Tiszazugi Tudósítások, 2014 (1. évfolyam, 1. szám)
2014-07-01 / 1. szám
2014. július TISZAZUGI TUDÓSÍTÁSOK 5 SZOBOR-LELEPLEZÉS Virágos kalappal, daloló ajakkal mentek a biztos halál elé. Nem ismertek félelmet, nem megalkuvást, csak haza és családjuk szeretetét. Ott maradtak! Piros, jó magyar vérük ott áztatta Doberdó szikláit, az orosz pusztaságokat. Feláldozták életüket érettünk, családjukért, hazájukért. Hosszú adósságunkból, végre egy kis részt leróttunk. Fennen hirdeti a tiszaföldvári hősök emlékét s polgártársaik háláját, kegyeletét. Községünkön keresztül utazó idegen láthatja, hogy ez az ősrégi község, mint a török harcokban, mint 48-ban, úgy a nagy világégésben is megmutatta, hogy lakói igaz, talpig magyar emberek, kik hazájukért életüket is készek feláldozni. Örök hálára köteleztek bennünket, hiszen hazánkért és érettünk ontották drága vérüket s áldozták fel életüket. Olyan cselekedet ez, melyet, mi életben maradtak sohasem tudunk leróni, csak hálásak lehetünk örökké. Ezen szívünkben élő örök hála külső jelképe, mintegy fogadalomköve az a múlt vasárnap leleplezett hősi szobor, melynél községünk dicséretére mondva, majdnem az egész lakosság ott volt, hogy háláját így külsőleg is kimutassa. Az ünnepély a legnagyobb rendben folyt le. Egy igazi bensőséges, meghitt, mondhatni családi ünnepély volt, hiszen egy nagycsaládnak, Tiszaföldvár község nagycsaládjának gyászünnepélye volt, a közös fájdalom, az elhalt hősi testvérek emlékénél. A máskor oly kemény vonások felengedtek, a szemek fátyolosak, az arcok meghatódottak voltak. A nagycsalád: a nagyközönség, együtt sírt a szűkebb értelemben vett családdal: a hozzátartozókkal. Avagy kinek lelkét ne rázta volna meg az özvegyek zokogó fájdalma. Kinek a szemébe ne sajtolt volna könnyet a kis hadiárvák fel-felcsukló zokogása. Ki ne osztozott volna az anyák, az édes jó anyák mérhetetlen fájdalmában, mellyel kedves gyermekeiket siratták. Magyarruhás leányok, cserkészek, leventék, egyensapkás dalárdisták tették gyászpompázóvá a komor képet. Pontosan a kitűzött időben megérkezett vármegyénk főispánja Almásy Sándor és alispánja Alexander Imre, Mazurek Béla alezredes, főszolgabíránk, szeretett képviselőnk és még számos előkelőség kíséretében. A díszkapunál B. Molnár Ferenc másodbíró fogadta üdvözlő szavakkal főispánunkat, ki érces hangon válaszolt. Válaszában biztosította községünket s az elesett hősök hozzátartozóit szeretetéről. Ezután elfoglalták helyüket a díszsátorban. A Hiszekegy... éneklésével kezdetét vette az ünnepély. Jeskó János főjegyzőnk talpraesett, magyaros tűztől, lelkesedéstől átitatott beszédjével, melyben az elesett hősöket a soha el nem múló háláról s hozzátartozóikat az elöljáróság mindenkori támogatásáról, szeretetéről biztosította: az ünnepélyt megnyitotta. Az ő gondos, agilis kezét dicséri ez ünnepély, a mai nehéz helyzetre való tekintettel egyszerű, de annál bensőségesebb, gondos, mintaszerű rendezése. Ezután szeretett képviselőnk dr. Erődi-Harrach Tihamér lépett a szószékre, hol hatalmas, megrázó ünnepi beszédét elmondotta. Beszédében kiemelte a magyar katona kiválóságát, soha meg nem alkuvását. A magyar katona csak egyet tekintett, a hazát és a családot. Csak egy gondolata volt: a parancs. A magyar katona mindig csak győzött. Hátát nem látta soha az ellenség. Hogy mégis elvesztettük a háborút, az nem rajtuk, a hősökön, hanem a gyávákon, a frontmögöttieken, vagy az úgynevezett felmentetteken fordult meg. Ez az Őrszem, ez a markáns vonású magyar katona, most is őrködik felettünk, mint az elesett hőseink szellemei. Egyik kezét ökölbe szorítja, másikkal puskáját tartja ütésre készen s néz a határba, néz az országba, hogy nem jön-e külellenség. Képviselőnk hangsúlyozta, hogy a külellenségnél sokkal veszedelmesebb a belellenség, mert ez megbontja az emberek közötti jóviszonyt, ez szétzúzza a nemzeti összetartást, szétforgácsolja erőnket; már pedig összetartásban az erő. Beszéde nagy hatást váltott ki az ünneplő közönségben. Mikor búcsúztatta hőseinket, mikor leleplezte a szobrot, a hallgatóság hangos zokogása hallatszott. Beszéde befejeztével lelkesen megéljenezték. Utána az Iparos Dalkör énekelte nagy hatással Petrányi: Fohászát. Most következett az ünnepély legmeghatóbb része: az emlékmű megkoszorúzása... Tiszaföldvár község nevében Jeskó főjegyző helyezte el a koszorút kegyeletes szavak kíséretében. Ezután az egyházak helyezték el koszorúikat. A ref. egyház nevében Benkő Victor hitoktató-lelkész. Beszédében kiemelte, hogy ez az anya, ez az egyház adott legtöbb hőst a hazának. Majd Brózik Károly ev. lelkész helyezte el az ág. hitv. ev. egyház koszorúját. Beszédében elmondotta, hogy „Arról ismertük meg a szeretetet, hogy az ő életét adta érettünk.“ Ezen szavakkal tesz bizonyságot az írás a Jézus Krisztus mindhalálig hü szeretetéről. Ezzel a bizonyságtétellel hajtjuk meg elismerésünk lobogóját mi is, a mi hőseink emléke előtt, akik életüket adták a magyar hazáért, ők igy bizonyították be, hogy szerették a hazát. A róm. kath egyház nevében id. Lapath Géza helyezett koszorút. Ezután a ref. Tantestület nevében Kazai Benjámin tanító, majd a következő egyesületek helyeztek koszorút, minden elnök hazafias, megható beszéde mellett: Munkás Kör nevében B. Kovács Lajos. 48-as Kör nevében Danku Sándor. Cibakháza község nevében Hangyási Béla. Polgári Kör nevében Á. Petyus István. Kereskedők Egylete nevében Skála Béla. Izraelita Hitközség nevében Varga Ottó. Tiszaföldvári Ipartestület nevében D. Lőrinczy Sándor. Tiszaföldvári Ifjúsági Önképző Egylet nevében Karvajszky István. Virághegyi Olvasókör - Ószőlői Olvasókör nevében Ny. Kosa Lajos. Ószőlői Népkör nevében Gombár István. Az egyesületeken kívül a következő magánosok helyeztek koszorút, kiknek nevét sikerült feljegyezni: Kövér János, Zákány Istvánná, özv. Szabó Károlyné, Hőgye Erzsébet, özv. Szabó Pálné, Gottescha Béla, Tóth Károly, Geidl Nándor, Herbály János, Tábori Ferencné, Sallay Ferenc és neje, K. Nagy Gábor, özv. Vlaszák Lászlóné, Pető Mihály VlII-ik gimnázista, özv. Fehér Imréné, özv. Takács Jánosné, Baczur János, özv. Kazai Lászlóné, özv. Köles Ferencné, özv. I. Horváth Ferencné, Csíki Imre, özv. Czakó Györgyné, özv. K. Papp Ferencné, Benyus Ilona, Gombár Mihály, Bajkai Zsigmond, Nyitrai Lajos, V. Molnár Ferenc (4 drb), Kifuth János, özv. Köles Dánielné, G. Molnár Lajosné, Katona Gábor, Dóba Gergelyné, Sági család, özv. Petyus Ferencné, B. Molnár Zsigmond, Lapu Mihály, Tóth Mártonné, özv. Horváth Gáborné, Székely Lajosné, özv. Nagy Ferencné, Bottyán Jusztina, özv. Bácsmegi Gáborné, B. Szőke József, özv. Huszár Sándorné, Kávási István, Mezei Ferenc, özv. Vigh Lajosné, Singer Mihály és családja, özv. Szabó Dánielné, özv. Gábor Balázsné, Árvái család, özv. Bácsmegi Józsefné, Szin György, özv. K. Tóth Györgyné, V. Molnár Ilona, idős Czető Gábor, ifj. Dobrosi Károly, ifj. Pintér János, özv. Gombár Pálné, Korom István és családja, özv. Molnár Józsefné, Bajkai Ilonka, özv. Lendvai Mihályné, Polyóka Mihály, Lendvai Mihály, Göblyös István, Felföldi János, Trenovszki György, Papp Tamás, Örvendi Ferenc, Kosa Gábor, Gulyás István, Jován Mihály. Meg kell még említeni V. Molnár Sándort, ki két testvérbátyja emlékére helyezett koszorút, olyan szép gondolatok kíséretében, mely mindenkit megragadott s hangos tetszésnyilvánításra késztetett. Nem veszhet el egy olyan ország - mondja - melynek egy családjából, mint a miénkből is öt férfi harcolt a hazáért s kettő hősi halált halt. De azért, ha kell, megyünk s megbosszuljuk magunkat. Ki kell még emelnünk a két Dalárda gyönyörű, jól előkészített énekszámain kívül Guller Imre szavalatát. A messze csengő hangon, nagy átérzéssel előadott szavalat, még a legkonokabb lelkeket is felrázta. Guller egy olyan szavaló, ki minden dicséretet megérdemel, s az általa választott költemény teljesen hozzásimult az ünnepélyhez. Végül a leventék nagyszerű, katonás diszmenete után, mely csodálatra ragadta a nézőket, az ünnepély véget ért. (H. Tóth) Tiszaföldvár és Vidéke, III. évfolyam 44. szám, 1931.'november I. Őrszem Fegyver kezében. Sisak a fején. Áll az őrszem Kijelölt helyén. Amerre most néz. Onnan jött a vész. Vasba öntött szobra feladásra kész. Hazám édes fia. Aki erre mégysz. Kalap megemelve Rá tisztelettel nézz. Tudod miért áll ott, S Arra miért néz? Jelképezi néked: Mindig legyél kész. Ütni fog az óra. Szabad lesz Erdély, Csak azon dolgozzál, Érte szenvedjél. Ne legyen tenéked Egy nyugodt perced sem, Amit fel nem használsz Tán ezerszeresen. Ha kiküldtük már mi A bátor őrszemet. Kell, hogy felállítsunk Egy elszánt sereget. Egy olyan sereget. Ki mindenekre kész, Bátrat és erőset Mint e vasvitéz. Tordai György Tiszaföldvár és Vidéke, IV. évfolyam 35. szám, 1932. szeptember 11.
