Mező Szilveszter - Túri Zoltán szerk.: Tiszavilág. A Tiszazugi Földrajzi Múzeum Közleményei 1. (Tiszaföldvár, 2006)
ÉRTEKEZÉSEK - Nagy Molnár Miklós: Egy földvári kanta története
A formakincs ebben az időszakban a legváltozatosabb. A fennálló edények — korsók, butykoskorsók, kanták, szilkék, kancsók, bödönök — mellett már nagy számban készültek nagyméretű tálak, vajlingok, tányérok. Ekkor tűntek fel a kisebb darabok: féíszertartók, cérnatartók is. A korábbi zöldmázas, karcolt díszítésű butellákhoz hasonlóan ebben az időszakban dudi színűek is készültek, szintén karcolt díszítménnyel. Az igen változatos formakincs mellett ez az időszak volt az írókázás virágkora. A mezőtúri fazekasok különféle motívumokkal díszítették edényeik felületét, amelyeket különböző technikai eljárásokkal vittek fel. A legfontosabb díszítőelemek közé tartozik a felületen különböző helyzetekben feltűnő vonal, illetve csík. Ez a geometrikus elem a legkorábban készült edénvektől kezdve a XX. század közepén készültekig szinte valamennyi edényen felfedezhető, és általában a kevésbé díszített edények felületén is feltűnik. A korai fennálló edényeket, különösen a korsókat és a korsókhoz igen hasonló kantákat főként karcolással díszítették. A csíkozás, a különböző vonalak elsősorban a fennálló edények nyakának és vallanak elválasztását szolgálták. A különböző egyenes vonalak, csíkok sajátos megjelenési formái az elsősorban a nagyobb edényekre, kantákra jellemző, rátétes, ujjnyomásos abroncsok. Ezek rendszerint a kétfülű kanták vállát és hasát díszítik, de gyakran nemcsak a dckorativitás fokozása miatt alkalmazták. A legtöbb nagyobb méretű edényt ugyanis készítője képtelen volt egy agyagrögből korongolni, ezért kettő, sőt több darabból állította össze azokat. A rátétes abroncsokat pedig általában az összeillesztéseknél alkalmazták, így azok erősítették is az edényfalat. Ez a technikai eljárás a korai darabok mellett a későbbi, mázas nagy kantákra is jellemző. Ilyen látható például az 1876-os tiszaföldvári református egyház számára készült úrvacsorai edényen. Mezéitúron mázatlan és mázas kanták egyaránt készültek. A legkorábbiak a mázatlan, nagyméretű, fekete, kétfüles kanták. Kresz Mária kutatásai alapján úgy véli, hogy a török hatású korsóforma létrejötte előtt a korsó elnevezést a Nagy kanta. Tissrcarug Földrajzi Múzeum, Tiszaföldvár. Ltsç 60.127.1, (A szerző felrétele) nagy kétfüles kanták formájára értették. Véleménye szerint ez a középkorban is meglévő forma az, amelyet Györffy István tanulmányában egy 1458-as levéltári adat alapján nagy kun korsó „magna amfora comanicalis" néven említ, melyet egy alföldi település határában határjelként elástak. Kutatásai alapján állítja, hogy az 1737-es mezőtúri városi árszabás azért különböztette meg az ivókorsót és a vizeskorsót egymástól, mert az előbbi — mivel komplikáltabb alakja miatt ára az utóbbinak kétszerese — nem más, mint a nagyméretű, kétfüles kanta. 9 A mázatlan fekete kétfüles kanták általában díszítetlenek, esetleg kaviccsal sikáltak. Vállukon és hasukon rendszerint egy-egy ujjnyomásos abroncs fut körbe, amely nemcsak díszként szolgál, hanem erősíti is az edény falát. Az edények oldalán a száj alól kiinduló két függőleges fül látható, amelyeket általában két ujjnyomással erősítettek a falhoz. A mázas darabok is a mázatlan, nagyméretéi kanták mintájára készültek, azok formai jegyeit őrzik. Az egyik legkorábbi mázas nagy-kanta 1868-ban készült és zöld színű. A nyakánál, illetve a füle alatt ujjnyomásos abroncs fut körbe. A két 8 1903-ban például a helyi fazekastársulatot személyesen felkereste a villágosi Kvitkovszky Károly, aki azon a területen bérelt földet, ahol a sárga töldfestéknek való anyagot bányászták. A bérlő felajánlotta, hog)- igény esetén az eddigi megrendeléseknél, a kereskedőknél olcsóbban szállítja Mezőtúrra a dudi földet. Számos fazekas el is fogadta ezt az ajánlatot, s ezek után Kvitkovszky földjéről szerezték be a sárga földfestéket. 28-as Mező Túri Korsós Társulat fő jegyző könyve. 1903. január 16. TFMA 141. 9 KRESZ M. 1991. 42.
