Fatuska János – Fülöp Éva Mária – ifj. Gyuszi László (szerk.): Annales Tataienses I. Tata a tizenöt éves háborúban. Mecénás Közalapítvány. Tata, 1998.

Kelenik József. Tata helye és szerepe a végvári rendszerben a 16. század utolsó harmadában

nok lett volna, a szultáni tanács Eger megtámadása mellett döntött. E fontos vár bevétele után ugyanis lehetőség kínálkozott Erdély és a királyi Magyarország elszigetelésére. Eger eleste, illetve Mihály vajda kiszorítása után, mivel a katonai helyzet az Aldunánál a keresztények számára már nem kecsegtetett sikerrel, a hadműveletek ismét a Dunántúlon folytatódtak. A török kézen lévő Győr elszigetelt helyzete ellenére zavarta a Bécsből Komáromba, Esztergomba irányuló szállításokat. Fontos volt tehát minél hamarabb visszafoglalni. Ennek a hadműveletnek volt előkészítése, ha úgy tetszik főpróbája Tata rajtaütéssel való visszavétele. Ahogyan az az eseményekből kitűnik, Pálffy és a tatai rajtaütést vezető parancsnokok alaposan felkészültek az akcióra. Pontos ismereteik voltak a terepről, a távolságokról, az utak járhatóságáról, a vizek állapotáról, a környékbeli falvakról, a lehetséges búvóhelyekről. De a várról is tudtak mindent. Ismerték az árkok mélységét, szélességét, a kapu szerkezetét, az őrség létszámát, de még a környékbeli török erődök parancsnokainak nevét is.

8 De hogy az akcióra alaposan és régen készültek, azt leginkább a petárdának, ennek a Magyarországon mindeddig nem használt fegyvernek a beszerzése igazolja.

9 A petárda rendkívül egyszerű elven működött. Egy harang alakú, vastag falú bronz öntvényt lőporral töltöttek meg, s egy kb. arasznyi vastag, erősen megvasalt falapra kapcsok, csavarok segítségével szilárdan felerősítették. A fegyvert a berobbantandó kapura akasztották, és begyújtották. A töltet égése során keletkező hatalmas nyomás a falapot a szó szoros értelmében keresztüllőtte a kapudeszkákon. A gyakorlatban azonban a petárda elkészítése és alkalmazása komoly szakmai ismereteket és rengeteg gyakorlati tapasztalatot követelt meg. Az eredményes robbantásnak ugyanis rengeteg előfeltétele volt. Az első probléma mindjárt a megfelelő méretű, formájú és minőségű petárdatest elkészítése volt. Az ágyúcsövek minőségével vetekedő bronz öntvényt kellett használni, különben a robbanás nem a kaput, hanem magát a petárdát vetette szét. Szintén nagyon kellett ügyelni arra, hogy milyen összetételű, égési sebességű, szemcsézettségű, lőport használtak a töltethez. Egy rosszul adagolt, gyenge minőségű töltet nem törte be a kaput, a túl nagy adag lőpor viszont a petárdát vetette szét.

10 Mint a fentiekből remélhetőleg kitűnt, a petárdát általában egyedileg, az adott kapu méretéhez, vastagságához, szerkezetéhez igazodóan volt célszerű elkészíteni. Bár forrásaink erről nem szólnak, csaknem biztosra ve50