Túri Zoltán szerk.: Tiszavilág. A Tiszazugi Földrajzi Múzeum Közleményei 2. (Tiszaföldvár, 2007)
ÉRTEKEZÉSEK - Szabó István: Szabadművelődés a Tiszazugban
4. ábra Szüreti bál 1923 (Döbrei Józsefné tulajdona) A köri rendezvények, bálok Tiszaföldváron szintén a farsang idejére estek. Az első világháború előtt a — különféle társadalmi csoportonként szervezett — köri bálok domináltak, mivel e köröknek (mint pl. Kunszentmártonban) saját épületeik voltak, ahol a tagok alanyi jogon megjelenhettek családtagjaikkal. Bár a rendezvények zártkörűek voltak, meghívóval bárki bemehetett. A „Kaszinóban" a tisztviselők (díjnoktól felfelé); az „ipartestületben" az iparosok, kereskedők; a „Polgári Olvasókörben " a 10—20 hold közötti kisgazdák; a „48-as Körben" a 2—4 holdas törpebirtokosok; a „ Munkáskör ben" (teljes nevén Népkönyvtári Munkás Egylet) a (gyári) munkások, az „Oszöllői Népkörben" a szőlőbeli tanyákon élők, az „ Óvirághegyi Olvasókörben " pedig az ott lakók rendeztek bálokat. Minden kör évente akár többet is: szüreti, húsvéti, farsangi bálokat. De csak a kaszinói bálokon jelent meg mindenki társadalmi vagy lokális kötelmek nélkül. A két világháború között a „Levente " is rendezett bálokat a Nagyvendéglőben, amely a „tűzoltó báloknak" is rendszeres helye volt. 10 A színjátszás gyökerei ajeles napi alakoskodás általános ismeretéig és gyakorlásáig nyúlnak vissza. Az SZMNA gyűjtői által feltett kérdésekre, hogy mikor öltöztek be tréfa-szórakozás kedvéért álruhákba, a vigasság és öröm alkalmai között a Tiszazug településein elsődlegesen a farsang időszakát jelölték meg. A válaszadók két másik — időponthoz nem köthető — népes összejöveteli alkalmat, a lakodalmat és a téli időszakra eső, faluhelyen általános disznótorokat emelték még ki. Ugyanilyen gyakorisággal, illetve egyetemlegesen voltak az adatlapon bejelölhetőek — lévén a Tiszazug szőlő- és gyümölcstermesztő terület — a szüreti alkalmak is. Egyedül a „fonók" rubrika maradt kitöltetlen. A néprajzi atlasz készítői más területekkel (Jászság, a Tisza Szolnok feletti jobb és bal parti településeinek sora) szemben már a századforduló idejére datálhatóan sem tudtak fonókra utaló emlékanyagot felderíteni a Tiszazugban (Tiszainoka kivételével). A maskarások leggyakrabban cigány házaspárnak (Kunszentmárton, Tiszaföldvár, Cibakháza, Csépa, Szelevény, Tiszakürt) vagy terhes asszonynak (Kunszentmárton, Csépa, Szelevény, Tiszasas) öltöztek. Szelevényen még medvejelmezbe is. A 20—30-as években a felnőttek — Nagyréven a fiatalok is —jelmezekbe bújva állítottak be főként az ismerőseikhez, hogy ott cigányként kéregessenek, kártyát vessenek, jósoljanak. Medveként táncoljanak a felvezető személy kötelére fűzve, terhesként vajúdást és szülést mímeljenek. Lakodalmak során álmenyasszonynak, farsangkor vándoriparosnak vagy jegyespárnak öltöztek be, szüretkor bíró-bíróné, csőszlány-csőszlegény figurákká lényegültek át az egybegyűltek szórakoztatására. A maszkban, jelmezben elmondott szövegek, rigmusok is tréfásak voltak. Kitetszik ez a Tiszaföldváron lejegyzett disznótori kéregető mondókából is: „ Itten disznót öltek Véres hurkát esznek, Látom a gazdasszonyt, Nyújté)dzik a pócra, Teszi tarisznyámba. Áldja meg az Isten Az őjó szokását, Tegye tarisznyámba A kimaradóit hurkát".," Betlehemezéskor ezek a szövegek már többszereplős „kamaraszínházi" előadásokat jelentettek, amelynek bibliából, egyházi, iskolai 10 SZABÓ László: 94. kérdéskör — Mulatságok. In: SZMNA II/1. pp. 66—68., SZMNA II/2. pp. 64—67. 11 BARNA Gábor: 97. kérdéskör — Alakoskodás. In: SZMNA II/l. pp. 75—84., SZMNA 11/2. pp. 74—91.
