Nemes Jánosné Pap Adél beszéde Dr. Gál Lajos emlékkövének avatásán (Tiszaföldvár, 2006. június 5.) / 1586-2013
Kedves ünneplő gyülekezet! Kedves vendégeink! Dr. Gál Lajos nagytiszteletü úr emlékkövének avatására jöttünk ma össze, aki 1932-től 1974 ig volt a tiszaföldvári gyülekezet jónevü tudós lelkésze. Én, mint az akkori gyülekezet tagja, s egyik legjobb ismerője nagytiszteletü úrnak, megilletődve állok most itt az emlékkő előtt. Szeretnék megemlékezni Róla, visszatekintve a régmúlt időkre. Nemcsak őrá emlékezünk ma, hanem a viszakapott szeretett iskolánkra is. Először iskolánkról szólnék. Mindnyájunknak, akik valaha idejártunk, kedves volt ez a református iskola, s azok a tanítók, nevelők, valamint szeretett kántor urunk és lelkészünk Dr. Gál Lajos, akik szoros kapcsolatban álltak iskolai életünkkel. Visszagondolok arra az időre, amikor először léptem át az iskola küszöbét. Szeretetteljesen fogadott tanító nénink, Szabó Gyuláné Molnár Irén, aki az első-, második- és harmadik osztályokat összevontan tanította az Iskola utca felőli első nagyteremben. Ő tanított nagy türelemmel írni, olvasni, számolni, s a szorzótábla biztos tudására, amit nagyon gyakran együttesen hangosan gyakoroltunk. Emlékezetes volt vele kapcsoltban az anyák napi és egyéb ünnepi szereplésünk. Igen kedves színdarabokat tanított be nekünk. Tanító nénink nagyon szeretett kézimunkázni. Az órarend szerint szerdán és szombaton egész délután kézimunkáztunk. Férje Szabó Gyula jónevü orgonista, zeneszerző, kántor volt. Kitűnő énekhangját és precíz, virtuóz orgonajátékát örömmel hallgattuk. Sokoldalú tehetség volt. Hosszas utánjárás után az 1935-ben megszűnt Polgári Iskolát 1939-ben újraszervezte, s annak igazgatójává választották. Itt kell megemlékeznem még egy másik , ebben az épületben tanító korábbi kántor-tanítóról, nagyapámról Pap Aladárról, aki 1904-től 1922-ig tanított itt, és szép orgonajátékával megnyerte a a gyülekezet szívét. Az ő idejében, 1905-ben épült a jelenlegi új orgona. Pap Aladár a Pápai Kollégiumban végezte a tanítóképzőt. Ez meghatározó volt egész életére, munkájára. Az egyháztörténeti müvekben úgy emlékeznek meg róla, mint áldott iskolamesterről, aki önmegtagadó, példás jellemű és munkájú pedagógus volt. Fáradhatatlan munkásságára jellemzően az első világháborúba bevonult tanítótársát is helyettesítette, azaz összevontan nagyon nagy létszámú osztályokat tanított. Elbeszélése szerint annyi gyermek volt, hogy még a dobogót is körülülték. Ennyi gyermek között is példás fegyelmet tartott mindig. B.Nagy Lajosné Mariska néni még idős korában is szeretettel emlegette tanítóját, nagyapámat. Az ő tanítványa volt a Sárospataki Kollégiumban tanult, földvári születésű kedves, felejthetetlen tanítóm Kazai Benjámin. Amikor nagyapám nyugdíjba ment 1922-ben őt választották meg igazgató-tanítónak. O foglalkozott a 4., 5. és 6. osztályos tanulókkal. Szabó Gyulánéval ketten tanítottak az én időmben. Kazai tanító úr is a példaképünk volt. Emberséges ember, mindenben segítőkész, szerény modorú, halk szavú, precízen dolgozó, kiváló tanító volt. Nagy szeretettel, tudással vezette az iskolai énekkart is. Az énekkaros lányoknak fehér ruhájuk volt, magyaros hímzéssel díszítve. Sokat szerepeltek ünnepélyes alkalmakkor. Béni bácsi a tanítási órákon alapos munkát végzett. Szinte észrevétlenül tudott érdeklődést kelteni minden tárgy iránt. Sok órájára, szemléletes oktatására még ma is emlékszem. «ÉMtmi Tfc&*FÓUJVAt
