiben hiányoznak a tokodi típusú bögrék és a dél-dunántúli edények, s jelentős arányban növekszik a magy aradi edények száma 75 . Mivel a regálási temetőben a tokodi típusú kerámia aranyszáma magas, s ugyanakkor az edények egy része a kései csoport temetőinek anyagával mutat kapcsolatot, úgy véljük, hogy az anyag nem egy hosszú életű, hanem két különálló temetőt képvisel. A korábbi, tokodi típusú temetőt a középső bronz­kor 1. periódusába helyezzük. Nem elképzelhetetlen, hogy a csoport jellegze­tes kerámiájához a gyűjteményből néhány mészbetétes edény is ide kapcsoló­dik. E temető helye a Lenhardt György által körülhatárolt terület É-i részén lehetett, az 1973-ban előkerült sír alapján. Délebbre terülhetett el a későbbi, az esztergomi csoport temetője, melynek alsó időrendi határát biztosan megál­lapítani nem tudjuk, de használatának vége a középső bronzkor 3. periódusá­nak második feléig is eltart. V. Vadász Éva Rövidítések Bandi G. (1963): Die Lage der Tokodgruppe unter den bronzezeitlichen Kulturen Nordtransda­nubiens und der Südslowakei. Musaica XIV. 1963. 3—25. Bandi G. (1965): Data to the Early and Middle Bronz Age of Northern Transdanubia and Southern Slovakia. Alba Regia 4—5. 1965. 65—71. Bandi G. (1966): The Cemetery of Ercsi-Sinatelep. Alba Regia VI—VII. 1966. 11—25. Bandi G. (1967/a): A dél-dunántúli mészbetétes edények népe kultúrájának elterjedése és eredete. Dunántúli Dolgozatok 4. 1967. Bandi G. (1967/b): Adatok a mészbetétes edények népe észak-dunántúli csoportjának történeté­hez. A Janus Pannonius Múzeum Évkönyve 1967. 25—32. Bandi G. (1968): A dunántúli mészbetétes edények népének kelet-magyarországi kapcsolatai. A Janus Pannonius Múzeum Évkönyve. 1968. 63—79. Bandi G. (1971): Das bronzezeitliche Brandgräberfeld von Környe-Fácánkert. Alba Regia XI. 1971. 7—34. Bandi G. (1972): A mészbetétes edények népe észak-dunántúli csoportjának kialakulása és elterje­dése. A Veszprém megyei Múzeumok Közleményei 11. 1972. 41—58. M. Dusek (1960): Patince — das Gräberfeld der Nordpannonischen Kultur. Gräberfelder aus der älteren Bronzezeit in der Slowakei I. Bratislava 1960. 139—296. Brandgräberfeld der Nordpannonischen Kultur in Iza. 35—49. M. Dusek (1969): Bronzezeitliche Gräberfelder in der Südwestslowakei. Bratislava 1969. Kovács T. (1974): Bronzkori urnatemető Törtelen. Folia Archaeologica XXV. 1974. 33—47. Kovács T. (1975): Historische und chronologische Fragen des Überganges von der mittleren zur Spätbronzezeit in Ungarn. Acta Archaeologica XXVII. 1975. 297—317. Kovács T. (1977): Funde der Metallkunst der Koszider-Periode aus Siedlungen und Gräberfel­dern. Folia Archaeologica XXVIII. 1977. 39—65. A. Tocik (1961): Stratigraphie auf der befestigten Ansiedlung in Malé-Kosihy, Bez. Sturovo. Kommission für das Äneolithikum und die ältere Bronzezeit Nitra 1958. Bratislava 1961. 17 —M. Torma I. (1971): Das Gräberfeld von Szakály aus der mittleren Bronzezeit. Mitteilungen des Archäologischen Instituts der Ungarischen Akademie der Wissenschaften. 2. 1971. 27—44. 29

Next

/
Oldalképek
Tartalom