Béres Mária szerk.: Tiszavilág : A Tiszazugi Földrajzi Múzeum Közleményei 3. (Tiszaföldvár, 2008)

SZEMELVÉNYEK A MÚZEUMALAPÍTÓ ÍRÁSAIBÓL - Varga Lajos: Az erdős Tiszazugért

SZEMELITÍNYEK A MÚZEUMALAPÍTÓ ÍRÁSAIBÓL garabolyos ipar feltámasztását, árucikkeinek exportlehelőségeivel együtt. A mocsári tölgy és kőris-félék elsőrendű ipari fát szolgáltatnak vízi építkezésekhez, bányafának, hordódongának, stb. Ennek felhasználásával bőrcserző iparunk sok külföldi anyagot megtakaríthatna. A nedves hullámterek fásításához társulhatna még szilfa (Ulmus campestria) is. Régen az alföldi árterületek, mocsarak, láprétek elterjedt fája volt a kőris, a mocsári tölgy és a szilfa. Meg kell oldani a gátakon kívüli szegélyerdők telepítését is. Ott természetesen, ahol nincsen szántóföld egészen a gátakig. Ezt a termelőszövetkezetek, egyénileg dolgozó parasztok végezhetnék el, ha sikerülne őket érdekeltté tenni anyagilag is a munkában. Arra gondolok itt, hogy a telepített fák évi vágása után visszamaradó ágak, gallyak, egy része a telepítőké lenne, ha pedig gyümölcsfát telepítenének, a termés egy része. Konkrét jutalmazás, esetleg valami gazdasági kedvezmény a legjobb agitáció az erdősítés mellett. Legjobban az egykori futóhomokos területeket fásították. Nagy tavaszi és őszi szelek alkalmával azonban még mindig sok a szabadon mozgó homok. Előfordult már, hogy nagy szelek után a varjasi műút melletti árok tele volt homokkal. Ennek az az oka, hogy a zárt homokterületek határpásztáin erdősítetlen homokterületek is találhatók. A maradi gazdák itt a jóval értékesebb szőlő és gyümölcs helyett gabonát termeltek a homokon. A mezőgazdaságunk fejlesztéséről hozott párt- és kormányhatározat megvalósítása során növekednek az új telepítésű szőlők és gyümölcsösök területei. Ez abból is kitűnik, hogy a Tiszazug községeiben mind több dolgozó paraszt követeli a csemetekertek, faiskolák létrehozását, több növényvédő anyag juttatását. Feltétlenül szükséges, hogy az említett fákból minél több alföldi faiskolát telepítsenek, így a növények már a sarjadozás első pillanatától hozzászoknak az alföldi éghajlathoz. Ezen a téren nagy feladat vár a Tiszazug községeinek alkotni vágyó közösségeire. Nagy a feladatuk az iskoláknak, a pedagógusoknak. Az iskola környékének tanulók által történő fásítása esztétikumra, biológiai, éghajlattani, földrajzi ismeretekre neveli magukat a tanulókat, ugyanakkor pedig nagy ösztönző erővel hat a környék dolgozó parasztjaira is. A fásítást végző nevelőt természetesen segíteni kell. Legtöbb helyen igen szomorú látványt nyújtanak a tiszazugi legelők. Sivár, törpefüvü területek ezek, nyáron majdnem teljesen kiégnek, nincs rajtuk egy szál fa sem, legfeljebb néhány betonoszlop, vagy lecsonkolt faderék található, hogy legyen hol vakarózni, dörgölőzni az állatoknak. A tűző napsütés ellen nem véd semmi árnyék, így az állatok sokszor nem fejlődnek, hanem visszaesnek. Ilyen legelő a tiszainokai út mellett, ahol a Bába-tó vízét levezető csatorna húzódik, ilyen a tiszaföldvári „sziget", stb. A nagyságtól függően 8-16 erdőfoltot kellene telepíteni ezeken a legelőkön. Amíg a fák megerősödnek, széles árokkal és gáttal kellene védeni ezeket az állatok ellen. Egészen biztos, hogy minden községben akadna olyan öregebb ember, aki a legelő mellett kihasított néhány hold föld, esetleg egy típusház fejében vállalná ezeknek az erdő-foltoknak az őrzését és gondozását. Őrzés nélkül csak kidobott pénz az erdősítés, a fásítás. A tiszaföldvári „sziget" északi végét 4-5 évvel ezelőtt befásították, s ma egy darab fát sem lelni ezen a legelőn. Ez a tapasztalat arra tanít, hogy a fásítást társadalmi erőkkel el lehet végezni, de fák őrzését nem. Az erdősávok telepítését a vasútvonalak, műutak és dűlőutak mellett kell végezni. A Kelet—Nyugat irányú szelek ellen hatásos lenne a Martfű—Kunszentmártoni vasút melletti sáv széles és összefüggő fásítása. A tiszazugi vasút vonalának hasonló erdősítése a Tiszazug déli területeinek védelmét szolgálná az Észak—Dél irányú szelekkel szemben. Kimondottan társadalmi munkával erdősíthetők elsősorban az iskolák környékei, ahol erre tér nyílik. A tiszaföldvári általános gimnázium tanulói erdősítési munkát is végeznek társadalmi munkával épülő új sportpályájuk körül. Nagy feladat vár a termelőszövetkezetekre, hogy itt-ott sivár tanyaközpontjaikat fásítsák, nem különben a területükre eső dűlőutak mentét, a mocsaras, vizes részeket és kutak környékét. Ugyanígy fásíthatnak az állami gazdaságok, az üzemek is. Meg kell azonban mondani, hogy államunknak gondoskodni kell bizonyos ellenszolgáltatásról, hiszen a fásítás igen erős fizikai munkát és eléggé sok munkát igényel. Az állandó gondozás és őrzés pedig csak intézményesen oldható meg, az