Túri Zoltán szerk.: Tiszavilág. A Tiszazugi Földrajzi Múzeum Közleményei 2. (Tiszaföldvár, 2007)

ÉRTEKEZÉSEK - Bagi Gábor: Adalékok a tiszazugi tiszai átkelőhelyekhez a XVIII-XIX. században (A cibakházi rév és híd történetéhez)

mennek a vásárokra. Jelezte, hogy a jenöi pusztán is csak a pesti út „ áll nyitva ", ami nagyon homokos és ingoványos. Emiatt kérte a szarvasi és a pesti utak helyrehozatalát, az egri és szolnoki utak „felnyitását" és a pesti feltöltését. 1840/4l-ben lejárt a Homályossy-féle szerződés. Ekkortól már valós forgalmi értéken szabták meg a bérösszeget. Ez 3900 ft. volt és ennyi is maradt egészen 1848-ig. Fele-fele értékben Szent Mihály és Szent György napkor fizették. Ezekben az években még a Homályossy örökösöket emlegették bérlőként, ám 1848/49-ben már Cibakháza mezőváros árendálta a hidat. A faszerkezetet természetesen csaknem állandóan javítani kellett. 1841-ben 267 ft-ot költöttek rá, 1841/42-ben 633 ft. 18 kr-t, 1842/43-ban pedig 781 ft. 52 d-t. Utóbb említettek egy 1000 ft-os kifizetést is, amit Szvitek Ferenc szolnoki ácsmester 1842/43ban a cibakházi tiszai hídnál végzett munkákért kapott. 1843-ban Gere Zsigmond mérnök javasolta, hogy Cibakházán egy sarkantyút építsenek a híd elé a város felől, ami a lábakat eliszapolja, mivel a folyó állandóan mossa a hídlábakat. 1844-ben Szvitek Ferenc vállalta a híd felnyitását is 1200 „ conventiós " ft-ért. A munkálatok alatt kompot üzemeltettek a két part között. A munka nem sikerült, mivel utólag javítani kellett. 1848-ban a gőzhajók miatt emelni kellett a híd magasságát. A munkákat Obermayer Lajos (1810 k.—1879), a neves szolnoki ácsmester vállalta el, aki előzőleg a szolnoki Tisza-hidat is javította. 1847-ben a birtokos család Beregből 244 keményfát és 650 db egyéb fajtát, 39 kötelet rendelt a révhez, továbbá 59 vascsigát, láncot, 50 vaskapcsot, 2000 szöget és 4 db hajót. Ezeket az anyagokat (vagy egy részüket) alighanem e munkákhoz használták fel.

19 1848-ban a hídhaszonbér 1560 ft. volt, feltehetően ezüstpénzben számolva. Ugyanakkor 1848/49-ben a révjog 1896 ft. 43 kr-t jövedelmezett. Ekkor Lopotsi Ádám vámbírót, Jauernik István révbírót és Pintér János hídírnokot is említik, mint az adminisztráció tagjait. A révészek számát nem adták meg. A szabadságharc kibontakozásával a híd és a rév nem sok hasznot hajtott. Egy adat szerint 1849 első félevében a cibaki komp 116 ft. 36 kr-t jövedelmezett.

20 A cibaki híd 1848/49-ben, az átkelőhely jelentőségének elvesztése A cibaki átkelőhely komoly katonai jelentőséget kapott a szabadságharc alatt, mivel ez volt a Közép-Tisza-vidéken létező három híd egyike. A hidat és a nyugati hídfőt a magyar csapatok 1849 februárjában sikerrel tartották a több ízben is támadó császári csapatokkal szemben. Különösképp a február 26-ai összecsapás volt komoly jelentőségű. Március második felében viszont a teljes magyar tiszai hadsereg használta a hidat. Céljuk az volt, hogy Kecskemét—Nagykőrös környékét elérve a császári hadak hátába kerüljenek. Sajátos véletlenek folytán a hadmüvelet sikertelenül végződött. A szabadságharc bukása a cibaki átkelőhely szempontjából is tragikus fordulatot hozott. Nagy Ferenc urasági ispán 1849. augusztus közepi jelentése szerint július 29-én a visszavonuló honvédek a vízszintig felégették a hidat. A lakosok rendkívül lelkesen segédkeztek a szerkezet elpusztításában, ám tettüket nem csupán az önzetlen hazaszeretet motiválta. Az ispán jelentése szerint a hidat teljesen újjá kell építeni, mivel az emberek főképp a szerkezet több bécsi mázsányi (1 bécsi mázsa = 56 kg) vasanyagára vágytak, és azt összegyűjtve mind hazavitték. A honvédek a kompot is elsüllyesztették, bár azt utóbb sikerült kiemelni. A híd felégetésének egyébként nagyobb katonai jelentősége nem volt, mivel a három napig Jenő pusztán pihenő, Benedek Lajos vezérőrnagy — 19 Uo. Közfundus számadások. 1840—1841., 1840—1848., 1849—1853. (54—56. rakt. egys.) 20 PML. A Földváry nemzetség közbirtokossági levéltára iratai. XIII.2.a. Családülési jegyzőkönyvek. 2. Iratok. Acta Concursus Generalis. 1849—1855. (21. rakt. egys.); Uo. XIII.2.d. Birtokszámadások. Közfundus számadások. 1849—1853. (56. rakt. egys.)