Kocsis Emília: Tiszaföldvári „Szabad Nép” Mezőgazdasági Termelőszövetkezet története (1952-1965) (2018) / 1674-2018

2o A borjú szaporulatot is és a tejhozamot is szeretnél» növelnl*-1964-ben két istállóban megkezdték a TBC mentes állomány kialakítását, ennek érdekében külön ellető istállót rendeztek be* Ez az állomány ál­lami ellenőrzés alatt áll* A borjakat 1962. óta mesterségesen, itatásos rendszerrel nevelik* Ez­zel egészséges borjakat nevelnek és tejmegtakaritást is érnek el* 1952-ben 4o db sertéssel rendelkezett a termelőszövetkezet, ezeket mint már említettem á kastély hátsó részében berendezett sertésólban helyezték el, Bgészen 1959-ig itt voltak a sertések, igy az állomány létszámának emelése nem volt lehetáéges. 1959-ben állami hitelből épí­tettek egy 5o fh-es sertésfiaztatót, majd 196o-ban szintén állami hi­telből 3 db, egyenként 27o fh-es sertésolat, A nagyarányú beruházások lehetővé tették azt, hogy 196l-ben 1357 db sertés legyen a tsz.tulaj­­donában,1964-ben l6o5 db sertéssel rendelkeztek. További cél nem a lét­szám emelése, hanem a kocánként! malacszaporulat növelése és a hizla­lás! idő csökkentése.-1963* óta a sertéstenyésztésben dolgozik egy szocialista brigád Csá­szár Márton vezetésével*­A termelőszövetkezetben a lótenyésztésnek 1952-59-ig nagy jelentősége volt. Ebben az időszakban nem rendelkeztek megfelelő erőgépekkel,e­­zért a szántás, vetés és a fuvarozás nagy részét lovai végezték* 1959* óta - amikor 29-ről 124-re emelkedett a lovak létsz ma - márcsak fuva­rozásra használjuk a lovakat és azokat a munkákat végeztetik velük, amit géppel nem tudnak elvégezni. A termelőszövetkezet kénytelen a lóállományt loo kh-on viszonyítva magasan tartani a gépesítés jelenle­gi foka mellett és a rossz útviszonyok miatt,Tenyésztéssel csak annyi­ban foglalkoznak, hogy a szükségletet fedezni tudják. 1959-ben került a termelőszövetkezet tuléj donábaji 19o kh legelő,ami­nek legnagyobb részét juh-le előnek használják.Bttői az időszaktól kezdve foglalkoztak nagyobb mértékbén juh-tenyésztéssel.

Next

/
Oldalképek
Tartalom