Túri Zoltán szerk.: Tiszavilág. A Tiszazugi Földrajzi Múzeum Közleményei 2. (Tiszaföldvár, 2007)

ÉRTEKEZÉSEK - Madaras László: Régészeti feltárások Szelevény-Telekparton (Előzetes ásatási beszámoló a Kunszentmártoni Szilárd Hulladéklerakó területén végzett kutatásokról)

Településrészietek a neolitikum idejéből A legnagyobb mennyiségű és legszebb leletanyagcsoportot a középső és késő neolitikum időszakából hoztuk napvilágra. A téltárt hulladékgödrök, házak, sírok és egy nagyméretű sánc három régészeti kultúrához kapcsolhatók. Ismertetésünket kezdjük az utóbbival (22. objektum). Az árok a partélen, azzal párhuzamosan a teljes felületen — kb. 200 m hosszan — követhető volt. Mért szélessége a felszínen 5,2-5,3 m, az alján 3 m, átmetszés utáni legnagyobb mélysége pedig 1,8-2 m. Tetejéről korábban mintegy 40-60 cm vastagságú humuszréteget hordtunk el. Az árkot egységes barnásszürke színű humusz töltötte ki, az átmetszésben betöltési rétegeket nem lehetett megfigyelni. Igen szórványos és jellegtelen neolit cserépanyag került elő, amely egyértelműen a neolit telepjelenségekhez köthető. Minden feltárt objektum a nagy sáncárkon belül helyezkedett el (1. ábra). A sáncot a folyó felől érkező „támadókkal" szemben áshatták a neolit települést (településeket) védve. A sáncon belül a neolit kor három kultúrájának objektumait bontottuk ki. A legnagyobb számban hulladékgödrök kerültek elő. Ezek között két alapforma volt. Gyakorta találtunk szabályos kör alaprajzú, viszonylag cse1. ábra A sáncárok szelvénye (22. objektum) (Fotó; Madaras László) kély mélységű és nagyméretű, szabálytalan alakú, 80-100 cm mélységet is elérő gödröket. Különösen nagy mennyiségű anyag került elő a 6. objektumból, (hogy a nagyságrendet is érzékeltessük, összesen 12 nagyméretű „hagymászsáknyi" cserép került elő); túlnyomó többsége a Tiszai kultúrához kapcsolható ( 1—2. tábla, 3. tábla, 4. tábla, 6. tábla). A gödrökben a három kultúra szinte minden főbb edénytípusát megtaláltuk. Például az Alföldi vonaldíszes csoport csőtalpas táljainak különböző formái (42. objektum), a Szakáiháti csoport fekete festett kerámiatöredékei és a klasszikus meanderdíszes, Tiszai kultúrához köthető kerámiatöredékek ugyancsak előkerültek (1—2. tábla). Két esetben — egy-egy nagyobb felületen — összefüggő paticsmaradványokat figyeltünk meg (15. és 28. objektum). Ezek minden bizonnyal házakhoz tartoztak. A felület humuszolását géppel (a köznyelvben Sképer-láda) végeztük. Hiába volt minden igyekezetünk, a föld felszínére épült házak egy része megsemmisült. Hasonlóak lehettek azokhoz, amelyeket Raczky Pál Öcsöd Kováshalmon megfigyelt. „A házak mind felmenő falú, felszínre épített, téglalap alakú, sátortetős típust képviseltek. Ezek hosszméretei 7—18,5 m, míg szélességadatai 3,5—8 m kőzött változtak, s általában 2 vagy 3 helyiség volt bennük. A házak vázát nagyméretű cölöpök alkották, így a sátortetőt hármas belső oszlopok tartották, s az oldalfalakat leggyakrabban alapárokba állított rönkök merevítették. E fő vázelemek közötti részeket általában sűrűn egymás mellé helyezett, hasított palánkokkal, valamint náddal és sással töltötték ki. Az így elkészített falszerkezetet kívül-belül pelyvás agyaggal tapasztották be. Az öcsödi hcizak padlóját ledöngölt agyagréteg képezte, amit időnként megújítottak. " (RACZKY 1987., pp. 25—26.) Mit tudtunk Szelevényben megfigyelni mindebből? Először is sok-sok paticsot, melyek valószínűleg a település(ek) házainak felmenő falához tartoztak, s azok leégésekor az agyagtapasztás (ezek nagysága 3x3 négyzetméter) megőrizte a fal szerkezetét. E felületek közelében egy-két esetben sekély cölöplyukakra bukkantunk. A paticsdarabok a nagyméretű gödrökben is