Vajkai Aurél: A magyar népi orvoslás kutatása (2012) / 1543-2012
II, 18 NÉPI ORVOSLÁS 15 áltasson senkit az a tévhit, hogy a gyűjtés ideje már lejált. Tévedett a Nyelvőr 1876. évi cikkírója,78 amikor az őrségben gyűjtött hiedelmekkel kapcsolatban — többek közt — az igézet elleni szenes vízről így frt:« E babonákat csak az öregek hiszik, az ifiabbak már nevetik». Azóta a fiatalok megöregedtek, hívőkké váltak és valószínűleg az őrségben ma is sokan szenes vízzel gyógyítják az igézett gyermeket. Minket a hiedelmek alakulása, változása érdekel, és meglehet, hogy a régi, már letűnt hiedelem később újra felbukkan79 vagy helyére valami hasonló lép. Minden, a néprajzi gyűjtésre vonatkozó terv voltakép ideális gyűjtési lehetőségeket tételez fel és ideális a célja, amit el akar érni. Jól tudjuk, hogy a tervezetek a maguk teljességében úgy sem valósíthatók meg, mégis bizonyos irányvonalakat meg kell húzni, egyes szempontokra fel kell hívni a figyelmet. A gyűjtés legelső és főtétele, hogy rendszeres, céltudatos legyen. Szükséges, hogy a népi orvoslás kérdőíveit kidolgozzuk, mindenesetre a hazai viszonyokra alkalmazva. Értékes adatok birtokába jutna tudományunk, ha néprajzban jártas orvosszakemberek vennék a kezükbe a gyűjtést. Igaz, a falu népe épp az orvos előtt titkolja a legjobban régi eljárásait és így a helybeli doktor ismeri a legkevésbbé népének gyógymódjait. Emellett az orvos rendszerint nincs tisztában a néprajz célkitűzéseivel, nem tudja kellőképen megközelíteni a kérdések lényegét. Itt azonban hozzátehetjük, hogy nem kell a gyűjtésnek okvetlen a néprajz szempontjához alkalmazkodnia, végezhető az a népegészségügy érdekében is. Ha alapos, mélyreható, minden részletre kiterjedő a gyűjtés, akkor abból több tudományág gazdagodhatik. Ha az orvosszakember komolyan nekilát a gyűjtésnek, értékes adatokat jegyezhet fel, mert megközelítheti az egyes népi kórformákat, az orvosló szereket könnyebben ellenőrizheti; megállapíthatja, valóban gyógyulás következett be, vagy pedig az egész csak üres szóbeszéd volt. • A pontos felvételhez tartozik a helyes nyelvi feljegyzés, a leletkörülmények (pl. szociális, társadalmi viszonyok) minél részletesebb megfigyelése, az eljárás elterjedési fokának (sokan gyakorolják vagy csak egy tudós titka), mélységének, a nem, életkor, nemzetiség, vallás szerinti különbségeknek, a környezetnek leírása. Egyszer már meg kell tudnunk, kapcsolatban van-e a gyógyeljárások sokfélesége, földrajzi elterjedése az illető betegség valóságos előfordulásával (pl. talán a sok hideglelés-elleni gyógymód maláriás területre esik), általában a gyógyeljárások mennyiségéből, intenzitásából következtetni lehet-e az illető betegség intenzitására? Az utóbbi problémák ugyan már a közegészségtant súrolják, de néplélektani szempontból is érdemesnek tartjuk annak vizsgálatát, mennyiben függ a hitvilág a valóságtól, mennyiben befolyásolja a hagyományt a mindinkább uralmat kérő tapasztalat, milyen viszonyban áll az ember a természettel. Ide tartozik a gyógymódok, eljárások alakulásának, alkalmazkodásának vizsgálata, a népszerű orvosi könyvek hatásának megfigyelése,80 a gyógyító egyéniség és a közösség Viszonyának részletes elemzése. Többet kell foglalkoznunk a nép egészségtanával Jpl. nyári melegben is báránybőrsapkában járnak, a táplálkozás egyenlőtlen volta stb.), többet a bonctani tudásával, fiziológiai ismeretével. A terepmunkán kívül lajstromozni kell a közgyűjtemények, múzeumok népi orvosló jellegű holmiját (pl. rontóbábú, amulett, offer, ex voto kép), nemkülönben a templomokban, kegyhelyeken felhalmozott fogadalmi tárgyakat. A rendszeresen gyűjtött, áttekinthetően csoportosított nyersanyagból monográfiák készüljenek : táj, földrajzi egységek, falumonografiák vagy tárgykör szerint (pl. betegségek, ráolvasás, offer). Ha a monográfia idegen nyelven is megjelenik, annál jobb. Igen fontos stúdium lenne a szomszéd népekkel való kapcsolatainak tisztázása. Meglepő, hogy irodalmunk úgyszólván észre sem vette a szomszéd népek anyagát, ugyanakkor annál többet foglalkozott a távoliakkal.
