Béres Mária szerk. - Tiszavilág : A Tiszazugi Földrajzi Múzeum Közleményei 5. (Tiszaföldvár, 2011)

LOKÁLPATRIÓTÁK TOLLÁBÓL - Barcza Gábor: Adalékok az 1951. évi Tiszaföldvárra való kitelepítés törtenetéhez

TISZAVILÁCi V. Gizella naplójából. Az első idézet az írás keletkezési körülményeit mutatja be: „Ez a napló soha nem íródott volna meg, ha nincs kitelepítés, és soha nem került volna később feldolgozásra, ha nem csinálok nagytakarítást a padláson. Régi iskolai tankönyvek között találtam meg ezeket a sorszámmal ellátott vonalas füzeteket, amelyekbe a hajdani 15 éves csitri életének fontos eseményeit bejegyezte. Naplóján keresztül elénk rajzolódik az '50-es évek kuszált, ellentmondásokkal teli kegyetlen világa. Sajnos a füzetek imitt-amott hiányosak, és az utolsó fél évről nincs napló. Meg sem íródott vagy elveszett nem tudom —, így aztán ezek a részek csak az emlékezetemből és nővérem 53-as kis zsebnap2. kép. Strandolás a Tisza-parton (a képen: Adám, Gizkó. Misi). Bay Adám által őrzött kép, amely Somlay Gizella Tiszaföldvári Naplójának 185. oldalán is megtalálható tárának feljegyzéseiből utólag íródtak, s természetesen ennek következtében talán nem is egészen pontosak. Sok év távlatából nehéz rekonstruálni az eseményeket, a folytonosság, a teljesség kedvéért mégis meg kellett próbál(Somlay Gizella, Tisza földvári napló 1951 Kráter Műhely Egyesület, Pomáz, 2009. 285 o.) -1953, A következő részlet pedig arról az életérzésről és hangulatról számol be, amely a napló születésekor jellemezte az írónőt, illetve, hogy hogyan látta később akkori önmagát, és írását. „Ma már tudom, hogy a kitelepítés sokkal. de sokkal kegyetlenebb volt, mint ahogy ebből a papírra vetett vallomásból kitűnik. Bármennyire is szerettem volna az eseményekhez hűen ábrázolni akkori nyomorúságos, kiszolgáltatott helyzetünket, akarva-akaratlan is átsüt a naplón a derű, a vidámság, az életöröm. Bizonyára a többiek — az akkori felnőttek — másképp látták, illetve rosszabbnak látták a rosszat, és kevésbé jónak a jót. Nekem egyáltalán nem jelentett problémát a falusi élethez való asszimilálódás, a nehéz fizikai munka, hiszen jóformán belenőttem, s nem volt mihez viszonyítanom. Nem saját ,, varázslatos egyéniségem " (nem is volt még akkor egyéniségem, s ma sem tudom van-e) miatt szerettek öregek és fiatalok egyaránt mert hogy szerettek, abban biztos vagyok — hanem egyszerűen azért, mert a hosszú, fárasztó, lelket ölő, idegeket őrlő taposómalomban, ahol mindent lehúzott a sár, én nem vettem tudomást a visszahúzó erőkről. " (Somlay Gizella, Tiszaföldvári napló 1951-1953, Kráter Műhely Egyesület, Pomáz, 2009. 285 o.) A könyvbemutatón átadtam Gizellának a fotót, amit az O Ádámja küldött, és erre válaszként természetesen egy dedikált könyvet kiküldtem Amerikába. A kitelepítéseket Sztálin halála és az 1953. július 31-i amnesztiatörvény után oldották fel. Egy rendelet elegendő volt ahhoz, hogy a soha el nem ítéltek ítéletét részben feloldják. A kitelepítettek ezután elhagyhatták kényszerlakhelyüket, de még többféle megszorítás vonatkozott rájuk: nem térhettek vissza a fővárosba, a nagyobb városokba és az ország határvidékeire. Lakásaikat, ingóságaikat sem akkor, sem később nem kapták vissza. Továbbra is csak a legalacsonyabb rendű munkákra alkalmazták őket, s gyermekeiket diszkriminálták a továbbtanulásnál. A kitelepítettek földönfutókká váltak. Gyakorlatilag a semmiből kellett új életet kezdeniük. A közölt dokumentumok segítségével bepillantást nyerhetünk a tiszaföldvári kitelepítés körülményeibe. Kötelességünk feltárni múltunk még tisztázatlan eseményeit és összefüggéseit, megszüntetni történelmünkben az úgynevezett fehér foltokat. Munkám megírásakor ez a szándék vezetett. 117