Béres Mária szerk.: Tiszavilág : A Tiszazugi Földrajzi Múzeum Közleményei 3. (Tiszaföldvár, 2008)

ÉRTEKEZÉSEK - Pató Mária: „Én csak itt egy alföldi nagyközségben szolgálom hazám s kenyeretadó foglalkozásom ügyét..." (György József nyomdász élete és munkássága)

Az időszaki kiadványok mellett jelentős könyvkiadói tevékenységet végzett. Műhe­lyéből kerültek ki azok a könyvek is, amelyek mára a helyismeret szempontjából nélkü­lözhetetlen alapműnek számítanak. Igen fon­tos és hasznos füzetek jelentek meg: Adatok a tiszaföldvári református egyház történetéhez, Visszapillantás a Tiszaföldvári Polgári Társu­lati Alap egy évszázados történetére, valamint iskolai értesítők, alapszabályok. Több éven keresztül ő töltötte be az Ipar­testület elnöki pozícióját, az Iparos Dalárda egyik alapítója volt, több egyesület tagjaként a település közösségi és kulturális életének meg­határozó egyéniségévé vált. Nemcsak szűkebb pátriájában, de országosan is ismert, elismert szakemberként tartották számon; mint egyik kedves szombathelyi barátja, nyomdásztársa szavait idézve „ nyomdatulajdonos, a Nemzet­védelmi Kereszt, öreg Góbé, Ipartestületi el­nök, Választmányi tag, egyszóval álláshal­mozó " megszólítással tisztelve meg levelében György Józsefet, kifejezve mind a feléje irányuló tiszteletet mind a meleg, baráti szere­tetet. A magyar nyomdász munkaadók érdek­képviseleti szervezetében a Magyarországi Grafikai és Rokoniparosok Főnökegyesülete Vidéki Nyomdász Szakosztályában meghatá­rozó szerepet töltött be. 1943-ban a Szombat­helyen megrendezett kongresszus után így foglalta össze a szervezet feladatát: ,, ...a szombathelyi kongresszus, mely csak kezdete, az első állomása a vidéki felvilágosító, kar­társilag segítő, nyomdászszakosztályi munká­nak, [...] folyik tovább mindaddig, míg az ország összes nyomdászai megértik egy­mást... " A II. világháború befejezése előtt a György-nyomdának már komoly nehézsé­gekkel kellett szembenéznie. Fenntartása egyre nagyobb megterhelést jelentett a kiadó számára. Az 1944. évi háborús események következtében az árukészlete szinte teljesen megsemmisült, s a berendezésének nagy része eltűnt, elpusztult. Az újrakezdés sem ment egyszerűen. 1946-ban bűnvádi eljárás indult ellene több, a háború folyamán megjelent újságcikk miatt, amelynek során kétévi börtönre ítélték, és elrendelték internálását (1946. május—jú­nius). A fellebbezés, illetve Tiszaföldvár kép­viselőtestületének indítványa, valamint a Tiszaföldvári Nemzeti Bizottság határozata következtében végül megszűntették az ellene folyó eljárást. 16 1949-ben a nyomdát államosították. Ez­után visszavonultan élt feleségével, majd pár évvel felesége halála után 1969-ben őt is örök nyugalomba helyezték, a tiszaföldvári te­metőben nyugszik. 1 A György-nyomdában megjelent könyvek és időszaki kiadványok Könyvek A Tiszaföldvári Ipartestület jelentése és zárszámadása az 1927-ik évről / [kiad. a] Tiszaföldvári Ipartestület. Tiszaföld­vár, Tiszaföldvári Ipartestület, 1928. 24 p. A tiszafóldvári Vadásztársaság vadászati rendtartása 1931—32. vadászati évre. Tiszaföldvár, Dózsa Vadásztársaság, 1931. 10 p. Túri Varga Sándor: A rém. Fantasztikus regény. Tiszaföldvár, György József, 1931. 113 p. (Magángyűjteményben) A tiszaföldvári Vadásztársaság vadászati rendtartása 1932—33. vadászati évre. Kiad. a Tiszaföldvári Vadásztársaság. Tiszaföldvár, Dózsa Vadásztársaság, 1932. 11 p. 15 GYÖRGY József: Ami a vidéki nyomdász kongresszusról hiányzott. Kézirat. TFMA 87.108.1. 16 A Magyar Államrendőrség tiszai alsójárási kapitánysága véghatározata. TFMA 91.50.1.; A Tiszaföldvári Nemzeti Bizottság 1946. november 17-én hozott határozata. TFMA 91.51.1. 17 GYÖRGY József fiának életrajza, (kézirat) TFMA 691.-98.; A halálozására vonatkozó adat ifj. György Józsefné szíves közlése.

Next

/
Oldalképek
Tartalom