Kisné Cseh Julianna (szerk.): Annales Tataienses IV. Arx – oppidum - civitas. A vártól a városig. Tata évszázadai. Tata Város Önkormányzata – Mecénás Közalapítvány, Tata, 2004.

Fülöp Éva: Adatok Tóváros oppidum 18. századi közigazgatás-történetéhez

világi földesúr) joghatóság alatt álltak, lakóik jogállásukat tekintve jobbágyok maradtak. A földesúri joghatóság az úriszéken keresztül érvényesült. A mezővárosok privilégiumaik (kiváltságlevél) jellegétől függően nyertek különböző hatáskörű önkormányzatot. A feudáliskori városokkal szemben, amelyek önkormányzata alapelemét a szabad elöljáróválasztás jelentette, az oppidumokban az uradalmak felügyelete érvényesült, így a bíróés elöljáró-választásba is beleszólásuk volt. E települések azonban a possessióknál, vagyis falvaknál szabadabb létet jelentettek lakosaiknak. A földesurak gyakorta adományoztak a mezővárosoknak piac- és vásártartási jogot. A 16-17. századtól kezdve e települések földesúri szolgáltatásaikat egy összegben válthatták meg (census, taxa), a lakosok közvetlenül nem az uraságnak, hanem saját elöljáróiknak fizettek. A történetírásban a mezővárosok szerepének megítélése nem egységes: egyrészt, a 15. század végétől valójában a hazai városi fejlődés eltorzulásaként értékelhetők, másrészt, figyelembe kell venni azt, hogy nagyobb számban szabad királyi várossá válásukat a nemesség városellenessége mellett, a török hódítás korszaka is megakadályozta. A városok elöljáróságának testületi és egyedi szervei voltak a mezővárosok esetében is. Előbbiek közül, a közgyűlés (megtalálható mind a szabad királyi, mind a bányavárosoknál) nyomai fellelhetők a mezővárosoknál is. A 12. századtól alakult ki, feladata volt dönteni a város életét érintő minden fontos kérdésben, s kinevezni a fő tisztségviselőket. Ellenőrizte a városi bíró (iudex, villicus) vezette belső tanácsot (magistratus, senatus). A közgyűlés szerepét a 14. századtól egyre inkább a külső tanács (nagytanács, választott község) vette át. Választott testület volt, tagjait kezdetben a közgyűlés választotta, majd a belső tanács nevezte ki. A közgyűléstől eltérően, felügyeleti joga a közigazgatásra és az igazságszolgáltatásra nem terjedt ki. A földesúri joghatóság alatt álló mezővárosokban a bírót vagy a község jelöltjei közül nevezte ki a földesúr, vagy a földesúr jelöltjei közül választhatta a külső tanács. A mezővárosok lakosai felett kisebb jelentőségű ügyekben a mezővárosi bíró ítélkezett, a perek azután az úriszékhez kerültek. A polgári és büntetőperek többsége azonban közvetlenül az úriszékhez tartozott, ennek fellebbezési fóruma a vármegyei törvényszék volt. Ami az adókat illeti, a mezővárosok lakosai nem mentesültek a tized és kilenced fizetése alól, s fizették az állami adókat is.

4 Tóváros oppidum községi elöljáróságát 1789-ben Horváth János törvénybíró, Mészáros János város bírája, Pende Ignác perceptor (számadó), Simonyi József nótárius (jegyző) és további 16 tag alkotta. A tagok száma a vizsgált időszakban 8-14 fő közt változott, s „Ezekután pedig az egész Lakosok", a „Tóvárosi közönség" (1804) számbavétele következett. Számadási kötelezettsége volt a város bírójának és a perceptornak. A vármegye generális gyűlésén, Komáromban részt vett a bíró, a perceptor és a nótárius (1806). Több évből ismerjük az esküdtek nevét is: 1791-ben Asbóth János, Söriny János, Lauka János. Ez évben Bőgi József volt a gremiális exactor (kebelbéli számvevő). 1786-ban a várostól konvenciót kapottak közt első helyen a városbíró, a városi nótárius, a perceptor szerepeltek: a járandóságot készpénz, tűzifa, a portió és árenda megfizetése jelentette. A nótárius a szántás, vetés és veteményeskert járandósága helyett is készpénzt kapott. (1788-ban Tóváros az uradalomnak árendát fizetett a községi jegyző lakásáért.) A két bakter, az iskolamester, az órás készpénzben kapta konvencióját. A polgároknak csizma is járt. (Ők például 1806-ban a város földjén, a Szent Mihályi pusztán a szénakötözőket 14