Béres Mária szerk.: Tiszavilág : A Tiszazugi Földrajzi Múzeum Közleményei 3. (Tiszaföldvár, 2008)

ÉRTEKEZÉSEK - Szabó László: A Tiszazug állattartásának korszakai II. (XX. század)

Az állattartás tanácsi irányítása, a paraszti és a legeltető állattartás visszaszorítása A Legeltetési Társulatok működését az egyesületekre vonatkozó törvény 1950. január elsejétől lényegében megszüntette. Ennek ellenére a kialakult rendszer szerint, immár a tanács irányításával egy ideig — a kulák listák összeállításáig — lényegében ugyanazok az emberek intézik a legelők és a legeltetés ügyeit, majd fokozatosan a helyi tanácsok veszik át, s érvényesítenek immár sokszor érthetetlen és a lakosság számára alig teljesíthető követelményeket. Ebben a korszakban, egészen a termelőszövetkezetekbe való általános bekényszerülésig (1961—1963) az állattenyésztés nagyarányú romlásának tanúi lehetünk. A szántóföldi növény struktúra kenyérgabona irányába való eltolása, a beadási rendszer az állatok takarmányozását lehetetlenné tette. A szarvasmarha tartása szám szerint ezért nemhogy emelkedett volna, hanem inkább csökkent. A háború legnagyobb kárt a lóállományban tette, s ezt a nagy pusztulást a falu sohasem heverte ki. Munkaállatként kellett eleinte a teheneket is igázni. Később pedig, bekényszerülve a téeszekbe, már a gépesítés irányába indult meg a fejlődés. Ma alig egy-két fogatot találni a falvakban. Néhol öszvér és szamár fogat old meg helyi szállításokat olyan esetekben, amikor a gépkocsi drága, 27. ábra. Kettős járom (Tiszasas, 1977. Fotó: Szabó L.) gazdaságtalan vagy éppenséggel az útviszonyok miatt a gépjármüvek használhatatlanok. Krónikus pontja volt az 1950-es éveknek a sertéstartás. A lakosság emiatt ütközött össze leginkább a hatósággal. A disznó tartását ugyanis a hatóság közellátási problémák miatt erősen figyelte. Disznót csak engedéllyel lehetett vágni. A fekete vágás bűn volt, s legtöbbször ez adott alkalmat kulákok megbüntetésére, börtönbe zárására. A disznók számát a hatóság kínosan számon tartotta, figyelte a szapoailatot is, hiszen könnyű dolga volt, mert kant csak a községházán tartottak. A disznó a 28. ábra. Lőállás az istállóban strájfákkal (Öcsöd, 1979. Fotó: Szabó L.) konyhai hulladékon, ha nem is hízott meg, de felnevelhető volt, és húsa, zsírja sokáig elegendő volt a szűkös, beszolgáltatásokkal sújtott lakosságnak. Tartani azonban ha nem vágták le, nem volt érdemes, ha pedig legálisan vágták le, sokat kellett beadni belőle, nehéz volt engedély szerezni, a fekete vágás ugyanakkor börtönnel is büntethető volt. A korábbi egységes mangalica nemcsak azért kezd eltűnni és visszaszorulni, mert a hatóság a hússertést szorgalmazza, hanem azért is, mert ha valaki nem akart maga anyakocát tartani, malacot nevelni, akkor a piacon volt kénytelen olyat venni, ami éppen kapható volt. Hosszú ideig ezért a fajták keveredése, vegyes volta figyelhető meg, s csak később, amikor kiala-