Fatuska János – Fülöp Éva Mária – ifj. Gyuszi László (szerk.): Annales Tataienses II. A mezőváros, mint uradalmi központ. Mecénás Közalapítvány. Tata, 2001.

Magyar Eszter: Falu vagy mezőváros? (Visegrád a 18. században)

plenipotenciáriusa volt. A tiszttartó munkáját írnok segítette, aki a számadásokat is vezette (Ez utóbbi munkába a fővadász is bekapcsolódott). Az uradalmi gazdálkodás az adottságoknak megfelelően ekkor is az erdőgazdaságon alapult, ezért az előbbieken kívül csak uradalmi vadászt és egyben erdészt alkalmaztak Visegrádon. (A 18. századi magyar uradalmi gyakorlatnak megfelelően a fővadász látta el az erdőgazdálkodás vezetését is). Az 1740-es évek után a visegrádi uradalomban a két tisztséget már elválasztották egymástól, az erdőmester csak az erdőgazdálkodással foglalkozott, ami magába foglalta az ölfa kitermelésének és eladásának az irányítását is. Rajta kívül uradalmi vadász és két erdőőr tartozott az erdészeti személyzethez. Említés történt még uradalmi kertészről, építészről és szobrászról (ők természetesen nem találhatók meg az uradalmi lakosság-összeírásokban ). A mezővárosi jobbágyok közül kerültek ki az uradalmi hajdúk - akik mindig magyar nemzetiségűek voltak -, a konvenciós kocsmáros, az uradalmi molnár és kádár. Az osztrák származású uradalmi kádár azonban nem egyszerű mesterember volt, hanem egyben a pincészet, borászat vezetője, az új pince megépítése után kulcsárként is emlegetik. Mint említettem, Visegrádon nem volt allodiális termelés, de az új magtár és a pince megépítése után a helyi és az uradalom más falvaiból származó tized- és kilenced gabonát és bort, valamint az allodiális termékeket itt tárolták.

14 Komolyabb uradalmi építkezésekre 1752-ben került sor. Addig csak a középkori alapokra emelt kastély (a tiszttartói lak) melléképületeivel együtt, magtár helyett egy kis csűr, uradalmi malom és mészárszék alkotta az allodiális épületeket. 1752-ben emeletes modern magtárat építettek (szintén középkori épületmaradványok felhasználásával) négy pincét alakítottak ki nagyrészt régi boltíves épületek törmeléktől való megtisztításával. A magtár befogadóképessége 1784-ben 500 pozsonyi mérő volt.

15 1755-ig egy szerényebb kivitelű uradalmi épületet is emeltek, amely felváltva szolgált uradalmi vendégfogadóként és az uradalmi tisztek lakásául. A mezőváros legjelentősebb épülete még a II. József-féle Országleírás idején is a magtár és a szintén emeletes, kibővített kastély, tisztilak volt, amelyben mindig az éppen legmagasabb rangú uradalmi alkalmazott lakott. A második kamarai birtoklás után az akkor létesített tisztség viselője a kasznár, majd 1785-től a II. József által újonnan kinevezett kamarai erdőmester. Az Országleírás tehát csak három épületet tartott említésre méltónak a településen: a tisztilakot, a magtárat és a vendégfogadót. A mai templom 1751-ben épült fel, ekkor állt már egy középkori épületből rendbehozott plébánia is. Helye sajnos ismeretlen. A korábbi, 1712 óta működő plébániatemplom 1790-ig temetővel körülvéve - a mai iskola helyén volt.

16 Visegrád határának a 19. században feljegyzett művelési ági megoszlása egyértelműen bizonyítja, hogy a mezőváros lakossága nem élhetett meg mezőgazdasági termelésből. A környéken - beleértve a Pilis hegység belsejében fekvő Pilisszentlászló és Pilisszentlélek falvakat is - a visegrádi határban volt a legkisebb a szántóföld 87