Kisné Cseh Julianna (szerk.): Annales Tataienses IV. Arx – oppidum - civitas. A vártól a városig. Tata évszázadai. Tata Város Önkormányzata – Mecénás Közalapítvány, Tata, 2004.
Bevezető
Bevezető Tata 50 éve város - a tatai évkönyvek negyedik kötete így ismét jelentős várostörténeti évfordulóhoz kapcsolódva lát napvilágot. A 2004-ben rendezett konferencia előadásai a település jelenkori várossá nyilvánítása 50. évfordulója előtt tisztelegtek, de a városi fejlődés előzményei évszázadokkal korábbra nyúlnak vissza Tata történetében. Tata a történelmi Komárom vármegye ősi települése. A település-szervező erőt a korai hűbériség időszakában, all. században a Szent Péterről és Pálról nevezett bencés monostor jelentette, amelynek első írásos említései az 1083-1095 közötti időből maradtak fenn, amikor is a pannonhalmi bencés apátság birtokai között szerepelt a Szent László-féle összeírásban. A tatárjárás, azaz 1241 után, az apátság segítséget kért a hatalmaskodó Csákok ellen, s ebben a kérelemben a szokásos oklevélformuláknak megfelelően sorolják fel a gazdálkodás területeit: szántók, kaszálók /rétek/, mezők, hegyek, szőlők, vizek, malmok. A monostor köré a középkor második felére mezővárosi rangot elérő település fejlődött ki: 1221-ben már „újfalu''' (nova villa) is létezett, „Tota villa" mellett. A tatai út és vásárvámok általában egyházi kézen voltak. Az itteni vásár, mint további fontos település-szervező erő egyre jelentősebbé válására utal, hogy 1300-ban országbírói kihirdetés helyszíne volt. Bár az árutermelés és a kereskedelem fejlődésének jeleként 1305-ben már oppidumként említik a települést, 1357-ben még változatlanul „villa", azaz falu jogállással jegyzik egy egyházi per tanúsága szerint. Harminc évvel később kelt az a feljegyzés, amely a település két templomáról (Szent Kelemen, illetve Keresztelő Szent Jánosról nevezett plébániák) tudósít. Az 1387-ben kelt irat polgárokat (cives) és vendégeket (hospes, ami jogállást jelez) említ. Utóbbiak a földesúr által letelepített, iparral és kereskedelemmel foglalkozó szabad polgárok, jelenlétük a mezővárosi élet fontos bizonyítéka. így a mezővárosi jogok megszerzését az 1357-1387 közötti időszakra tehetjük. Ezt az időszakot valószínűsíti a városnak egy 15. század végi oklevélről ismert címere is, amely formájában és szerkezetében egyaránt az Anjou-korra utal. A település ekkor a Lackfi család egyik birtokközpontja, s támogatásuk jelentős mértékben hozzájárult a település mezővárossá fejlődéséhez. E fejlődés alapján nem csodálható az 1388-ból származó „civitas", azaz (címeres) város minősítés Zsigmond királynak a tatai monostor kiváltságait megerősítő oklevelében Tata településsel kapcsolatban. Az oklevél Tata civitas mellett Alsófalu (Tóváros) és Felsőfalu (valószínűleg Szent Iván hegye), s két további falu nevét említi a település közvetlen szomszédságában. Tata plébániatemplomának védőszentje Szent Kelemen, az egyik említett falu templomát pedig Keresztelő Szent János tiszteletére szentelték. Valójában azonban a civitas, a királyi városokra használt közigazgatási fogalom inkább a királyi birtoklásnak, illetve jelenlétnek tudható be, Tata oppidum, azaz mezőváros volt és maradt a történelem további folyamán. Tata történetében a harmadik tényező a település-szervező erők sorában a vár, amely a Lackfi család birtokközpontjaként a 14. század derekán épülhetett. A vár szerepét tekintve kétféle funkciót töltött be: katonai (erődítmény), és uradalmi székhely (gazdasági, közigazgatási, jogszolgáltató központ) is volt egyben. A középkori Magyarországon csak királyi engedéllyel lehetett várat építeni, a magánföldesúri építkezések a 13. század közepétől indultak meg. Tata fejlődésében - Zsigmond és Mátyás királyok 7
