Szabó László: A gazdaságtípusok és az építkezés összefüggése a Tiszazugban (Szolnok) / 1562-2012

SZABÓ LÁSZLÓ A GAZDASÁGTÍPUSOK ÉS AZ ÉPÍTKEZÉS ÖSSZEFÜGGÉSE A TISZAZUGBAN 1. Jász-Nagykun-Szolnok megye déli részén a Tisza—Körös zugá­ban elterülő, Tiszazug néven ismert kistáj sziget az Alföld köze­pén. Természetföldrajzilag, társadalmilag, s a nagyobb települé­sek kulturális kisugárzó hatását illetően egyaránt azzal jellemez­hető, hogy viszonylag izolált, az alföldi f ejlődéshez, társadalmi és gazdasági átalakulásához képest fáziskésésben van. Társadalma ma is elöregedéssel, az alacsony népszaporulattal, a falvak népes­ségének erős apadásával hívja fel magára a figyelmet, s alapos jelenkutatás sem tudott perspektívát adni a helyi lakosságnak vert helyzetéből való kikerüléshez. Munkaközösségünk több mint tizenöt éven át tanulmányozta ezt a néprajzilag is sajátos arculatú, ar­chaizmusokban gazdag kistájat és népét komplex módszerekkel. Számtalan tanulmány, több önálló kötet, s több mint 250 tudományos előadás hangzott el ezalatt. A munka még mindig nem zárult le, de most az égető társadalmi problémák miatt a jelenkutatással kapcso­lódott szervesen és szorosan össze. Mivel e megyébe kerülve 1963­ban ezen a vidéken vitt át első utam, s kerékpáron, gyalog beba­rangoltam az akkor még erejük teljében lévő szőlőket, gyümölcsösö­ket, amelyek szülőföldemre, Szatmárra emlékeztettek dús vegetáció­jukkal (ha más növénykultúrájuk is volt! ), s segítettek egy idegen világban való megkötésemhez, úgy vélem, hogy Farkas barátom szüle­tésnapi kötetébe egy innen vett témával tiszteleghetek leginkább, s fejezhetem ki azt is, hogy mentalitásban a tiszazugi emberek kö­zelítik meg vidékünkön leginkább az ő földijeit. A mindig szíves, kevésnek is örülni tudó, ugyanakkor rengeteget dolgozó, s a semmi­ből is valamit alkotó népet. 2. A tiszazugi szőlők kialakulásáról, ezek társadalmi hatásá­ról, illetve a szőlők elpusztításának és a mai társadalmi és gazdasági katasztrófának az összefüggéséről Szabó István kollégám­mal több tanulmányt is írtunk, így ezek adatait, bizonyító anyagát szükségtelen itt elősorolni. Elegendő, ha röviden összefoglalom a kérdés lényegét. 1 IHtiTXUW TTS1AK>U>VA*

Next

/
Oldalképek
Tartalom