Béres Mária szerk.: Tiszavilág : A Tiszazugi Földrajzi Múzeum Közleményei 3. (Tiszaföldvár, 2008)

ÉRTEKEZÉSEK - Szikszai Mihály: A Tiszazug kapujában (Tiszaföldvár közlekedéstörténete)

jobbparton Törtei — Cegléden keresztül vezetett a marha hajtó vagy szekérút. A Tisza bal partján az út Martfűt érintette, majd Tiszaföldvártól keletre az árvízmentes szinten haladt Kunszentmárton felé." Miután a tiszavarsányi rév elvesztette jelentőségét, a forgalom súlypontja áthelyeződött a tőle délre fekvő vezseny—tiszaföldvári és a cibakházi révre/ A Vezseny—Tiszaföldvár közti átkelőhelyről először az 1354-ben kiadott határjárási oklevél tesz említést. Itt írnak a „magna viáról", amely Nagykőrös és Alpár, illetve Szentlőrinc és Vezseny közt vezet. Vezsenyt 1728ban az Új szerzeményi Bizottság döntése alapján Podmaniczky János aszódi birtokos szerezte meg, aki bemutatta a Vezsenyi család által a XV. században kapott révprivilégiumot. Ennek birtokában 1734-ben Podmanizky a vezsenyi rév használatára és a vámszedésre való jogot is megkapta. A Podmaniczky család utóbb Vezsenynél hidat is akart építeni. A Cibakházánál révjoggal rendelkező Földváry família azonban megelőzte, és hamarabb folyamodott hídépítési jogért. A Podmaniczkyak mindent megmozgattak a cibaki terv ellen, mégis a Földváryak szereztek jogot a hídépítésre. A XIX. század vége felé Vezseny határában három révhely is volt. A községtől délre fekvő vezseny—tiszaíoldvári átkelőhely, a Léderer-féle magánrév, amely uradalmuk megközelítését szolgálta, és végül a falutól északra lévő, Szabó Sándor-féle gyalogrév. Az idők folyamán azonban feledésbe merült a révtulajdonos személye. Az 1890-es úttörvény megszületése előtt több révtulajdonos is megpróbálta okmányokkal igazolni, hogy jogosan üzemelteti ezeket a réveket. Benkó Albert, a tiszai alsójárás szolgabírója is megpróbálta kideríteni a Vezseny—Tiszaföldvár közti rév tulajdonosát. Először a vezsenyi főbírótól kért jelentést, aki levelében közölte, hogy a révjoggal kapcsolatban a község irattárában semmilyen okmány nem található, de a visszaemlékezések szerint ez valamikor Podmaniczky János tulajdonát képezte, majd később a Martfűi Közbirtokosságra szállt át. Kiemelte a rév fontosságát, minthogy Arad, Békés, Debrecen, Gyoma, Gyula, Kisújszállás, Kunhegyes, Madaras, Mezőtúr, Nagyvárad, Török-Szt-Miklós, Szarvas, Öcsöd és más helységek irányából jövő utazók itt keltek át, és haladtak tovább, leginkább Cegléd, Nagykőrös, Kecskemét és Buda-Pest felé. A kompon évenként 2—3000 kocsit és mintegy 8—10000 embert szállítottak át. A szolgabíró ezután a vámtárgy igazolására beidézett négy tanút. A középkorban ez bevett szokásnak számított, de a polgári korszakban egyre kevesebb helyen találkozunk vele, minthogy az írásos dokumentumokkal való bizonyítás került előtérbe. A beidézeltek egyöntetűen azt vallották, hogy a rév, már a gyermekkorukban is a Podmaniczkyaké volt, akik az átkelésért révpénzt szedtek. A dokumentumot a mellékletben különlegessége miatt teljes terjedelmében ismertetjük. A vezseny—tiszaföldvári átkelőhely üzemeltetésére 1890-ben Arcfalvy Józsefné kapott engedélyt. 1908-ban a vámszedési jogot megvette Német Lajos és Fekete István. Tőlük kerül 1936-ban a rév ifj. Fekete István tulajdonába.

4 A rév üzemeltetése a Fekete család érdekeltségébe tartozott az 1947-es államosításig.

5 A II. világháború során, 1944-ben a kompot és a dereglyét a német csapatok felrobbantották. 1947-ben új tervek készültek, amelyek alapján megépítettek egy jelentős méretű (11 m hosszúságú) kompot, de üzembe csak 1950ben helyezték. Nem sokáig tudta üzemeltetni özv. Fekete Istvánné, mert 1951 -ben a tanács a bérleti szerződését felmondta. A rév üzemeltetését ezután a helyi községi tanács vette át. A 40 személyt befogadó komphajó vámdíjtételeit a következőképpen állapították meg.

6 2 VARGA Lajos: Adatok a Via commercialis nyomvonalához a Tiszazug keleti részén. Kézirat. Tiszazugi Földrajzi Múzeum. TFMA: 48—64. Tiszaföldvár, 1964. 4. o. 3 A cibakházi átkelőhelyről részletesen írt BAGI Gábor: Adalékok a tiszazugi tiszai átkelőhelyekhez a XVIII—XIX. században, l.n.: Tiszavilág. A Tiszazugi Földrajzi Múzeum Közleményei. II. köt. Tiszaföldvár, 2007. 69—80. o. 4 SZML. Jász-Nagykun-Szolnok vármegye alispánja ir. (Továbbiakban: Alispáni ir.). 28430/1930 5 A révről részletesen ír VAS Béla. A „maga keze által" című tanulmányában. I.n.: Tiszaföldvár. Fejezetek a város történetéből. Tiszaföldvár, 2002. 116—121 o.