Kisné Cseh Julianna (szerk.): Annales Tataienses IV. Arx – oppidum - civitas. A vártól a városig. Tata évszázadai. Tata Város Önkormányzata – Mecénás Közalapítvány, Tata, 2004.
Cserey Éva: „M. A. Fischer Sohn” Fejezetek Fischer Mózes Áron családja történetéből
Ezeket a bizonytalan híreket a „Magyar Ipar" c. folyóirat 1890-ben megjelent híradása válaszolta meg. A „Vegyes Hírek" közlése szerint a „Hardtmuth & C. világhírű budweissi cég megvette Fischer Mózes Áron fia tatai cég kályha és agyagáru gyárát. " „A cég több mint 1 millió forint befektetéssel iron és palatábla gyárat rendez be Tatán, és ezen kívül a kályha és agyagáru gyárat, gyártását is jelentékenyen gyarapítani fogja." Valamint, folytatta az írás, a „külföldön oly nagy közkedveltségnek örvendő falpadlózat gyártását is bevezetni fogja. " 2I Nyomon követve a Központi Értesítő 1890-es adatait, nem szerepel a Hardtmuthcég kályhagyártásra vonatkozó bejegyzése, csupán az irongyártás bevezetése. 22 Ennek feltételezhetően az lehet az oka, hogy az iron és palatábla gyártásra fektette be a több mint 1 milliónyi összeget, amelyet itt addig nem csináltak, míg a már meglévő kályhaés agyaggyártást csak folytatni és fejleszteni kívánta. A Hardtmuth-gyár 5 éves működése alatt készült kályhatermékeket illetően, a véletlen folytán, egy múzeumi szemle alkalmával szakértésre hívtak, és egy szétszedett, színes-mázas, plasztikusan díszített kandallós-kályhát mutattak meg. A kandallórész egyik oldalán benyomva nagy nyomtatott betűvel olvasható volt: „HARDTMUTH L. &. C. TATATÓVAROS". A kályha részeit jól szemügyre véve, annak formája egyezést mutatott a Hardtmuth-cég 1883-ban kiadott képes árjegyzékének Nr. 135. számú mintájával. 23 Ekkor, feltételezésünk szerint, ezen mintakönyv alapján készítették a kályhákat Tata-Tóvárosban. Sajnos, később a kandallós-kályhát felépítve nem láttam. Az előbb már közölt „Híradás" még azt is megemlíti, hogy a Hardtmuth-céget a hazánkba való letelepedésre, a tatai gyár megvételére Fischer Ignác, budapesti majolikagyáros buzdította. Ezzel a céggel Fischer Ignácnak már régóta kapcsolata volt. 1873-ban, mikor a Vigadó részére a nagyméretű két kályha elkészítését sürgették (amit a tatai gyár nem vállalt el), akkor azok állapotáról a Hardtmuth-cég a következő táviratot küldte Fischer Ignácnak: „Grosse Redoute Oefen könne Bisquite erst 25. weckschicken." „Grosse Stücke brauchen lange trochknen, Brief folgt. Hardtmuth. V 24 A távirat a Vigadó építési iratai között szerencsésen megmaradt; s nemcsak azt bizonyítja, hogy Fischernek a budweissi céggel jó kapcsolata volt, hanem főleg azt dokumentálja, hogy ekkor, 1873ban a Hardtmuth-cégnek se Magyarországon, de főleg Tatán nem volt semmilyen gyári tevékenysége. Ez a távirat bizonyságot szolgáltat a szakirodalom számos téves közlésére, ami szerint Fischer Károly a tatai gyárat a 70-es években eladta a bécsi Hardtmuthcégnek. 25 Összegezve az eddig leírtakat, megismerhettük a Tatán működő Fischer Mózes Áron alapította kőedénygyár eddig kevéssé ismert kályhagyártásának történetét, a gyár vezetésének változó személyeit egészen 1913-ig, annak végleges megszűnéséig. 26 A Miklós malomban lévő megmaradt kályharészeken feltüntetett jelzés: „MA FISCHER UND SOHN TOTIS" volt az egyetlen konkrét adat, amely a gyár kettős vezetése alatt készült kályhák bizonyítékául szolgált. A korábbi feltételezett kályhakészítésre nincsen adatunk. A későbbi, Fischer Károly, illetve fia, Fischer Artúr és társa idejében gyártott kályhák jelzése tárgyi emlékek hiányában ismeretlen. A Hardtmuthperiódust az általam látott egyetlen kandallós-kályha jelzése hitelesíti. 202
