Komárom – Esztergom Megyei Múzeumok Közleményei 1. (Tata, 1968)
Műszeripari Művek 1938–1963
lat a társadalmi tulajdon védelme érdekében megfelelően be tudta keríteni. A szociális létesítmények bővítése érdekében pótállamosítással szerezte meg a vállalat az Adamcr.a-féle ingatlant, napközi otthon és bölcsőde céljára. A dömösi, volt Kádár-féle villát a vállalat 1953-ban szerezte meg üdülő céljára. Az épület mellé 1960-ban nagy üzemi konyha és étkezde lett építve, a dolgozók üdülésének kulturáltabbá tétele érdekében. A Fonyód Béla-telepi volt Székesfővárosi Levente tábort, a Mechanikai Laboratórium Híradástechnikai Kísérleti Vállalattal közösen üdülő céljaira biztosította. A megosztás után több mint 3 kh. terület maradt a vállalat kezelésébe. E területen 10 db négyszemélyes falakókocsi lett elhelyezve és a dolgozók üdültetése így lett biztosítva. Tekintettel azonban arra, hogy a dömösi üdülő fenntartása jelentős költségeket vont el az üzemi eredményből, és a Béke-telepi üdülő távol esik, valamint megközelítése költséges, így a vállalat 1962-ben a fonyódi üdülőt átadta a Beruházási Bank-nak, az állóeszközöket könyvjóváírással, a leltári tárgyakat pedig készpénz fizetés ellenében. A dolgozók sportolási lehetőségeinek biztosítása érdekében az esztergomi szigeten lévő sportpályát a városi tanácstól telekkönyvileg a tulajdonába vette és azon jelentős költséggel lelátót, öltözőt, fürdőt épített. A sportpálya talaja a korszerű sportpályák nívójára lett emelve. A nagy költséggel épített sportpálya talajának kímélése érdekében gyakorló pálya is lett létesítve. Ugyancsak ezen a területen korszerű és minden tekintetben megfelelő, több mint 2000 személyt befogadó szabadtéri színpadot épített a vállalat. Az úgynevezett III-as telepen az államosítás után jelentős, költséggel nagy csarnok lett építve, valamint motorműhely és szerelő hangárok. Az Esztergom Városi Tanáccsal és az MHS-sel a vállalat megállapodott a 93 kh. területet kitevő repülőtérrel kapcsolatban a következőképpen: a repülőtér meghatározott részére az MHS, másik részére a MIM használja. Mikor berepülés, vagy vitorlázó sportrepülés nem folyik, akkor pedig a város termelőszövetkezete használhatja legeltetés céljára. A repülőtéren a vállalat 1600 m hosszban és 200 m szélességben kifutópályát létesített, melyet a tagosítás végleges lerendezésekor a járási telekkönyvi hivatal a vállalat tulajdonára fogja átírni, a többi terület a város tulajdonát képezi továbbra is. A Műszeripari Művek 1961. január 17-én Reit 21.356. sz. Minisztertanácsi határozat alapján az 500.029. sz. KGM. utasításra átvette az Elektromos Készülékek és Mérőműszerek Gyárától a 3195 négyszögöl területen fekvő Relé-gyáregységet, melynek telekkönyvi átvezetése eddig nem történt meg. A Relé-gyáregység előtt lévő területet a város átadta a gyáregység részére parkosítás céljára, azonban ezt eddig nem tudta megvalósítani, mivel a terület egy részén a MÉK hordókat és ládákat tárol. A Műszeripari Művek az esztergomi lakáshelyzetre való tekintettel a honvédségtől megszerezte 1960. évben a volt tisztiüdülő területének egy részét, és ezen 1961-ben 16, és 1962-ben 24 lakást épített saját erőből a vállalat dolgozói részére. 496