Túri Zoltán szerk.: Tiszavilág. A Tiszazugi Földrajzi Múzeum Közleményei 2. (Tiszaföldvár, 2007)
ÉRTEKEZÉSEK - Szabó István: Szabadművelődés a Tiszazugban
Széles tehát a spektrum. A nevek sokasága azt jelenti, hogy a falusi értelmiség tagjait szinte kivétel nélkül be lehetett vonni a lakosság felvilágosítását és tájékoztatását szolgáló munkába. De a kép — még a viszonylag bezárt, megyei viszonylatban elmaradottnak tekintett Tiszazugban is — jóval árnyaltabb, részletgazdagabb. Tiszaföldvár esetében ugyanis nemcsak az előadás címét, jellegét, de az előadó nevén kívül még a foglalkozását is megjelölték. Ebből tudjuk, hogy „...dr. Ny ttrai Lajos járási jegyző két politikai, Színi Béla ref. lelkész egy családvédelmi, Dr. Czwikovszky J. ref. plébános egy vallástörténeti, dr. Kassay Károly tisztifőorvos három erkölcs és egészségügyi, Pacs István gazdaképző iskolai igazgató egy mezőgazdasági, Fekete Ilona állami tanítónő egy zenei, Kiss Kálmán állami igazgató két közismereti, dr. Baghy István járási állatorvos egy fertőző betegségekkel kapcsolatos, Magyar Károly egyetemi tanársegéd egy állatnemesítésről szóló, ifj. György Józsefpolgáriskolai tanár pedig egy irodalmi előadást tartott" 19 Ugyanígy a többi tiszazugi településen is feltüntetik az előadók foglalkozását. E szerint „Kunszentmártonban Farkas József gazdasági igazgató, Fehér Piroska, Szabó Ilona, Czakó Magdolna tanítónők, Nagy János orvos, Barna László gazda és Gulyás Gyula igazgató; Mesterszálláson Reiff Aladár és Kovács István tanítók, Tiba Gyula asztalos és K. Kiss Géza gazda; Tiszainoka községben Csekey László igazgató, Rétházy Imre főjegyző és Török László református lelkész vállaltak előadói szerepkört"^ A közölt nevek némelyikének viselőjéről más források adataira támaszkodva többet is megtudunk. így például Csépa vonatkozásában Somodi Dezsőről a Scheftsik-féle kötet „Adattárában" az áll, hogy „ r. k. el. isk. igazgató, aki 1887-ben született Csanytelken. Oklevelét Î907-ben Kiskunfélegyházán szerezte, majd ugyanezen év óta Csépán tanít. Az Önkéntes 14. ábra A kunszentmártoni szövetkezeti tanulmányi kör plakátja, 1948 (Forrás: TF M Adattár. Ltsz.: 97.51.1.) Tűzoltó Testület parancsnoka, járási tüzrendészeti felügyelő, a Gazdakör ügyvezetője, a Stefánia csecsemőotthon igazgatója, az iskolánkívüli népművelési bizottság elnöke, a r. k. egyház gondnoka. Felesége, Veczey Gizella a postahivatal vezetője, gyermekei: Adél (Kovács Károlyné), László, Gizella (postagyakornok) és Margit. " 81 Az irodalmi előadást tartó, ugyancsak csépai Tóth Ilonáról pedig azt tudjuk meg, hogy „[...] tanítónő. Apját követte foglalkozásában, aki — miként kollégája, Somodi Dezső, —annál valamivel korábban, 1883-ban született és szerzett szülővárosában tanítói oklevelet, hogy okleveles polgáriskolai tanár képesítésű feleségével 78 SZML SZMT ir. 120/1946. Kimutatás Jász-Nagykun-Szolnok vármegye népművelési terület 6 megyei városának és 47 községének előadásairól az 1945/46. tanévben. 79 Uo. 80 Uo. 81 SCHEFTSIK György (szerk.) i. m. 103. p. (Adattár)