Béres Mária szerk. - Tiszavilág : A Tiszazugi Földrajzi Múzeum Közleményei 4. (Tiszaföldvár, 2010)
ÉRTEKEZÉSEK - Benedek Csaba: Egy Tiszaföldvári ezermester, Pató Sándor találmányai
TISZA VILÁG TV . » Egy Tiszaföldvári ezermester, Pató Sándor találmányai 1 Benedek Csaba* 'A handyman in Tiszafoldvár - Sándor Pató 's inventions ' - One of the most characteristic features of peasants' culture is that nothing rims to waste, and everything is tried to use. This approach roots in history and comes from its subject situation. Advertising and globalization are almost ineffectual in strong, well-functioning rural communities. Sándor Pató a local handyman who gets his inspirations from peasants ' tradition. His every-day equipments and tools are made by him from waste materials. He studies the procedure and materials from local craftsmen, or reads in magazines (Magyar Horgász. Ezermester etc.), or sometimes he invents by himself. All of his tools, agricultural machineries, fishing-tackles bear the criteria of expedience, simplicity, and at the same time they work well and aesthetically don't leave much to be desired. The article tries to summarize the life and work of Sándor Pató. A paraszti háztartások közös sajátja volt egészen a 20. század második feléig, hogy hulladékot gyakorlatilag nem „termeltek". Mivel a falusi közösség tagjai a társadalomban mindig alávetett helyzetben voltak, meg kellett tanulniuk, hogy semmit sem pazarolhatnak el. Sokszor hallhattuk nagyszüleinktől, hogy „jó lesz az még valamire!". A tönkrement, már nem használható eszközöket nem dobták el, igyekeztek újra hasznosítani: ha a kosár kilyukadt, tyúkültetésre használták borítónak a továbbiakban, az összetört cserépedényt sem pazarolták el, felhasználták később kemence építéséhez alapanyagnak. „Az elhasználódott, de valamiképp megmaradt régi tárgyak a használó közösség szemében megnőnek, felértékelődnek. A kegyelet legendát szülhet a tárgyak köré. Az alkotás, az elődök munkájának és tudásának megbecsülése ez. Egy kunszentmártoni szűcs egy közönséges, kopott nyelű húsolókést úgy adott el, mint legnagyobb kincsét: „Ezt nézze meg! Ebbe a fába beleette magát az öregapám mind az öt ujja. Itt fogta ni, oszt akkora keze volt neki is, mint az apámnak, meg nekem... " Valószínű, hogy a tárgyak másodlagos felhasználása sem csupán a praktikus gondolkodásra utal, hanem arra a meghitt viszonyra, amely az ember és a tárgy között egy életen át kialakul: addig nem válik meg tőle, amíg valamire használni tudja. Az ember és a tárgy bensőséges viszonya nem attól ttigg, hogy a tárgy mennyire díszes vagy sem. A népművészeti szempontból értékelhető tárgyak vagy a legegyszerűbb munkaeszközök is kerülhetnek az értékrendszerben egymás mellé, s mivel legnagyobb részükben az előző tárgycsoportba tartozók is munkaeszközök, célszerűen használati tárgyak is, formaviláguk is azonos, szinte teljes egységet alkotnak. Előfordul ugyan, hogy díszesebb tárgyból kivágott, díszített részt megőriznek, s e részből készítenek újabb munkaeszközt: így maradt meg egy ácsolt, díszített láda kis darabja Túrkevén búzaszemtolóként, másutt a gereben deszkájaként, de legalább annyi szerepe volt az újrafelhasználásban a tölgyfa deszka jó minőségének is. Máskor éppen a díszített tárgyak semmibevételére találunk ugyanannyi példát: díszesen festett szekrényajtóval évekig találkozhattunk Tiszatoldváron egy fészer időnek is kitett oldaldeszkájaként; közismert a divatjamúlt, szép faragott és festett bútorok deszkáinak ha* Benedek Csaba néprajzkutató-muzeológus: Damjanich János Múzeum, 500 Szolnok, Kossuth tér 4.; E-mail: bcsaba@djm.hu. A cikk felvételeit a szerző készítette. 1 A tanulmány az O'I'KA K 68902. nyilvántartási szám alatti Tiszazug Kutatás keretei között készült. 73
