Béres Mária szerk. - Tiszavilág : A Tiszazugi Földrajzi Múzeum Közleményei 5. (Tiszaföldvár, 2011)
ÉRTEKEZÉSEK - Móra Ferenc: Somogyi Károly emlékezete
TISZAVILÁCi V. csak tiszta gyönyörűséget keresni járnak ide, belefelejtkezni költők dalába és írók meséibe a tülekvő élet lármája elől, s akiknek száma ma már szinte kevesebb, mint a gyakorlati célú olvasóké. De idéznem kell a tudóst, aki itt jut máshol kezeügyébe nem eső ritkaságokhoz; a szegény diákot, aki egész életén át hálával gondol vissza a csendes olvasóteremre, ahol egyszerre kapott tanulmányaihoz könyvet, meleget, lámpát és szives szavakat; az iparost, aki itt tanulta meg, mert lefordítottuk neki németből magyarra és a kémiából érthető emberi nyelvre, hogy hogy kell a gyapjút festeni; a kereskedőt, aki itt járt utána annak, hogy melyik magyar moha a legjobb tömőanyag és hol lehet azt találni; és talán idézhetem a szegény félkarú vasúti munkást is, aki a kérőlapon azt írta be a foglalkozási rovatba, hogy „teljesen nyomorék" és itt akart olyan törvénykönyvet találni, amelyikkel a másik teljesen nyomorékot, a magyar államot rákényszeríthesse, hogy neki olyan mükart készíttessen, amelyiknek még a kisujja is csuklóra jár, mert mégis csak azzal egész az ember. El kellett ezeket egyszer mondanom, habár vonakodva is, a nyilvánosság előtt két okból is. Először is azért, mert a kulturának ezen a félreeső szigetén sohase volt divat a reklámmal dolgozás s talán azért van az, hogy a közönség némely rétegének — s nem az alsó rétegeknek — tudatában a kultúrpalota még mindig úgy szerepel, mint mutogatni való fityegő, ahol reggeltől késő estig vagy regényt olvasnak, vagy regényt irnak, de okos, komoly, haszonravaló munkát sohasem végeznek. A másik, a nagyobb ok, ami ezeknek az adatoknak a nyilvánossá tételére késztetett, sőt azt kötelességemmé tette, az, hogy Somogyi Károlynak a magyar kuliura történetében emlékezetes alapítása, Szeged legnagyobb tömegnevelő intézménye válságba jutott. Két számmal bizonyítok. 1914-ig a könyvtár gyarapítására és a múzeum fejlesztésére adott városi és állami segély, amely már akkor is kevés volt az intézet múltjához és teljesítményeihez képest, tett 18,000 koronát. Ennek a mai valutáris viszonyok mellett megfelelne 18 millió korona. Kapunk pedig erre az évre városi és állami segélyt, apait, anyait beleszámítva 400,000 koronát, ami majdnem annyi, mintha békében 400 koronát kaptunk volna a 18,000 helyett. Ki segíthet ennek a nagy múltú és még na-'" gyobbra hivatott kultúrintézménynek a toldott-foldott életén, amelynek így csak a halál lehet a vége? Az állam, a város? Kicsit frivol kép ezzel az alkalommal, de amikor az állam azt mondja, „birja a gazdag Szeged", A város azt tartja, „az ilyen fontos kultúrintézményt az államnak kell felkarolni", akkor nekem a deresedő ember története jut eszembe, akit ifjú kedves is dédelgetett, öreg hitves is. Az ifjú kedves addig irtotta hajából az ősz szálakat, az öreg hitves addig szedegette a feketéket, míg közös szerelmük meg nem kopaszodott, akkor aztán nem kellett egyiknek se. Itt nincs más segítség, csak az, ha Somogyi Károly lelke szállja meg a társadalmat... Szeretném idézni ezt a sokrétegű, ellentmondásokban gazdag, mégis harmóniás lelket, de kevés a tárgyi fogódzóm. Eletének nem volt biografusa 4 s ami adatot találtam, abban semmi sincs, ami a rendkívüli embert éreztetné. Itt-ott egy determináns, amely megszabja élete irányát. 1811-ben született Tiszafoldváron, az apja. Somogyi Csizmazia Károly — Csizmazia volt a család igazi neve — ügyvéd és a Podmaniczky bárók bonorum direktora, nagy olvasottságú és sokkönyvü ember, fiatalon a Hasznos Mulatságok szerkesztője, később passzionátus historikus, Dentumogerek címen kicsit délibábos könyvet is írt a magyarok eredetéről. Az anyja Kelemen Borbála, testvérhúga Kelemen Lászlónak, az első magyar színigazgatónak, a szegedi Kelemen-család ősének, szeret irogatni maga is, németből való fordításait Kazinczy dicséri, — világos, hogy ennek az emberpárnak a gyermekéből nem lehet se híres kapitány, se szolgabíró, ebből csak az lehetett, ami lett: tudós, író, könyvek és virágok embere. Talán a magyar katholicizmus harcos vezére a protestantizmus pőrölye se lesz belőle, ha nem protestánsnak születik. De annak született és az édesapja, hogy a fiú egy hiten legyen a leánytestvéreivel, magával együtt katholizáltatja a fiút, mikor az kilencedik évét betöltötte. A gyerek lelke már ekkor kifejtödzött az öntudatlanság burkából, de megőrizte ösztönét a misztikumok iránt. A kis Jézus rámosolygott az oltárképről, mikor leborult előtte és a Szüzanya kinyújtotta liliomos kezét, hogy megsimogassa 79
