Béres Mária szerk.: Tiszavilág : A Tiszazugi Földrajzi Múzeum Közleményei 3. (Tiszaföldvár, 2008)
ÉRTEKEZÉSEK - Szabó László: A Tiszazug állattartásának korszakai II. (XX. század)
hoz csatlakozik, fazárral, riglivel záródik, legfeljebb deszkákból összerótt félajtót ún. rostélyt alkalmaznak még, hogy a baromfit kizárják, ugyanakkor a nyitott ajtón át levegőzhessen az istálló belseje, igen gyakran nincs padlása az istállónak, a hosszanti gerendákat keresztgerendák tartják össze, s ahol ezt sűrűbben rakják fel, ott hosszabb nyelű szerszámok tárolására használják, gyakran, ha lepadlásolják, elegendő a tapasztatlan nádpalló is, illetve nád, dorong, hasított fa, diribdarab deszkák. A teheneket az istállóban általában a nők fejték. Férfiak csak akkor, ha özvegyek voltak, és nem volt megfelelő korú nő a háznál. Alig fordult elő, hogy a fiatalabb férfiak, legényemberek tehenet fejtek volna, holott ők gondozták, háltak kint az istállóban, sőt alkalmilag kisebb betegségüket is orvosolni tudták. 23. ábra. Szénakazlak a baromfiudvaron (Nagyrév, 1980. Fotó: Szabó L.) A disznóól többnyire vályogfalú. A disznó leverné a sarat a paticsfalról, karófalról, kinyomná nehéz testével az oldalát. A fűrészelt deszkából készített disznóólak is igen gyakoriak, ezek földbevert (ásott) cölöpökre vannak felszegezve. Évente többször is oltott mésszel meszelik át, ami fertőtlenítést is jelent. A disznóól rendszerint több rekeszes, ha kocát tartanak, azt mindig elrekesztik, a hízókat elkülönítik tőlük, választás után a malacokat is. Kisebb állomány esetén közös kifutó, karám csatlakozik az ólhoz, de nagyobb állomány esetén megosztják a karámot is esetleg úgy, hogy a deszka közfalon átjáró legyen. Mind az ól, mind a kifutó legtöbbször földes. A tég24. ábra. Szénás szekér megrakása (Tiszakürt, 1977. Fotó: Szabó L.) Iával való lerakást rossznak tartják, mert a disznónak túrni kell, „a túrással veszi fel a vasat a szervezete", tudják egyesek. Mind közszájon forgott, a Mezöhéki Állami Gazdaság lebetonozott, modern sertéstelepe köré kénytelenek voltak emiatt hagyományos karámokat tenni, mert vashiányban szenvedtek az állatok. 23 Több helyen találkoztunk olyan megoldással, hogy egy madzagra szerelt tégla súlya segítségével a disznóól ajtaja magától bezárult. A fonal egy karikán (néhol orsón) volt átvetve és az ajtóról lógott le. Belülről a disznó orrával, testével ki tolta az ajtót és a karámba jutott, míg ha vissza akart menni, megtanulta, hogyan nyissa ki az orrával. Ezt a disznó tanulékonyságát, úgymond okosságát is példázta többek számára. A disznót a konyhai hulladékkal etették otthon, az istállóban vagy kamrában lévő takarmányosból (láda, zsák) mértek a moslékba korpát, darát. A melegben igyekeztek leveses hulladékot adni neki (dinnyehaj, rossz, ízetlen dinnye, tök, krumplihaj, hullott gyümölcs), illetve híg, úgynevezett ívós moslékot. Egyed napkor fogták be hízni, hogy karácsonyra meghízzon és levághassák. A disznóól felső részén néha tyúkólat alakítottak ki. Ez mind a vályog, mind a deszka ólak esetében megszokott volt. A tyúkok ide tyúklétrán jutottak fel. Leggyakoribb volt az a megoldás, hogy egy kb. 25 cm-es hosszú deszkára, amelyet félig megöntve rögzítettek a földön és a tyúkól ajtajánál, rászegezett lécekből alakítottak ki fokokat. Ezek egymástól egy tyúklépésre voltak. 23 Gyűjtésünk idején erre többen hivatkoztak (1977—1980) a tiszazugi településeken.
