Gere Péter: Október 6-i ünnepi beszéd Tiszaföldváron (Tiszaföldvár, 2009) / 1458-2009
1849 őszén azonban nemcsak a 13 t EÉwmmfeo t és a miniszterelnököt, Batthyány Lajost végezték ki, hanem közel 120 embert, köztük Perényi Zsigmond házelnököt, Csány László és Jeszenák János kormánybiztosokat, külföldi önkénteseket. Aradon a katonai elit kivégzése már augusztus 22-én elkezdődött, amikor felakasztották Ormai Norbert ezredest. Később, október 25-én agyonlőtték Kazinczy Lajos ezredest. Lenkey János tábornokot csupán azért nem végezték ki, mert a börtönben megtébolyodott; ő néhány hónappal később az aradi kazamatában halt meg. Ezen felül halálra vagy hosszú várfogságra ítéltek több száz honvédtisztet és több ezer közhonvédet kényszerítettek a Habsburg-hadseregben szolgálni. Ma rájuk is emlékezünk. Tisztelt Hallgatóim! A szabadságharc ugyan elbukott az osztrák és orosz túlerővel szemben, de a nemzet áldozata nem volt hiábavaló. A küzdelem társadalmi vívmányait: a jobbágyfelszabadítást, a közteherviselést és a törvény előtti egyenlőséget már nem lehetett meg nem történté tenni. Az a hősies katonai teljesítmény, amelyet a magyarság akkor felmutatott, olyan rokonszenvet váltott ki Európa sőt Amerika-szerte, amely sokáig táplálta azt a reményt, hogy egy kedvező fordulat alkalmával, egyszer véglegesen kivívhatja a függetlenséget. A haza függetlensége 1867-ben a Kiegyezéssel - ha korlátokkal is - de megvalósult, újra lett felelős magyar kormány, az ország megindult a felemelkedés és gyarapodás útján. Azóta nyilvánosan is tisztelgünk a mártíroknak, ők a történelmi győztesek nem pedig az akkori legyőzőik. Október 6-a a magyar történelem gyásznapjai közt az egyik legismertebb. A tatárokkal vívott Muhi csata április 12-i dátuma nem közkeletű, de a mohácsi vész napja, augusztus 29-e sem sokkal ismertebb, noha 12 évvel később ugyanezen a napon esett el Buda vára is! Még az augusztus 13-i világosi kapitulációnál is jobban emlékezünk Aradra, mert e város szimbólum lett, a hősi küzdelem utáni megtorlás emléknapja. Kossuth 1890-ben rögzített emlék beszédében Aradot a „Magyar Golgotának" nevezi. Mily találó kép ez! Ahogy Jézus szenvedésével váltotta meg a világot a Golgota hegyén, úgy áldozták vérüket a szabadságharc hősei a magyar hazáért. Ezért aztán Arad emléke nem lesújt, nem megfélemlít, hanem épp ellenkezőleg: bátorít, ösztönöz: ha ilyen kiváló emberek áldozták életüket a nemzetért és egész Európa szabadságáért, akkor igyekeznünk kell méltónak lenni hozzájuk! Mondandómat Damjanich János utolsó fohászával zárom, amelyet a kivégzése előtti éjszakán vetett papírra. Szavaiból nem a kétségbeesés, hanem az elkerülhetetlen halállal való bátor szembenézés a töretlen hit és a méltóság sugárzik. Hit Istenben, a szabadságban, a magyar hazában. Hallgassuk tehát e nemes férfiú utolsó imáját és főhajtással emlékezzünk a hősök előtt: „Mindenség ura! Hozzád fohászkodom! Te erősítettél engem a nőmtől való elválás borzasztó óráiban, adj erőt továbbra is, hogy a kemény próbát: a becstelen, gyalázatos halált erősen és férfiasan állhassam ki. Hallgasd meg, ó, Legfőbb Jó, vágyteli kérésemet! Te vezettél, Atyám, a csatákban és ütközetekben
