Bíróné dr. Szatmári Sarolta szerk.: Komárom – Esztergom Megyei Múzeumok Közleményei 2. (Tata, 1986)

Fürészné Molnár Anikó: Munkásmozgalom a tokodi üveggyárban a gazdasági válság idején

A per iratai azt bizonyítják, hogy a tokodi üveggyárban egy kiépített párt­szervezet működött, amelynek volt titkára, sajtosa, sajtóelosztója, összekötője. A budapesti központtal is sikerült a személyes kapcsolatot megteremteniük. Szűcs József nevét a szakszervezeti helyi csoport jegyzőkönyveiben is meg­találjuk. 1930. év elején a szakszervezeti csoport vezetőségi tagja lett. Tevéke­nyen részt vett az 1930-as sztrájk szervezésében, irányításában. Neve a kilakol­tatási per anyagában is szerepel. Szűcs Józsefet az „állami és társadalmi rend felforgatására irányuló" vétsége miatt 1 évi börtönbüntetésre ítélték. 1933. szeptember 25-én a budapesti kir. orsz. gyűjtőfogházba szállították, ahonnan 1934. június 3-án szabadult. 46 Az 1933-as letartóztatás súlyos csapást mért a tokodi üveggyári munkás­mozgalomra. Hiszen még mielőtt a szervezkedés igazán kibontakozhatott volna, már el is fojtották, szétzúzták. Emellett meglehetősen sok munkásra ráirányult a figyelem. Megfigyelés alatt tartották még az el nem ítélteket is, így szinte lehetetlenné tették további szervezkedésüket. Ez egy időre visszavetette az üveggyáriak mozgalmát. Jegyzetek /. AZ ÜVEGGYÁR FEJLŐDÉSÉNEK RÖVID ÁTTEKINTÉSE 1 A Tokodi Üveggyár rövid fejlődéstörténete — Komárom megyei Munkásmozgalmi és Ipar­történeti Múzeum Adattára 43—76. 2 OL. Egyesült Izzólámpa és Villamossági Rt. Z 601. 117. cs. 467. t. Tokodi Üveggyár Rt. 1922. július 4. ig. ülés jkv. 3 OL. Egyesült Izzólámpa és Villamossági Rt. Z 601. 117. cs. 467. t. Tokodi Üveggyár Rt. 1923. április 13. ig. ülés jkv. 4 OL. Egyesült Izzólámpa és Villamossági Rt. Z 601. 117. cs. 467. t. Tokodi Üveggyár Rt. 1924. május 31. ig. ülés jkv. 5 OL. Egyesült Izzólámpa és Villamossági Rt. Z 607. 17. cs. 6 Az 1929—1933. évi világgazdasági válság hatása Magyarországon. Szerk.: Incze Miklós, Akadémia Kiadó. Bp. 1955. 158—164. old. //. A TOKODI ÜVEGGYÁRI MUNKÁSOK ÉLET- ÉS MUNKAKÖRÜLMÉNYEI 1 Népszava, 1930. március 23. 9-10. old. 2 Dr. Chyzer Béla: A gyermekmunka Magyarországon. Bp. 1909. Az Országos Gyermekvédő Liga kiadása 3 A „Tokodüveggyári állami népiskola" osztályainak előmeneteli és mulasztási naplóit átlapozva kiderül, hogy milyen nagy számban maradtak ki az iskolából elsősorban a tót üvegfúvó munkások gyermekei. Indokként legtöbbször csak ez került bejegyzésre: „egyáltalán nem járt iskolába", „kimaradt", „nem járt rendszeresen, nem osztályozható, gyenge fejlődésű", „kima­radt, mert betöltötte a 12 évet", „kimaradt, mert ruhája nem volt és sokat betegeskedett". A bejegyzések mögött ott húzódik az igazság: nem járhattak iskolába, mert dolgoztak az üveggyárban. — Komárom megyei Munkásmozgalmi és Ipartörténeti Múzeum oktatástörténeti gyűjtemé­nye 4 Népszava, 1930. március 23. 10. old. 183

Next

/
Oldalképek
Tartalom