Béres Mária szerk. - Tiszavilág : A Tiszazugi Földrajzi Múzeum Közleményei 5. (Tiszaföldvár, 2011)
ÉRTEKEZÉSEK - Pató Mária: „A tudás áldást, a szeretet békességet fakaszt" - A Keresztény Iskolatestvérek homoki Beniczky nyomdája
ÉRTEKEZÉSEK A Beniczky Fiúotthon nyomdája Az 1928 nyarán létesült nyomdát Csernai /. 1 2 és Társai néven jegyezték be, a társak közt volt Horváth Béla Fr. Kristóf, a szegedi rendház igazgatója, tanítóképző intézeti tanár is. Az alapítók mellett a műhely tényleges munkáját Vajda József fönyomdász irányította. A nyomdához szükséges gépeket külföldről (Németország, Svájc) szerezték be. Korának egyik legkorszerűbb felszerelésével rendelkezett. A gépek nemcsak fekete-fehér, hanem színes nyomással is dolgoztak. 1 , A nyomda mellett kötészet is működött, szintén modern gépekkel felszerelve, vezetőjének és szakmai irányítójának Bús (Begovics) Andrási nevezték ki, akit Abrahámovics Fr. Gellért iskolaigazgató hívott ide szülőföldjéről, Bácskából. Mindkét műhelyben mesterek, inasok, segédek dolgoztak: a nyomdai részben rendszerint 10 inas, 4 segéd, szakemberek; a könyvkötészetben 5 tanítvány és a vezető. 1' ,, A Beniczky-Fiúotthon könyvnyomdája mindennemű nyomdai munkát a legízlésesebb kivitelben elkészít: újságot, szépirodalmi- és tudományos könyveket, üzleti- és hivatalos nyomtatványokat, falragaszokat, körleveleket, röpiratokat, meghívókat, névjegyeket, eljegyzési- s esküvői értesítőket, gyászjelentéseket stb. Aki a nyomtatványszükségletét a Beniczky-Fiúotthon 5. kép. Bús András könyvkötőmester (Fotó: magántulajdon) 4. kép. Fiatal inasok a Beniczky nyomdában könyvnyomdájában szerzi be, az voltaképpen az intézet növendékeit segíti! Az intézet könyvkötő-üzeme a legkényesebb munkákat is elvállalja. Dísz- és bőrkötést, különféle dobozokat, iskolakönyveket, újságévfolyamok, egyes könyvek bekötését egyaránt kifogástalanul elkészíti" — olvashatjuk az egyik hirdetésben, és a megjelent munkák ezt igazolják. Leginkább megrendelésre dolgoztak: hasonló rendeltetésű intézményeknek (tankönyveket, füzeteket jelentettek meg); cégeknek, vállalatoknak (nyomtatványokat készítettek); bérmunkát vállaltak Budapest, Kecskemét, 12 Csernai István Fr. Kornél az iparostanonc iskola vezetője, később az intézet igazgatója 13 Szükség volt a korszerű eszközökre, mert a Tiszazugban, ebben az időszakban már működött négy másik nyomda, akik konkurenciát jelentettek: Benke Boldizsár (Kunszentmárton), Lakatos Józsefi Kunszentmárton), György József (Tiszaföldvár) és Wolf Dezső (Kunszentmárton). 14 Bús (Begovics) András (Eszék, 1912. — Tiszaföldvár, 1979.): könyvkötő mester. Szarajevóban tanulta ki a könyvkötő szakmát, majd dolgozott Belgrádban, Szabadkán a Bács Megyei Naplónál, aztán 1928-ban jött Magyarországra. 1 lomokon Bús Gábornál lakott albérletben, aki segített a magyar állampolgárság megszerzésében, az ő vezetéknevét vette fel a hivatalos papírok megszerzése érdekében. 1932-től a Beniczky Fiúotthonban dolgozott egészen a háborúig. A katonaság után a tiszaföldvári György-nyomdában, majd a martfűi Bata-nyomdában helyezkedett el egészen a nyomda államosításáig, ezt követően szakemberhiány miatt ö maradt ott egyedül. A Tisza Cipőgyár nyomdájából ment nyugdíjba. 15 GÉMES Klára: A tiszaföldvári Beniczky-nyomda története, (kézirat) TFMA 297-73., 3. o. 88