László János (szerk.): Annales Tataienses VI. A diplomácia válaszútján. 500 éve volt Tatán országgyűlés. Tata, 2010.

C. TÓTH NORBERT: Az út Tatáig. Országgyűlések 1510-ben

AZ ÚT TATÁIG. ORSZÁGGYŰLÉSEK 1510-BEN C. TÓTH NORBERT (Tudományos főmunkatárs, MTA-SZTE-MOL Magyar Medievisztikai Kutatócsoport) Az ország vezetőit az 1509/1510-es években két jelentős dolog tartotta lázban. Az egyik - szó szerinti értelemben - az országban tomboló járvány, azaz a pestis. A másik kevésbé az egyes emberekre gyakorolt közvetlen hatást, mint inkább az ország tekintélyét érintette. Hogy a pestis mekkora pusztítást végzett a határokon belül, nem tudjuk. Noha a különböző forrásaink alapján úgy tűnik, hogy igen nagy méretű lehetett a járvány,

1 ugyanakkor a főpapok, a bárók, valamint az előkelő családok tagjai közül - talán az egyetlen Kanizsai Györgyön kívül - mostani tudomásunk alapján senki sem halt meg a járványban. A másik, az ország politikaformáló elitjét tűzbe, s mint tudjuk, némelyeket kényszerű döntési helyzetbe hozó esemény az 1508. december 10-én létrejött Velence ellenes szerződés. A négy hatalom, a császár, a francia és a spanyol király meg a pápa által tető alá hozott szövetséghez Ulászló cseh (1471-1516) és magyar (1490-1516) királyt is felkérték a csatlakozásra. A reménybeli szövetségesek Magyarország tevőleges, katonai részvétele fejében a területi gyarapodás lehetőségét, illetve a török elleni hadjáratban való részvételüket ajánlották fel. Mindehhez járult Perényi Imre nádor és Bajnai Both András dalmát-horvát-szlavón bán közötti ellenségeskedés, amely miatt a bánságban polgárháborús viszony alakult ki. Jóllehet a király leváltotta Both Andrást és társát a báni tisztségről, de azok példátlan módon nem hagyták el a hivatalukat, és így megakadályozták, hogy az új bánok, Kanizsai György és Ernuszt János elfoglalhassák hivatalukat. Ráadásul, mivel Both András külön politikai vonalat vitt, ez kihatással volt a cambrai-i liga ügyében folyó tanácskozásokra is.

2 A magyar udvarban az első látásra kecsegtető ajánlatot nem fogadták kitörő örömmel. Mondhatni, meglehetősen megoszlottak a vélemények a kérdésben. A mérleg egyik serpenyőjében ugyanis ott volt a Velence által a török elleni küzdelemhez évente folyósított 30 000 aranyforint hadisegély, a másik oldalon - jóllehet a török végleges megtörésének lehetőségével kecsegtető szövetség terve állt - Dalmácia esetleges visszaszerzése esetén a török elleni védelem kiadásainak további növekedése állt. Mindehhez hozzátehetjük, hogy a szultánnal 1503-ban megkötött hétéves béke lejártának az időpontja is lassan, de biztosan közeledett. A király és tanácsa mintegy éven keresztül tárgyalta a cambrai-i ligához való csatlakozás kérdését, majd végül 1510. július 5-én Tatán, az országgyűlésen résztvevők9