Csetényi Mihályné: Egy amatőr régész és nyelvész a 19. században. Kovách Albert csépai postamester élete és munkássága (2016) / 1613-2016
I) (ИР A Kc'-öt Vélemény az EGY AMATŐR RÉGÉSZ ÉS NYELVÉSZ A 19. SZÁZADBAN. KOVÁCH ALBERT CSÉPAI POSTAMESTER ÉLETE ÉS MUNKÁSSÁGA c. honismereti pályázatról Készítette: Csetényi Mihályné Kategória: felnőtt egyéni Teijedelme: 101 oldal + mellékletek A pályázat Szerzője kiemelkedő jelentőségű munkát végzett: kitartó szívóssággal gyűjtötte össze Kovách Albert egykori csépai postamester életére és munkásságára vonatkozó dokumentumokat. Kovách postahivatali munkája mellett az 1880-as évektől országszerte fellendülő amatőr régészeti „mozgalom” egyik jeles egyénisége, a környékbeli birtokosokból, érdeklődő értelmiségiekből alakult Tiszazugi Régészeti Magántársulat titkára volt. A dolgozat különös aktualitását az adja, hogy a magyar múzeumügy idén ünnepli 200. évfordulóját, ami alkalmat ad nemcsak a számvetésre, hanem a múzeumügy hajdani úttörői, jeles - és sok esetben már az ismeretlenség homályába burkolózó - elődeink tevékenységének felidézésére, munkásságuk értékelésére is. A Szerző a lehetőségekhez képest teljes forrásfeltárást végzett. Felkutatta a Kovách Albert életére vonatkozó adatokat, a csépai evangélikus egyház felügyelőjeként végzett tevékenységének még fellehető nyomait, de a fő hangsúlyt a munkássága kapta. Kovách sokoldalú érdeklődéssel megáldott ember volt, azt а XIX. század második felében oly jellemző vidéki értelmiségi típust testesítette meg, mely valahol a reformkorban gyökerezett, s többek között pl. Fényes Elek egész országra kiterjedő adatszolgáltatói-levelezői hálózatát alkotta. A csépai postamester rendszeres külső munkatársa volt a korszakban meginduló Magyar Nyelvőr c. folyóiratnak, amelynek szétküldött kérdőíveit felgyüjtötte a faluban. Közlései meg is jelentek a folyóiratban, s igen értékes anyag a korabeli csépai helynevekről, ragadványnevekről, a különböző mesterségek műszavairól. Munkásságnak gerincét azonban az 1876-ban megalakult Tisza-Zughi Archaeologiai Magán-Társulat titkáraként végzett működése alkotja. Sikerült fellelni a megmaradt ásatási jegyzőkönyveket (a minimum 25 közül 5 maradt fenn), melyek a pontos leletleírások mellett tükröt állítanak a korabeli ásatási módszereknek, s annak az intenzív és eredményes szakmai kapcsolatnak is, mely a Nemzeti Múzeum régészei és az amatőr „régészkedők” között kialakult. S a magyar múzeumügy rá is volt utalva erre, hiszen képzett szakembere még nagyon kevés volt. S az eredményességét jelzi, hogy a lelkes és a korabeli szinten szakszerű „amatőrök” leletei alapján már az 1870-80- as években kultúra- vagy kulturális csoportot jelölő lelőhelynévként vonult be a magyar régészetbe Tiszaug, Nagyrév vagy Szelevény neve. A dolgozat legnagyobb erénye a Szerző alapos forrásfeltáró munkája, melyért az I. díj odaítélését javaslom! ЛМ3 -No Szolnok, 2002. április 1.
