Gere Péter: Tiszaföldvár város nemzetközi kulturális és gazdasági kapcsolatai és a fejlesztés lehetőségei (2015) / 1612-2015
alapítványt, a meglévőt pedig nem működtetni tovább. Ez végül 2010. december 10-én meg is valósult: Az akkori szekcióvezetők, valamint Hegedűs István polgármester, Borza Attila volt polgármester, Tóth Ferenc alapítványi elnök, Gajdos László (utóbbi négy személy bejegyzett alapító tagként) továbbá vállalkozók és magánszemélyek létrehozták a Tiszaföldvár Testvérvárosi Kapcsolataiért Alapítványt. A bejegyzési eljárás dolgozatom írásakor még folyamatban van. Az alapító ülés úgy döntött, hogy a korábbi alapítvány struktúráját, szekcióvezetőit átörökítik az új szervezetbe, természetesen amennyiben vállalják a feladatot. Mindannyian vállalták. A német szekció vezetője Magyar Mihály a munkacsoport irányítása mellett, az elnöki feladatokat is ellátja. A választás azért esett rá, mivel hosszú ideje munkálkodik a nemzetközi kapcsolatok területén, az elődszervezet egyik alapító tagja. A német mellett az összes többi szekció munkájában tevékenyen részt vesz, ezáltal mindre rálátása van. Helyettese Nagy Erik. A francia szekció élén Mónus Zoltán középiskolai tanár áll, a bácsföldvári munkacsoportot pedig Tóth Korcsmáros Bálint vezeti. A kiemelten közhasznú alapítvány költségvetésének mintegy 30-40%-át biztosítja Tiszaföldvár város önkormányzata, ez a 2011-es évben hozzávetőleg 1.100.000 Ft-ot jelent. A szállást és az étkeztetést, az utazásokhoz jármüvet legtöbbször az alapítvány tagjai vagy helyi segítők, szponzorok, vállalkozók, biztosítják ezzel nem kis terhet levéve a vendéglátás költségeiből. Jelentős segítséget jelent a minden évben megrendezett alapítványi bál magánszemélyektől érkező bevétele is. Korábban az szja 1%-os felajánlásokat is tudták hasznosítani, az új szervezet egyelőre ehhez a lehetőséghez még nem fér hozzá. (A törvények szerint a bejegyzéstől számítva két évnek kell eltelnie, csak azután fogadhat felajánlásokat.) Noha az egyesület megalapításában szerepe volt a csak a civil szervezetek számára elérhető pályázati forrásokhoz való hozzáférésnek is, sajnos összességében elmondható, hogy az alapítvány pályázati munkája nem sikeres. A 2005-től kezdve benyújtott hat nagyobb pályázatuk közül egyiket sem támogatták. Az Önkormányzat viszont 2008 és 2009. kivételével minden évben sikerrel vett részt az Európai Bizottság Oktatási, Audiovizuális és Kulturális Végrehajtó Ügynöksége (EACEA) által kiírt testvér települési pályázatokon. Az ezeken nyert támogatásból közművelődési és művészeti tárgyú találkozások valósultak meg, elsősorban a Földvár-napok keretein belül. 32