Béres Mária szerk.: Tiszavilág : A Tiszazugi Földrajzi Múzeum Közleményei 3. (Tiszaföldvár, 2008)
ÉRTEKEZÉSEK - Vas Béla: Az az igazság, hogy... (Tiszaföldvári és cibakházi történetek a XX. századból)
igen danoltam még ott se. Hát családos ember vótam akkor már, nem akartam, csak azt kiabáltuk, hogy „ruszkík haza, ruszkik haza! " Más nem ment. Innen indultunk el úgy nyolc óra tájban, elmentünk Cibakra, ottan a patika előtt, közel a volt Tisza-partjához vót felállítva egy Turul-madár, ilyen obelix, vagy oszlopszerűségre. Azt a kommunisták levették, aztán vörös csillagot tettek a Turul helyire. De a Turul meg vót a községházának a pincéjébe'. Fazekas Pistát a bokszolóbajnokot, meghalt mán az, kinn vót a Helsinki Olimpián is, mint bokszoló, jó bokszoló vót a Pista, meg jó komám is vót, mer' még Cibakon laktunk a 30-as évekbe', iskolába is együtt jártunk. Na aztán Pista felhozatta, nem lett ott bántódása senkinek, hát „Levesnek" hívták a község vezetőt akkor a tanácselnököt, annak csúfolták, Pista jól ösmerte, mondta neki: ,, Komám, hozasd fel a pincéhű ' a Turult, mert azt akarjuk feltenni!" Hát fel is lett hozva, de mink ugye nagy emberek vótunk, hát az obelixnek úgy a dereka tájára bírtuk csak felkötni a Turulmadarat. Úgyhogy egy pofon se csordult el, Cibakon, meg Földváron, meg Martfűn semmi se. Akkor itt is meghallgattuk a Hősök terénél is Keresztes Sanyi tartott beszédet, itt a földvári Hősök kertjében. Azt még meghallgattuk, mán akkor gyövőben vótunk Cibakról Martfűre hazafelé. Aztán vége lett az ünnepségnek itt Földváron, akkor visszamentünk Martfűre, akkor szólt a művezető, hogy menjünk a bérelszámolóhoz, aztán vegyük fel a pénzünket. Felvettük a pénzt, aztán mentünk hazafele. Nem vót itt még egy „fene se", ezen a részen legalábbis. Mondom, barátként kezeltük a tanácselnököt is. A vezérkos Majd úgy járok én is, mint az öreg juhász a vezérkossal. Aszályos nyár volt. Kiszáradt a legelő, éheztek a birkák. Akkor mondta az öreg: Ne féljelek kis háránykáim, majd jön nemsokára a nyárvégi eső. Attól felfrissülnek a füvek, lesz jó legelőtök, ennivalótok. Erre felszólal a vezérkos: Nem érem én azt meg! Hát így leszek én is. 2. ábra. Gyevnár László, a szerző segítője munka közben (Fotó: Vas Béla) Utószó Ne adja a sors, hogy még ilyen, vagy ehhöz hasonló történelmi jelenségekbe' vegyen részt bárki. Legyen béke. Az én óhajom az, mer' borzasztó kimondani, elmondani nem lehet, amin keresztül ment az ember a II. világháború alatt. Ebbe bele kell érteni a bombázásokat is, a légi riadókat is. Én Pesten éltem át. 44' május 6-án bombázták meg először Pestet, csak azt nem tudom, hogy mér' a Valéria, meg az Auguszta munkásnegyeddel kezdték, mér' nem az Andrássy úton, meg aztán a Rózsa-dombon, az mé' nem kapott bombát? Mindig, meg mindenkor csak a munkás, csak azt húzzák! Most adóval, akkor hun háborúval, hun forradalommal, aztán a kárt, ami adódik, adóval, meg ahogy tudják a munkásosztályon húzzák be. A tőkés az ugye nem fizet, mer' a tőke az nem hagyja magát. Az még lehet addig rajta, a melóson húzza be. Nem vagyok kommunista, mert amint mán mondtam is, úgy lehet, hogy még az a fekete könyv, az is meg van valakiné'. Hát mán nem hiszem, hogy sor kerül arra, hogy megtorolják. Én csak az igazat mondom. Igen. Én nem toldottam hozzá semmit! Én azt mondtam el mostan, meg mindenkor, bárkinek, bárhol, amit láttam. Amit nem láttam, vagy igaz, vagy nem, azt nem mondom, de amit