Túri Zoltán szerk.: Tiszavilág. A Tiszazugi Földrajzi Múzeum Közleményei 2. (Tiszaföldvár, 2007)

ÉRTEKEZÉSEK - Szabó László: A Tiszazug állattartásának korszakai I. (XVIII-XIX. század)

6. ábra. Lopatkolás (Cibakháza. 1976. Fotó: Szabó László) nemcsak az ugaron, de a vetésben is legeltettek. A legeltetés területét nem a birtokjog (birtokhatár), hanem a mindenkori vízállás határozta meg. Ez az állapot a XVIII. század végéig jellemezte a Tiszazugot (a Podmaniczky uradalom kivételével)." Bagi Gábor több — tanácsjegyzökönyvekben fennmaradt — hagyatéki leltárt, árverési listát publikált a XVIII—XIX. század fordulójáról. A legtöbb esetben az összeírásra került ingóságok és ingatlanok értékét is megadják. A gazdaságok szerszámanyagából egy vegyes gazdálkodás képe rajzolódik ki. A földművelés és az állattartás Tiszaföldváron (s tudjuk, hogy a többi településen is) kétbeltelkes: azaz kertes településeken folyt. Az állattartás fő üzemhelye a kert volt, ahol az istállók, hodályok álltak, illetve a szénát is itt halmozták fel. Az állattartás eszközanyagát, a szekeret, a kocsit, a szánt, továbbá a földmüvelés nagyobb méretű szerszámait (eke, szelelő, nádvágó; a szőlőművelés eszközei: kádak, hordók, rocskák, pálinkafőző üstök) ugyancsak itt tárolták. 1798-ban vették számba Bezzeg Mihály javait. A 122 forint 13 krajcár értéket képviselő hagyaték a kertben felhalmozott javakból állt. ,, Kert, istálló, két kaca ló és egy csikó, két kocsi, egy egész eke szerszám, egy lánc, 15 köböl árpa, egy ponyva, tizenkét zsák, egy fejsze és egy kis balta, két faru, nyekszeg, egy kétnyelü kés, egy hordó, egy szekrény és egy hosszú láda, egy asztal, egy fogas, öt tál, egy vas mozsár törőjével együtt, szalma és széna 8 forint értékben. " A beltelek tartozéka volt a hídasól, a sertéstartás fő építménye. Jellemző — ha nem is mindig egyértelmű—, hogy a sertésállomány mindig külön összeírva, más ingóságok környezetében, a kertben tartott állatoktól elkülönült helyen szerepelt. 7. ábra. Lóistálló belseje ökörugró fával (Öcsöd, 1975. Fotó: Szabó László) Fontos megemlítenünk, hogy ekkor már jól felszerelt szőlő- és gyümölcsöskertek tenyésztek, s az ingóságok között a bor- és pálinkakészítés, a szőlőművelés — ma is használatos 1 1 SOÓS I., 1968. 74—78. o. „A telepes kénytelen pénzért bérelni a szomszéd puszta földjét, így a saját falujában művelt földecskéj én kívül másutt is vet, kaszál, vagy állatot tart, ezzel munkaidejét szétforgácsolja, és egymagában valóban képtelen a gabonatermesztéssel, szénakaszálással, állattartással járó teendőit egy helyen is elvégezni, de pénze sincs arra, hogy kaszásokat, aratókat fizessen... Magának a gazdának kell minden szántást, aratást, kaszálást megtenni messze földeken. Nem tud kellő időben aratni, kaszálni. Alig kezdi meg a szénagy űjt est, máris nyakára érik a gabona. Nem tudja arasson-e, vagy szénát gyűjtsön kevesed magával, képtelen annyiféle mezei munkát elvégezni. Kint hagyja a szénát, renden vagy boglyában, vagy éppen lábon, a gabonának csak a javát aratja le, a többit kiadja aratóknak, negyedével, ötödével, hatodával, de legalább is hetedével számított aratórészért. Végül is sok költséggel, rengeteg munkával betakarított termést nem tudja pénzzé tenni, mert a gabonatermés az önellátásra kell, a szénatermést pedig elfogyasztják az állatok. Az állatárak alacsonyak, az állattartás alig kifizetődő. Ami pénzre mégis szert tesz, az kell a nélkülözhetetlen házi felszerelésre, földesúri és állami adóba, adósságai törlesztésére... A Tisza áradása nem egyszer teszi tönkre a nagy gonddal begyűjtött termést. Kevés haszna van a halászatból, mert a halászat földesúri jog... " 12 BAGI G., 2003. 150. o.