Béres Mária szerk. - Tiszavilág : A Tiszazugi Földrajzi Múzeum Közleményei 4. (Tiszaföldvár, 2010)

LOKÁLPATRIÓTÁK TOLLÁBÓL - Faragó József: Városias elemek a régi TiszatÖldvár falusi társadalmában (Szociografikus gondolatkísérlet a felejtésről)

TISZAVILAGIV. I igazságügyi bizottság jegyzője a legtöbb igazságügyi javaslatnak ő az előadója. De Erődit a magyar hegymászás és turisztika „arcképcsarnokában" is megtaláljuk, mint az Ügyvédek Sportegyesület Turista Szakosztályának elnökét és a Magyar Turista Szövetség ügyészét. Emellett választmányi tagja a Királyi Magyar Yacht Clubnak, ügyésze a Magyar Földrajzi Társaságnak. Ez utóbbi sem meglepő, hiszen Erődi afféle világutazó, aki még az amerikai Kossuth-zarándoklaton is részt vesz. És akkor ehhez jönnek még a helyi ügyek: a cibakházai ármentesítő és belvízszabályozó társulat alelnöki, a Kécske-Kecskemét-i tiszai ármentesítő társulat elnöki és a Magyarországi vidéki lapok országos egyesületének társelnöki tisztsége. Azt gondolhatnánk, hogy Erődi afféle címés ranghalmozó, aki elhanyagolja választókerületét. De nem. Csak két példa, nemrégiben előkerült egy régi fénykép a múzeumban a harmincas évek elejéről, s jobban megnézve, láthatóvá vált, hogy az első világháborús hősi szobrot éppen Erődi avatja. De az is jellemző, hogy amikor 1930-ban először került veszélybe a tiszafoldvári polgári iskola sorsa, akkor Erődi az, aki személyesen vezeti a 26 tagú földvári küldöttséget Klebeisberg Kunó kultuszminiszterhez. Ráadásul sikerrel, hiszen újabb egy év haladékot kap az iskola. Ez egy érdekes látogatás, amely élesen megvilágítja Erődi integratív személyiségét, vagy inkább „hídverő" képességét, amellyel főváros és vidék, gazdag és szegény, keresztény és izraelita között képes párbeszédet teremteni. A kultuszminiszteri vizit gyakorlatilag példa nélkül a község — város — XX. századi történetében. Gondoljunk csak bele — 26 ember. A főjegyző és a főbíró mellett Erődi nem csak tanárokat, tanítókat, újságszerkesztőket, meg az ipartestület elnökét és a gazdálkodók szószólóját „cipeli" magával Pestre, de van ott boltos, kovácsmester, s ne tévedjünk, négy helyi felekezet — katolikus, református, evangélikus, izraelita — képviselője. Ilyen összefogásra soha többé nem képes a község, de talán a mai város sem. Erődi újságja épp oly színes, mint egyénisége. Vezércikkei — melyeket sokszor frakciótársaival, vagy fővárosi szakértőkkel, néha a helyi tanítókkal irat —jobbára Trianonnal és a bontakozó világválsággal foglalkoztak. De nem maradtak el a címoldalról a világháborús visszaemlékezések, megkésett harctéri naplók, meg az olyanfajta pikáns sorozatok, mint a Petőfi nőismerősei 1-6. No és a belső oldali hírek. Háttérként a közeli Nagyrév arzénnel gyilkoló asszonyainak súlyos ítéletei, mely a helyi lap hasábjain kisebb vitát provokált arról, hogy eme szégyenletes eset után érdemes lenne megváltoztatni Tiszazug nevét. Aztán ebben az időben kezdtek elszaporodni a közlekedési halálokok is, melyek gyakori fordulata, hogy a sérült ugyan látszólag jól érezte magát, de másnapra otthonában belső vérzés miatt elhunyt. S végül az ínség következményei: a gyakori lopások, meg nem ritkán a romlott hús okozta, egész családokat megtizedelő ételmérgezések és hozzá az öngyilkosságok. A legmegdöbbentőbb eset a lap egyik szerkesztőjéé, aki nem tudván eltartani családját, felakasztotta magát. Végül a bulvár ízü hírek. Olyanok például, mint amikor a földvári labdarúgók 2-0-ás idegenbeli győzelmüket követően kisebb verést kaptak a cibakházi focistáktól és a hozzájuk csatlakozó ottani szurkolóktól. Vegyük észre, a Tiszaföldvár és vidéke nem egy községi lap, hanem egy városias újság, olyan, amely máig nem jelenik meg a falusias városban. 1939 utáni sorsáról alig tudunk valamit. A tóvárosi és a tiszaföldvári forrásokban egyaránt csak kérdőjelek találhatóak. Talán némi támpontot adhat a Magyar zsidó lexikon, mely szerint a Tiszabőről elszármazott Keppich Emil — Kohner Villy báró és Ypsilanti herceg mellett — dr. Erődi-Harrach Tihamér országgyűlési képviselőnek is apósa. Feleségére tehát minden akkori következménnyel együtt vonatkoztak az egymást követő zsidó törvények, s ez Erődi sorsát is döntően befolyásolhatta. Akárhogy is történt, furcsa, hogy ez az ember, akinek húszas-harmincas évekbeli tevékenységéről mindenütt megemlékeznek, ennyire kiesett a földvári emlékezetből. Hogy újságját elfelejtették, talán érthető, hiszen a mai közösség sem igényel hírlapot. Az 1930. június 13-án a kultuszminiszternél tett vizit kollektív elfelejtése szintén furcsa. Egy olyan településen, ahol az utcasarkokat máig rég elhunyt emberek, lebontott házai alapján azonosítják. Azt mondják „Balog-sarok", vagy „várlak a Feketénél". Rég nincs már Balog. Hol van már 151