Fatuska János – Fülöp Éva Mária – ifj. Gyuszi László (szerk.): Annales Tataienses I. Tata a tizenöt éves háborúban. Mecénás Közalapítvány. Tata, 1998.

Kedves Gyula: Fegyverzet és haditechnika a 15 éves háborúban

Általános huszár védőeszközként a sisakot, sodronyinget és a tárcsapajzsot említhetjük. A láncszemekből álló sodronyinget török hatásra vették át a huszárok, gyakran a térdet is fedő hosszúsággal készült. A mozgás sokkal könnyebb volt benne, mint a lemezvértezetben, s a könnyű török szablyával szemben megfelelő védelmet nyújtott. A csúcsos könnyű nyitott sisak a tizenötéves háború folyamán alakult át a 17. századra olyannyira jellemző harang alakú erőteljes szemellenzővel, fül védő vei és rákozott lemezekből álló tarkóvédővel ellátott sisakká. Az arc védelmét a kardvágás ellen az ellenzőn áthaladó, csavarral mozgatható hosszú vaspánt látta el, amit állig le lehetett ereszteni. A tárcsapajzs erre az időszakra lassan eltűnik a huszárok kezéből. A fából készült, festett felületű, hajlított nagyméretű pajzs bal oldalán csúcsos végződésű, jól takarta a huszár felső testét. Használata azonban kényelmetlen volt, teljesen lefoglalta a bal kart, így a pisztolyt részesítették előnyben a pajzs viselete helyett. A tehetősebb huszárok védőfelszerelésüket ún. huszárfélvérttel egészítették ki. A nyugati lovasok félvértjétől teljesen eltért, csak mell- és hátvasból állt, amelyek nem lemezvértek voltak, hanem 6-11 keskeny acéllap összeszegecselésével készültek, ami sokkal szabadabb mozgást engedett, mint a lemezvért. Alatta sodronyinget viseltek. A fegyverzetből és védőfelszerelésből látható, hogy ezek a huszárok még nem igazi könnyűlovasok, csak a nyugati lovassághoz képest azok. A 17. század folyamán fokozatosan veszítik el vértezetük darabjait, hagyják el nehezebb fegyvereiket, s válnak klasszikus könnyű-lovassággá. A tizenötéves háború igazi könnyűlovassága a magyarországi hadszíntér keleti felében harcoló erdélyi hadsereg kopj ás székely lovasai voltak. A huszárokéhoz hasonló kopja mellett íjjal voltak felszerelve, amit egy könnyű szablya egészített ki. Ez utóbbival már csak a lovasok egy része rendelkezett. Szórványosan előfordult még kezükben a buzogány is, ez a fegyver azonban ekkor már sokkal inkább rangjelző fegyver mintsem harci eszköz (a huszártisztek is kedvelték, mint csápatparancsnoki jelvényt). A török haderő fegyverzetének ismertetésére jelen tanulmány keretei nem adnak lehetőséget, összefoglalás gyanánt annyi mindenképpen megállapítható, hogy a tizenötéves háborúban egyértelműen megmutatkoztak a török kézifegyverek fogyatékosságai. Ez elsősorban a tűzfegyverek versenyfutásában történő lemaradásukban ragadható meg. Az elit katonaságnak számí73