Fatuska János – Fülöp Éva Mária – ifj. Gyuszi László (szerk.): Annales Tataienses II. A mezőváros, mint uradalmi központ. Mecénás Közalapítvány. Tata, 2001.
Knézy Judit: Csurgó egykori mezőváros népcsoportjai és a Festetics uradalom
származott „passuális nélkül" Paulits Jakab, akivel hosszabb időre szerződött Nyitrai Pál csurgói tiszttartó, hogy két éven belül diákoknak alkalmas szállást, azaz házat építsen. 15. Mészárosok A mészárosok többsége átmenetet képez az iparukból és a kereskedésből élők között, mivel többnyire a mészárszék mellé még vendéglőt, pálinkafőzést, vagy különféle portékákkal való kereskedést is vállaltak. „ Örményeknek, zsidóknak, görögöknek" is említették őket. 1770 márciusában kötött egy évi szerződést a csurgói üzletre Kottormán Katalin 30 forint évi árendáért, amelybe beletartozott másfél holdnyi kukorica és kender alá való föld, amiket köteles volt trágyázni. 50 16. Külső, messziről fogadott iparosok A távolabbról hívott, hosszabb-rövidebb időre szerződtetett, - nem a csurgói uradalom éves, vagy többéves árendásai közé tartozó - iparosok közül részben a Kanizsán lakókat, részben a keszthelyi központhoz tartozókat foglalkoztatták leginkább. Keszthelyről az 1760-70-es években főként az építkezésekkel kapcsolatos szakembereket fogadták. Utóbbiak jelenléte legpontosabban a számadások között található „vendégek diáruma"feliratú iratokból derül ki, mivel némelyikük szerződése lehet hogy a keszthelyi iratanyagban található, viszont étellel, itallal a csurgóiak látták el itteni munkájuk idején, s ezt Stiessné Josepha, a szakácsné pontosan vezette. Rendszeresen megjelent a „keszthelyi kéménytisztító" egy-egy napra. 51 A kőműves mester szolgájával együtt két napig vizsgálta az épületeket 1773. októberében, ők is kaptak ebédet, vacsorát és 6 icce újbort. 1773- novemberében 6 nap alatt a keszthelyi kőműves szolgájával „az újonnan kegyesen parancsoltatott épületeket kimérte és az abrincsokat megcsinálta... " 52 A keszthelyi üveges és lakatos 1771 novemberében „eljöttek az épületekbe tartozandó fogyatkozások megjobbítására " 5d Sűrűn megfordultak Csurgón mészárosok is, úgy, hogy vagy maguk vásároltak fel állatot, vagy kereskedővel együtt érkeztek Ausztriából, Kanizsáról, leginkább az őszi időszakban. Rendszeresen foglalkoztattak árokmetszőket. 1771-ben Nagyatádról Siffer Ferenc és Kocsis István érkeztek, Nagymartonban a szőlőhegyben, az alsoki réten dolgoztak, a csurgói Nagyréten az új halászóhelyet ásták ki, összesen 1763 ölet, amelyért 9 köböl búzát, és 26 köböl rozsot fizettek nekik. 54 Bábsütő mestert legközelebb Kanizsán találtak 1773-ban, mikor a csurgói templomnak kellett gyertyát venni. Borbélyt többek között Atádról hívtak. 55 133