Fatuska János – Fülöp Éva Mária – ifj. Gyuszi László (szerk.): Annales Tataienses II. A mezőváros, mint uradalmi központ. Mecénás Közalapítvány. Tata, 2001.

Ifj. Gyüszi László: Zsidóság az Eszterházy család tatai uradalmában

kérelmező szülei valamikor a tatai uradalom védelme alatt álltak-e, a letelepülő eddigi előélete ellen merült-e fel kifogás, valamint képes lesz-e önmagát és családját fenntartani, előreláthatólag nem szorul-e a többi zsidó támogatására. A 19. század első felének másik legjelentősebb szerződését 1838-ban kötötte meg az uradalom és a zsidó hitközség. „A Sidó kösséggel az uradalmi adózásrúl, s egyéb haszonvételről 838-i Január l-ő napjátúl. 846-i X-ber végéig kötött' szerződést 1838. december 20-án írta alá az uradalom részéről Pataky Ferenc uradalmi felügyelő, Sallmon Singer zsidó bíró és két esküdt: Markus Fischer és Moritz Gold. Ilyen hosszú időre még nem írtak alá szerződést. A kilenc évre szóló szerződés feltétlenül a jobb idők bekövetkeztét jelzi a zsidó hitközség számára is. (Valószínű, hogy az ország többi hitközségei számára is így lehetett, gondoljunk csak például a reformkori országgyűlések emancipációs törekvéseire.) E dokumentumból is kitűnik, hogy a védelmi díjat letelepedésük napjától kellett fizetniük. Az összesítésből kiderül, hogy a 123 zsidó család közül minden hetediknek volt háza. Az ipar és a kereskedelem nem élte fénykorát ebben az időszakban Tatán. Az Eszterházyak kénytelenek voltak a zsidó hitközség felé is engedményeket tenni. Az összesen megállapított „védelmi díjat' (490 forint 62 dénár) két részletben fizethették be az uradalmi pénztárba - más kedvezmények mellett. A szerződés egyéb pontjai kitértek a zsidó hitközség életét befolyásoló egyéb dolgokra is. Ismét megfogalmazódik az a tétel, amely szerint a közösség felel az egyénért és fordítva is. Figyelemre méltó az a megfogalmazás, amely szerint a fizetendő adó biztos és pontos beszolgáltatása érdekében a zsidó hitközség elöljáróinak jogában állt a jobb módúakra több, a szegényebbekre kevesebb adót kivetni. A szerződés foglalkozott az iskolaüggyel is. Beszüntették a zugiskolákat és egy közös zsidó iskola felállítását határozták el, ami azonban csak később valósult meg. Addig is, míg a közös iskola felállítására sor kerül, magántanítót is csak uradalmi engedéllyel tarthatott zsidó ember. Ez hátrányos volt a tanító számára, mivel bentlakási joggal nem rendelkezett, tehát idegennek tekintették őket. Az ipart űző zsidó embereket kötelezték, hogy a céhbe felvétessék magukat és annak szabályait betartsák. Az uradalom a fizetett adók „ellenértékeként" kötelezte magát arra, hogy a zsidó hitközséget megvédelmezi, a ceremóniákat zavartalanul elvégezhetik.

12 Az uradalom és a zsidó hitközség számára a felemelkedés az 1840-es években következett be. Szabad György monografikus könyvéből tudjuk, hogy ez az az időszak, amikor a robotrendszerről a tőkés gazdálkodásra tért át az uradalom. Persze az áttérés egy más gazdálkodási formára nem volt zökkenőmentes, főleg, ha figyelembe vesszük, hogy tőkével sem rendelkezett a grófi család. Az 1820-30as évek lanyha gazdasága, valamint az uradalom túlköltekezése vezetett oda, hogy kölcsönök felvételére is sor került. A kölcsönös bizalom azonban e téren is megmutatkozott a lakosság és a zsidóság részéről is. Egy - Szabad György által közölt 1841-ben kelt kimutatás közli név szerint, hogy ki mennyivel „támogatta" az 42