Kisné Cseh Julianna (szerk.): Annales Tataienses III. Régészeti adatok Tata történetéhez 1. (A Tatán 1999-ben megtartott tudományos ülésszakon elhangzott előadások anyaga). Mecénás Közalapítvány, Tata, 2003.
T. Dobosi Viola: Tata-Porhanyóbánya középsőpaleolit telep
környéki telepek, Csehországban a Kulna-barlang alsó rétegének leletei, Szlovákiában a régóta ismert és újabban feltárt mésztufamedencék középsőpaleolit ipara kapcsán részben részletesen elemzik, részben csak említik Tata-Porhanyóbányát. A Tatamonográfia idézettsége megjelenése óta folyamatos, bár nem érdemeihez méltóan alapos. (Mint ahogyan a Kormos-féle első publikáció arról nevezetes, hogy a feldolgozás szemlélete messze megelőzte a korát, ugyanúgy a Tata második monográfiája tartalmában és formájában egyaránt imponálóan komplex alapmű). Vértes László halála után Skoflek István a lelőhelyről való gondoskodáson túl szakmailag is folytatta a közösen elkezdett munkát. A legnagyobb eredmény egy új kronológiai vizsgálatsorozat. 8 Ezek az adatok helyesbítik az egymásnak ellentmondó, és meghökkentő következtetésekre alapot adó korábbi datálásokat. 9 A jelenleg érvényes mérési értékek szerint a lelőhely kora az R/W interglaciális legvége, 10 5a oxigén-izotópos szakasz, abszolút értékben 100 ezer év körül. Ez az időrendi helyzet közelítően egyezik a régészeti és természettudományos leletek értékeléséből következő besorolással. A régészeti leletanyagot már Kormos Tivadar pontosan a helyére tette, ami az akkori rendkívül kevés ismeretanyag, analógia (hazai vonatkozásban egyedül Kadic Ottokár leletei a Szeleta-barlangból) miatt különösen nagy tudományos teljesítmény. A Vértes-féle feldolgozás megerősítette az első publikáció eredményeit. Új gondolatokat, ötleteket a vértesszőlősi alsópaleolit lelőhely és leletanyag megismerése hozott a tatai ipar értékelésében. Vértes Lászlót az alsópaleolit eszközök kapcsán foglalkoztatta a kérdés: az azonos nyersanyag és kőmegmunkáló technika Vértesszőlősön és Tatán mennyiben jelenti a két ipar közös gyökerét, létezik-e a középsőpaleolitikumban egy epichopper kör. 11 A Vértes által az alsó- illetve középsőpaleolitikumban kimutatott eszközmegmunkáló hagyomány oly annyira hosszú életűnek bizonyult, hogy a hazai felsőpaleolitikumban is feltűnik. Az őskőkori eszköz-előállító technológiák között valószínűleg folyamatosan jelen lehetett a kavicsmegmunkálás, a tartós, ám rejtett továbbélés során az alsópaleolitikum idején (350-400 ezer), a középsőpaleolitikumban (100 ezer) és a felsőpaleolitikum közepén (20 ezer, kavicsgravetti vagy Ságvári kultúra) is kivirágzik. A »kavicsgravetti" elkülönítése a felsőpaleolit kutatás egyik újabb eredménye. A kavicsos iparok folyamatos jelenléte és belső fejlődése csak a Kárpátmedence belső területeiről tűnik rejtettnek, a folyamatos továbbélés a hazai leletekkel még nem igazolható. A Mediterráneum új adatai szerint azonban egyre szűkül az alsóés középső paleolitikum közötti „üres" időszak. A kulturális hatások elterjedése előtt a földrajzi adottságok csak bizonyos időszakokban jelenthettek akadályt, s egy-egy ipar/régészeti kultúra akkor is tartósan megtelepedhet, ha ennek a kontinuitásnak nem a Kárpát-medence a színtere. Arra a kérdésre viszont nem ismerjük a választ, mi késztethette a kavicshoz való visszatérésre az embereket olyan időszakokban is, amikor nagy mennyiségű, könnyen hozzáférhető, kiváló egyéb nyersanyag is rendelkezésre állt. Azok az értelmezési kísérletek, amelyek a jelenséget ökológiai okokkal magyarázzák (azaz „inter' 1 '' erdős illetve hideg száraz, vegetáció-szegény környezet), csak részben lehetnek igazak, hiszen a hazai kavicsfeldolgozó iparok különböző ökológiájú időszakokban jelentek meg. 9
