Béres Mária szerk. - Tiszavilág : A Tiszazugi Földrajzi Múzeum Közleményei 5. (Tiszaföldvár, 2011)

LOKÁLPATRIÓTÁK TOLLÁBÓL - Benke Ferenc János: Emlékezés Szabó nagymamára

L OKAJJPA TRIO TAK TOLLABOL Nnának én is segitettem a kerítéshez cipelni a kosarat benne a kis motyóval. Még ma is visszatér emlékeimbe a kibontott deszkadarab a rőzsekupac mögött, amit úgy raktunk a helyére, hogy egy rúddal megtámasztottuk, aminek a vége a boglya tövében lévő terméskőhöz feszült. A történethez hozzátartozik: a háború után tudtam meg, hogy Feketéné, aki kóserzsidó volt, a nagymamának megőrzésre átadott egy héber nyelvű imakönyvet és egy stólaszerű szalagot. Feketéék nem jöttek haza, a szalag és könyv sokáig megvolt. A háborút követő években csak a nyári hónapokban találkoztam a nagymamával, gyakorlatilag az életét nem tudtam közvetlenül érzékelni. Amikor szünidőben otthon voltam, bebejártam gyors látogatásra, azonban ezek a félórák csak arra voltak alkalmasak, hogy néhány szót váltsunk. O rácsodálkozott a megnyúlt kamaszra, én az egyre töpörödő, rácos arcú nagymamára. Mint kamasz fiú kevésbé figyeltem az életét, csupán nyomorgó helyzetét érzékeltem, és egyre gyengülő fizikumát. Magam előtt látom ma is az egyik őszbe forduló időszakot, amikor a fonott karosszékben ült a szőlőlugas előtt a gyengülő őszi fényben. Sokszor elmondta, mire vigyázzak az életben: a szavahihetőségre, a nőkkel való tisztes kapcsolatra, a szülői tiszteletre. Ezek az erkölcsi figyelmeztetések megmaradtak bennem. Máig sajnálom, hogy amikor 1951-ben elhunyt, nem tudtam hazautazni Békésről a temetésére. Ekkor már tombolt a Rákosi-éra, és május elsején mindenkinek fel kellett vonulni, emiatt nem engedtek el. Ma már tudom, ez csupán magyarázkodás, mert el lehetett volna szökni minden további nélkül, én pedig gyáva voltam, nem mertem kockáztatni, igy utolsó útjára nem tudtam elkísérni, amiért ma is lelkiismeret-furdalásom van, ha rágondolok. 108