Komárom – Esztergom Megyei Múzeumok Közleményei 1. (Tata, 1968)
Négy későrómai sír Brigetioból
10. SZ. SÍR Gsőfektetés közben az „augur" sírját is magába foglaló kis temetőtől EK-re, kőlapokból összeállított sír került elő, melynek teteje a mai felszín alatt 60 cm mélyen jelentkezett A sír külmérete, H: 220 cm, sz: 100 cm; belmérete h: 195 cm, sz: 65 cm. A kőlapokkal borított tetejére valamikor egy korábbi sírépítményt díszítő, mészkőből kifaragott oroszlán pár volt ráfektetve, (h: 103 cm, m: 42 cm., X. t. 1.). A kőlapok nem zártak jól, így a sír tele volt földdel. A sírban három vázat találtunk (8. kép.). Az első váz gyermek váza volt, a második felnőtté. E két váz egy szinten volt, és feltehetőleg egyszerre helyezték őket sírba. Később mindkét vázat félre tolva, sírba helyezték a harmadik halottat, valamivel magasabb szinten. Az első két váznál (I, II) nem volt melléklet, a harmadik mellett (III) a bal csukló környékén üvegkarperec, a jobb medencecsont mellett Probus középbronza, a jobb medence felett csonthajtű, a bal lábfej előtt pedig tölciéres nyakú üvegpalack, volt elhelyezve. A síron kfrnil, a sír Ny-i oldala mellett, két ör^zelapult bronz'kancsót és üvegtál töredékeit találtuk. Leletek : J,J 1. Csonthajtű gömbös véggel. H: 8,2 cm. (6. kép 3 és X. t. 6.). 2. Probus középbronza. RIC 154. (X. t. 5.). 3. Üveg karperec. Csavart, fekete üvegből. Átm: 6,9 cm. (6. kép 7 és X. t. 4.). 4. Üvegpalack. Tölcséres nyak, gömbtest, nyaka és fenékrésze lapított. Színe sárgászöld. M: 15,6 cm, szátm: 7,5 cm, fátm: 5,8 cm. (6. kép 8. és X. t.2.). 5. Bronz-lemez kancsó, összelapult. Az öntött fül tovább folytatódva körülfogja a kancsó száját, középen kiöntőt alkot. A csuklóban mozgó csapófedő hiányzik. A fülön bütyök. Az edény a nyaknál hirtelen kiszélesedik, és majdnem a talpánál éri el legnagyobb szélességét. Az edény testén foltozások, több sorban szegecselések figyelhetők meg. A fenék külön volt az edényhez hozzáforrasztva. M: kb. 20 cm. (XI. t. 2.). 6. Bronz-lemez kancsó. Széles perem, emberi lábat utánzó fül. Teste körteformájú, nyakán „gallér párna" fut körbe. Az edény testét körbefutó sűrű vályatok díszítik. Feneke ólommal volt kitöltve és külön volt az edény testéhez hozzádolgozva. M: kb. 24 cm. (XI. t. 1.). 7. Üvegtál töredékei. Vastag üvegből vésett geometrikus díszítéssel (két perem és három fenéktöredék). V: 0,5 cm (6. kép 4—6, és X. t. 3.)j 39 A leletek a MNM Régészeti Osztályának római ieltárkönyvábe 59. 1. 4. 10. sz. alatt vannak beleltározva. 90