Tiszazugi Tudósítások, 2014 (1. évfolyam, 1. szám)
2014-07-01 / 1. szám
2014. július TISZAZUGI TUDÓSÍTÁSOK 9 MILYEN LESZ A NAGYTEMPLOM ÉPÜLŐ ORGONÁJA? Sok szó esik mostanában azokról a nagyszabásúnak ígérkező ünnepségekről, melyeknek keretében fogja megünnepelni a helybeli református gyülekezet a Nagytemplom fennálásának • Király Lajos fotója a református templomról a 150. évforduló évében 150-ik évfordulóját. A jubileumi ünnepségek programtervezete máris nagy érdeklődést biztosított az ünnepi eseményeknek. Különös érdeklődés kiséri az orgona újjáépítésének hírét. Miután lapunkban is megírtuk, hogy az ünnepségekkel kapcsolatosan újjáépíti a presbitérium az orgonát, ennek ellenére azonban az orgona még ma is érintetlenül áll a templomban, sokan azt gondolják, hogy talán mégsem igaz ez a hir, talán valami okból abbanmaradt a kezdeményezés. Hogy a találgatásoknak elejét vegyük, lapunk munkatársa kérdést intézett Szabó Gyula kántorhoz, mondja el, miként áll valójában az orgona-ügy? Szabó Gyula a következőkben válaszolt: Az az igaz, hogy orgonánk átépítése már folyik, de nem itt helyben, hanem Budapesten, Gerstenengst József orgonaépitő cég orgonagyárában. Ugyanis az orgona díszes szekrényén és értékes sípjain kívül, minden alkatrésze vadonatúj lesz orgonánknak, amelyek husvét után érkeznek le ide s azután kb. két hétig itt, a Nagytemplomban történik meg az alkatrészek összeállítása és beszerelése. Husvétig tehát marad a régi orgona, úgy, ahogyan van. Mielőtt azonban a részletekbe bocsátkoznék, néhány szóval elmondom a régi orgona történetét s az előzményeket, melyek szükségessé tették az átépítést. A régi orgona 1906-ban épült s lett felavatva. Eredetileg kettős játszóasztalra s cca. 1500 sípra tervezték, de anyagi okokból épen felényi nagyságút, - 756 síppal s egyszerű játszóasztallal - csináltatott az egyház. Ez az orgona magában egyesítette az akkor még uj, úgynevezett „pneumatikus” rendszer minden hibáját, amihez hozzájárult még az, hogy az orgona több sipsora csonkán maradt s igy ismétlődésre lett beállítva. Emiatt 30 éven keresztül szinte napirenden voltak a kisebb-nagyobb technikai zavarok, amikhez hozzájárultak a hanyag kezelés és a hozzánemértő kezek káros beavatkozása folytán bekövetkező bajok. A már konstrukciójában is beteg orgona fokozatosan haladt a teljes romlás felé. Most már ott tartottunk, hogy a készülő jubileumi ünnepségektől függetlenül is meg kellett volna csináltatnunk orgonánkat. Az általam készített átépítési terv szerint az eddigi 756 drb. síphoz, egyfelől a csonka sipsorok kiegészítésére, másfelől az orgona hangjának tökéletesebbé és erőteljesebbé tételére még 177 drb. uj sip kerül az orgonába, mely igy most már 933 sípot foglal majd magában. Az orgona mindenféle technikai berendezése vadonatúj lesz. Megszólaltatása is vadonatúj, két billentyüsoros játszóasztalról történik, mely tizennyolcféle játszótechnikai segitőszerkezetével a legszebb zenei hatások előállítására ad alkalmat a hozzáértő orgonistának. A régi orgonából csak a szekrény és a lábnyomásra berendezett fújtató marad meg, ám mindegyiken történik némi módosítás. így az orgonaszekrény 1 méterrel szélesebb lesz a homlokzatban, miután az átépítés a világháborúban elesett egyháztagjaink emlékezetére történik, megfelelő jelképes diszitést fog kapni a homlokzat, valamint a játszóasztal is, mely szintén igen díszes kivitelű lesz. A fujtatót a szükséghez mérten kijavítják, bár ennek ezután már nem sok jelentősége lesz. Ugyanis a szélszolgáltatást egy 0.7 motorbirásu, percenként 13 köbméter levegőt termelő villamos fuvószerkezet fogja ellátni. Ahol villany van, ma már mindenütt igy készíttetik az egyházak orgonáikat, mert a villamos fúvó teljesen megkíméli az orgona finom belső mechanizmusát azoktól a brutális lökésektől és rázkódtatásaktól, amiket a lábnyomós fújtatok idéznek elő. Az orgona árának 3/4-ed része azokból az öszszegekből kerül ki, amiket erre a célra a presbitérium évek óta félretett, 1/4 részét pedig közadakozás utján gyűjtöm össze. Jóleső érzéssel állapítom meg, hegy a gyűjtés szép eredménnyel folyik, mindenki - még más felekezetitek is! - szívesen adakozik a világháborúban elesett református hősök emlékét megörökítő és mindig hirdető, szent emlékműre... Az áldozatkész adakozók névsora a gyűjtés befejezése után - amellett, hogy az újságban közzéteszszük, - felolvasásra kerül az avatási istentiszteleten is. Még csak annyit, hogy orgonánk - mely minden bizonnyal a vármegye egyik legtökéletesebb orgonája lesz - felülvizsgálata és átvétele május hó 5-én történik meg a Nagytemplomban. • A református templom orgonája az I. Világháborúban elesett hősök emlékét őrzi íme, igy készül - mert valóban készül! - és ilyen lesz a Nagytemplom uj orgonája, mely - reméljük - méltó dicsekedése lesz egész községünknek! Tiszaföldvár és Vidéke, X. évfolyam, 11. szám, 1938. március 13. TISZAFÖLDVÁRIAK A NAGY HÁBORÚBAN A következőkben a Nagy Háborút megjárt és onnan hazatért tiszaföldváriak nevét közöljük. Az adatok forrásául 1930-1940-es években kiadott, gyűjteményes kötetek szolgálnak. A lista korántsem teljes, csupán azok neveire szorítkozik, akik az említett kiadványokban megtalálhatóak. Mivel a kötetek szerkesztői meghatározott szempontok szerint, gyakran személyes jelentkezés útján gyűjtötték össze a bemutatásra kerülőket, így a teljesség nem is várható el. Természetesen az I. világháborút megjárt tiszaföldváriak köre az itt ismertetettnél jóval bővebb volt. Célunk az összegzésekben fellelhető személyek adatainak összegyűjtésével az volt, hogy a hősi halált halt katonák mellett azokról a hősökről is megemlékezünk, akiknek bár a végső áldozatot nem kellett meghozniuk a csatatéren, mindvégig életüket kockáztatva küzdöttek a hazáért a vérzivataros időkben. Emlékezzünk rájuk is! Bágyony Mihály Gyula földbirtokos, törzsőrmester. *1884-ben Tiszaroffon. Lakik: Tiszaföldváron, Horthy körút 6. Bevonult a cs. és kir. 2. huszárezredhez Nagyszebenben. Ezrede kötelékében 49 hónapon keresztül mint szakaszparancsnok az orosz harctéren küzdött. Kétízben súlyosan megsebesült. Rövid ideig hadifogságban is volt. Kitüntetései: Kor. Vas ék., Kcsk., Seb. é. 2 sávval. - Az Országos Frontharcos Szövetség rendes tagja. Bayer Antal pékmester, őrmester. *1886-ban Budapesten. Lakik: Tiszaföldváron. Bevonult a cs. és kir. 68. gy. ezredhez Szolnokon a mozgósításkor, a háború első napjaitól az orosz és olasz harctéren küzdött. 34 hónapi arcvonalbeli szolgálat után 1917 május 23-án a X. isonzói csatában olasz hadifogságba esett. Több nagy ütközetben vett részt. Légnyomástól megsebesült s 25%-os hadirokkant lett. Fogságából 1919 februárban tért haza. - Az Országos Frontharcos Szövetség rendes tagja. Bárány Mihály gazdálkodó. *1898-ban Tiszaföldváron. Lakik: Tiszaföldváron, Rákóczi u. 12. Bevonult a budapesti 16. helyőrségi kórházba. Az olasz harctéren harminc hónapig teljesített frontszolgálatot. Kitüntetései: Br. Vit. é., Kcsk., Heé. - Az Országos Frontharcos Szövetség rendes tagja. Csillag Vilmos kereskedő, őrvezető. *1897-ben Makón. Lakik: Tiszaföldváron, Nyil-u. 9. Bevonult a 101. cs. és kir. gy. ezredhez Békéscsabán. Az orosz, román és olasz harctereken huszonnégy hónapig küzdött. Több helyen súlyosan megsebesült. Kitüntetései: II. o. Ez. Vit. é., Br. Vit. é., Kcsk., Seb. é. 1 sávval, Heé. - Az Országos Frontharcos Szövetség rendes tagja. Holczknecht Ferenc hentes és mészáros. *1898-ban Rákospalotán. Lakik: Tiszaföldváron. Bevonult a 32. cs. és kir. gy. ezredhez. A román, olasz és orosz harctereken tizennyolc hónapig küzdött. A román és az olasz harctéren súlyosan megsebesült. Kitüntetése: Kcsk. - Az Országos Frontharcos Szövetség rendes tagja. Illés János borkereskedő, szakaszvezető. *1886-ban Törökszentmiklóson. Lakik: tiszaföldváron, Gr. Vigyázó u. 22. Bevonult a 68. cs. és kir. gy.-ezredhez Szolnokon, a szerb, az orosz, olasz és román harctereken 36 hónapig küzdött, mint szakaszparancsnok. A szerb és orosz hadszíntéren súlyosan megsebesült. Kitüntetései: II. o. Ez. Vit. é., Br. vit. é., Kcsk., Seb. é. egy sávval. - Az Országos Frontharcos Szövetség rendes tagja. Jeskó János főjegyző, e. e. százados. *1889-ben Tiszaeszláron. Lakik: Tiszaföldváron. Bevonult a 46. cs. és kir. gy.-ezredhez Szegeden. 1915 januártól 1916 augusztusig az orosz és olasz harctereken küzdött, mint századparancsnok. Súlyosan megsebesült. Kitüntetései: Ez. és Br. Sign. Laud., Kcsk., Seb. é., Heé. - Az Országos Frontharcos Szövetség rendes ragja s a helyi csoport elnöke. Koczián Ernő igazgató-tanító, e. é. ö., tizedes. *1889-ben Kápolnán. 10. honvéd gy. ezredhez Egerben. A háborúban az orosz harctéren küzdött. Haslövéssel súlyosan megsebesült, majd 1915. május 28.-án hadifogságba esett. Fogságát Omsk- és Tomskban töltötte s onnan 1921 januárjában tért haza. Kitüntetései: Kcsk., Seb. é., Heé. - Az országos Frontharcos Szövetség rendes tagja s a helyi főcsoport főtitkára. Dr. Singer Ferenc ügyvéd, e. e. főhadnagy. *1891- ben Gamáson, Somogy m. Lakik: Tiszaföldváron. Bevonult a 19. honvéd gy. ezredhez Pécsett. A szerb harctéren 32 hónapig küzdött. 1915. október 6-án súlyosan megsebesült. Kitüntetései: Br. Vit. é., Br. Kát. é. kardokkal Kcsk., Seb. é., Heé. - Az Országos Frontharcos Szövetség rendes tagja.