Béres Mária szerk. - Tiszavilág : A Tiszazugi Földrajzi Múzeum Közleményei 4. (Tiszaföldvár, 2010)

ÉRTEKEZÉSEK - Dr. Tallósi Béla és Szőllösi Györgyi: Bogárritkaságok a Tiszazugban

ER TEKEZESHK 4. kép. A hantfutó a löszgyepek futóbogáregyütteseinek jellemző, viszonylag nagytestű futóbogara bogárfajok: alföldi gyászfutó (Pterostichus macer), selymes pöfögőfutó (Brachinus pso­phia), feketecsápú pöfögőfutó (Brachinus nig­ric or n is). Főleg száraz tavaszokon gyakoriak az egyébként fűfélék gyökérzetén fejlődő gyalogcincérek, a nyolcsávos (Dorcadion spo­polii) és a kétsávos gyalogcincér (Dorcadion pedestrae). További karakterisztikus cincérek jellegzetesen magasfüves gyepekben élnek. Elsősorban két apró védett faj érdemel említést: a szalmacincér (Calamobius filum) és a henge­res szalmacincér (Theophilea cylindricollis). A virágzó kalászokon a már említett futóbogarak mellett néha nagy tömegben jelenik meg az osztrák szipoly (Anisoplia austriaca). Az Alföld legnagyobb diverzitású sztyepp­társulásai a löszpuszták, amelyek a réti vagy a szikes talajoknál jóval kedvezőbb adottságú lösztalajokon alakultak ki. Természetközeli ál­lapotban ma már csak kis, növényzetükben degradálódott foltokban maradtak fenn, pl. a szikes puszták szigetszerű kiemelkedésein, kunhalmokon, erdőszéleken, árokpartokon, dü­lőutak mentén és töltéseken. A Tiszazugban vi­szonylag nagy, növényzetükben némileg elsze­gényedett foltjaikat a Tiszaug határában elte­rülő Körtvélyes-legelőn és a Csukás-fertő kör­nyékén lelhetjük fel. Az árvízvédelmi töltéseken és egyéb erősebben emberi hatás alatt álló területeken kisebb-nagyobb mérték­ben degradálódott, másodlagos löszgyeptársu­lásokat találunk, amelyek azonban egy-egy esetben értékes bogárfajoknak adhatnak ott­hont. A tiszazugi löszpuszták bogáregyütte­seibe több, országosan is ritka faj tartozik. Az egyik legjellegzetesebb löszgyepi futóbogár a hantfutó (Dolichus halensis), amely főleg fényre történő gyűjtéseknél figyelhető meg, esetenként nagy tömegben. A löszpuszták to­vábbi jellemző bogarai a különböző hólyag­húzó bogarak. Nevüket onnan kapták, hogy a fajok többségénél testnedvük mérgező kantari­dint tartalmaz, amely nagyobb koncentrációban a bőrön hólyagosodást okoz. A hólyaghúzó bo­garak jellegzetes képviselői a nünükék, ame­lyek imágóival április-májusban lehet gyakran találkozni. Gyakoribb fajok a közönséges nü­nüke (Meloe proscarabeus) és kéknünüke (Meloe violaceus). Az árvízvédelmi töltéseken a tavasz első hírnökei között jelentkezik a nünükékkel közeli rokonságban álló a kétfoltos élősdibogár (Apalus biniaculatus). Nyáron a virágzó cickafarkon vagy katángon darázsra emlékeztető sárga-fekete szalagos hólyaghú­zókkal találkozunk. Ezek közül a legértékesebb faj a „bennszülött" pannon hólyaghúzó (Mylab­ris pannonica). A löszpuszta jellegű élőhelyek jellegzetes bogarai közül nem hagyhatók ki a tavaszi és koranyári estéken gyakran megfi­gyelhető cserebogarak, az áprilisi (Rhizothro­gus aquinoctialis) és a sárga cserebogár (Am­phimallon solstitialis). Legalább ennyire fel­tűnő és jellemző faj az orrszarvú bogarak sze­rény megjelenésű képviselője, a butabogár (Pentodon idióta). A löszgyepek fajokban gaz­dag növényevő bogárfaunájának rendszeresen szem elé kerülő képviselői a különböző gyalog­cincér fajok. A korábbiakban már említett fajo­kon kívül az ilyen gyepeken különösen a barna gyalogcincér (Dorcadion fulvum) gyakori. A hajtásos növényeken élő nagyszámú fitofág faj közül a Tiszazugban sok helyen előfordul a feltűnő orbáncfű levélbogár (Chrysomela hype­rici), az ormányobogarak közül pedig a nyíl­jeles barkó (Coniocleomts nigrosuturatus). A Közép-Tisza Szolnok alatti árterén, ajobb oldalon Tiszajenőtől, a bal oldalon pedig Szandaszőllőstől dél felé haladva kiterjedt, buckás homokhátak emelkednek ki. A Tisza­zugban Tiszaföldvár, Cibakháza, Cserkeszőlő és Tiszakürt térségében találhatunk jelentősebb kiterjedésű homokos területeket. Ezeket a viszonylag magas fekvésű, száraz területeket az 14

Next

/
Oldalképek
Tartalom