Interjú Döbrei Józseffel, nagyapja testvéréről, Döbrei Jánosról. (Tiszaföldvár, 2013) / 1581-2013

D.J.: Misére mindig, vasárnap B.M.: Mindig tetszik jönni, hát akkor április 24-én majd teszünk ki széket, ha még fáj a lába és akkor le tetszik tudni, ott a múzeum udvaron is ülni, mert akkor lesz ott a múzeum épületek szentelése. Ugye az új atya, a Gedeon József fogja szentelni. D.J.: Ez a leventezenekar ez mindenem volt. B.M.: Tetszett szeretni. D.J.: Igen, nagyon B.M.: Hát majd egyszer akkor elbeszélgetünk erről, hogy ha rá tetszik és akkor... D.J.: Most is el tudom dúdolni bármelyik... B.I.: Esetleg a Baczúr Istvánt nem tetszik ismerni Nagyrévről? Ő is járt át a leventékhez. D.J.: Azt nem. Itt nekünk Komlósi József volt a karmesterünk. B.I.: Merthogy ő is olyan idős, mint ön. Baczúr István. D.J.:Nem, itt csak Földváriak voltak B.M.: Mert Éviké a menye. B.I.: Ő is szokott mesélni a leventeségéről. Ide Földvárra járt át. D.J.: Lehet ha éppen meglátom. B.I.: Csak ő református. D.J.: Református, ja igen. B.I.: Akkor nem egy kör. D.J.: Igen. Én énekkarba is a Petrányi Elemér énekkarába... Aztán ilyen gazdasági iskola az volt, oda is jártam, de főleg a mindenem a zenekar volt. B.M.: Igen, tetszett zenélni. De utána is tetszett még zenélni? A leventeség után nem? D.J.: Fogságba kerültem. Aradon voltam fogságba. Úgyhogy az elfújt mindent. B.M.: És a háború után sem jött meg a kedve? A háború után se? D.J.: Nem és nem, mást nem tudok. Tudom, hogy volt János, György meg József, meg Mihály meg István, így voltak testvérek. B.M.: Hát köszönjük akkor szépen és ne tessék.... Vége a felvételnek