Fatuska János – Fülöp Éva Mária – ifj. Gyuszi László (szerk.): Annales Tataienses I. Tata a tizenöt éves háborúban. Mecénás Közalapítvány. Tata, 1998.
Összefoglalók
A 16. század végén már minden valamirevaló hadsereg tömegesen használ tűzfegyvereket, a 17. század végére pedig (a szurony megszerkesztésének köszönhetően) a gyalogság kizárólagos fegyverévé válik. A 15. század a csataterek vitathatatlan urává a nehézfegyverzetű katonaságot tett. A tűzfegyverek tömeges elterjedését a muskéta, egy, a korábbiakhoz képest könnyebb, egyszerűbben kezelhető puska megszerkesztése eredményezte a 16. század folyamán. Puskákat a gyalogság már a 15. században használt, elterjedése először Nyugat-Európában figyelhető meg, majd fokozatosan hódítja meg a keleti térségeket. A 15. század hadseregeinek sokszínűségétől eltérően a gyalogság egységülése figyelhető meg. A korszerű hadsereg gyalogsága mindenütt puskásokból és hosszú lándzsával felszerelt pikásokból állt, majd a 17. század végén megszületett a szuronyos puskával ellátott sorgyalogság. A tanulmány a fegyverek bemutatását a tűzfegyverekre, mégpedig a gyalogsági kézi tűzfegyverekre koncentrálva mutatta be. E fegyvertípus a 19. század közepéig azonos elven működött, ez volt az elöltöltő tűzfegyverek kora. Típusain belül, a dörzskerekes, más néven keréklakatos szerkezet eredetét a legújabb kutatások a 15. század végétől eredeztetik. A kovás szerkezetek a 16. század közepén jelentek meg. A „hosszúnak" is nevezett tizenötéves háborúban a nagy számú könnyű fegyverzetű magyar gyalogság, a hajdúk, jelentős szerepet töltöttek be. A szakirodalomban máig elterjedt téves nézet, hogy a magyar gyalogosok nem nagyon használtak tűzfegyvert. Azonban már a század közepén általános volt, hogy a várak védelmére magyar puskásokat rendeltek. A tizenötéves háború legkeresettebb zsoldosai a „fekete lovasok" voltak. (Nevüket vértezetüknek köszönhették.) Kizárólag németekből álltak, a szakirodalom ezért gyakran német lovasságnak említi. Fő fegyverzetük a pisztoly volt, puskát csak időszakonként és csak alakulataik kisebb hányadánál rendszeresítettek. A külföldi lovasság legfiatalabb, mondhatni ekkor születő csapatneme a dragonyosság volt. Ez az alakulat az összekötő kapocs a 16. és a 17. századok lovassága között. Az igazi könnyűlovasságot Magyarországon a huszárok jelentették, ám még nem a 17. század második felére kialakuló klasszikus könnyűfegyverzetű huszárok. Fegyverzetük e korban a leginkább összetett valamennyi Magyarországon tevékenykedő katonatípus között: megtalálhatóak benne 151
