Fatuska János – Fülöp Éva Mária – ifj. Gyuszi László (szerk.): Annales Tataienses II. A mezőváros, mint uradalmi központ. Mecénás Közalapítvány. Tata, 2001.
Papp Klára: Mezővárosok a 18. századi bihari magánbirtokon
kereskedelmében való részvételüket", azaz eddig a nagyváradi hetivásárokon „mind egész kövestül, mind pedig apró darabokban"szabadon árulhatták a sót. A bihari mezővárosok többségében a 18. században a balkáni - a köznapi névhasználatban görögnek mondott - kereskedők tevékenykedtek. A pozsareváci béke megkötése után kereskedésüket elősegítették a kedvező vámszabályok (a török alattvalók 5%-os behozatali és 3%-os kiviteli vámot fizettek), de a vármegyék részéről irántuk megnyilvánuló rokonszenv is: „hébe-hóba egy görög (ha) nem jön, a nép a legegyszerűbb háziszükségleteit is csak többnapos fáradtsággal és munkája elhanyagolásávalszerezhetné meg. ' A1 A görög kereskedők előbb Debrecenben próbáltak megtelepedni (1686-ban már harminc kereskedő fizetett 800 forintot), a szabad királyi városi cím megszerzése után azonban a helybeli kalmárok elérték a görögök tevékenységének korlátozását, majd 1708 táján rábírták őket a Tokajba való átköltözésre. 48 A század elején már a megye mezővárosaiban is megjelentek, 1717-ben Sarkadon írtak össze egy 20 forintos jövedelemmel rendelkező Tamás nevű, valamint Nagyszalontán egy 50 forintos éves jövedelmű Demeter nevű quaestort. 49 1735-ben a diószegi és székelyhídi görögök kiváltságlevelet kaptak. 50 Az 1735. évi adóösszeírás szerint Diószegen az öt kereskedőnek volt háza és boltja, valamint ők bérelték a helybeli mészárszéket is, Székelyhfdon csak egy „Görög József nevű Graecus" tartott boltot. 1754-ben, a törökországi kereskedők összeírásakor a megye huszonöt településén 39 önálló kereskedőt, 4 fiút, 9 üzlettársat, 18 segédet és 3 szolgát vettek számba. 51 A taxalisták 1759. évi összesítésében 52 már 47 görög és egy örmény kereskedőt írtak a taxafizetők közé: Telegden négy, Élesden egy, Derecskén egy, Berettyóújfaluban kettő, Margitán szintén kettő, Diószegen hat, Szalontán egy quaestort. A tizenhét quaestor a megyebeli török alattvaló kereskedők 36%-a. A legjelentősebb kereskedő tevékenységet a diószegi és a váradi görög kereskedők 53 végezték. Egy Moreili Anasztázius nevű diószegi quaestor társaival több ezer forintos ügyleteket bonyolított le, többek között tokaji, nánási, miskolci és pesti kereskedőkkel tartott kapcsolatot, s például a bécsi Janitzer János is adósa volt (igaz ő maga társainak, de a vármegyének is tartozott). Moreili magyar nőt vett feleségül, aki „bizonyos Nemesi Jószágnak "volt birtokában, s valószínűleg így jutott szőlőföldhöz is a diószegi szőlőhegyen. A bihari Csáky-birtokon lévő Margitán 1732-től görögök árendálták a boltot. 1750ben már a mezőváros mind a négy boltjában görögöket találunk, akik a prefektussal olyan megegyezést kötöttek (1755), amely az országos vásárokon kívül kizárta más kalmárok tevékenységét, különös tekintettel a vassal, gyertyával és szappannal való kereskedésre. 54 (1754-ben a kalmár boltokon kívüli „19 boltocska' már a helybeli „Kalmár Asszonyokhoz" került árendára.) Margitán a lakosok a só árulásának jogát 20 rénes forintban bérelték az uradalomtól. Az uradalom másik jelentős mezővárosában, Berekböszöményben a század közepén még az egyik nemesember, Hódos János belől
